Lőcse / Levoča/Leutschau
A Szepesség, a Tátrák ás Sáros
Lőcse / Levoča/Leutschau 537 m magasan épült város a Hernádba futó Lőcsei-patak völgyében, Szepes vármegye egykori székhelye. A gyéren lakott vidéket a XII. század közepén, II. Géza korában kezdték benépesíteni a szászok. Eredeti községük nem a mai Lőcse helyén volt, a város jelenlegi magját alkotó emelkedésre csak a tatárjárás után telepedtek, hiszen jól lehetett árkokkal, bástyákkal védeni. Lőcse hamar módos várossá vált. 1271-ben már a XIV szepesi város „Szász Tartományának” főhelye. (A szepesi szászok a magukkal hozott törvénykönyv, a Sächsische Willkür szabályai szerint éltek.) 1772-ig volt a szepesi szász kamaragrófság székhelye, Mária Terézia ekkor Iglóra helyeztette át a központot. A város csaknem száz évig háborúskodott Késmárkkal az árumegállító jog miatt, s csatározásukba más városok is bele-belekeveredtek. Az történt ugyanis, hogy amikor a husziták feldúlták a Szepességet, Késmárkot bevették, Lőcsét viszont békén hagyták. A késmárkiak aztán Lőcse ellen használták ki vereségüket. A husziták elvonulása után küldöttséget menesztettek az uralkodóhoz, s jelentették neki, hogy a husziták a város összes kiváltságlevelét megsemmisítették, állítson ki tehát a régiek helyett újakat. A mit sem sejtő uralkodó sorra aláírta az eléje terjesztett adománylevél-javaslatokat, köztük az árumegállító jog javaslatát. Így történhetett meg, hogy a körmönfont késmárkiak még Lőcse előtt megállították a Lengyelország felől érkező kereskedőket. Mivel a lőcseieknek így jelentős haszonról kellett lemondaniuk, háborút indítottak Késmárk ellen. A két szabad királyi város háborúja 1544-ben ért véget, amikor az uralkodó „örök hallgatásra” ítélte Késmárkot, s egyedül Lőcsének ítélte oda az árumegállító jogot. Hogy milyen óriási város volt a középkori Lőcse, az abból is megállapítható, hogy míg egy korabeli falu 6–8, egy korabeli város pedig 12–40 házból tevődött össze, Lőcsének 1555-ben pontosan 536 – s nem is akármilyen! – háza volt, továbbá kitűnő kereskedői, kézművesei, vászonszövői, posztóverői; jeles iskolákat tartott fenn, s elöl járt a tudomány művelésében. Szabadalmas jogokkal már az Anjouk ellátták. S noha korán csatlakozott Luther tanaihoz, megmaradt a Habsburgok hűségén, bár Rákóczi idejében a fejedelem ügyét is segítette. Sok ostromot állt ki, az utolsót 1709/1710 fordulóján, amikor Löffelholtz császári generális foglalta el (ezt írta meg Jókai A lőcsei fehér asszonyban). 1849 januárjában Görgey és Guyon itt készülődött a branyiszkói csatára. Mivel Lőcse kiváltságai között a pallosjog is szerepelt, saját hóhéra volt. Az utolsó halálos ítéletet 1851-ben hajtották végre Lőcsén: egy Schmidt nevű férfit végeztek ki, aki bestiális módon meggyilkolta feleségét. Lőcse nyomdája és iskolái igen híresek voltak. A katolikus gimnáziumban tanított 1792–1795-ben Dayka Gábor költő, a főareálban pedig 1918-ban Szabó Dezső. A jeles szlovák költők közül Ján Botto tanult a lőcsei gimnáziumban. Ľudovít Štúr 1840-ben ide költözött át tanítványaival Pozsonyból, mikor ott elvesztette tanári állását. Lőcse ma is iskolaváros. Híres szülöttei: Czauczik József, Rombauer János és id. Markó Károly festőművészek.
A város régi dicsőségét mindenekelőtt a XVII. századi városfalak és a hatalmas főtér idézik. A kettős falsor 17 bástyatornyából 5 még ma is áll, s megmaradt 4 kapuja: a keletre nyíló Kassai- és Ménhárdi-kapu, a déli Alsó-kapu és a nyugati Lengyel-kapu. A vársáncárkot a XIX. században betemették, ma gyümölcsöskertek vannak a helyén. A város főtere a téglalap alakú Pál Mester tér (Námestie Majstra Pavla). Területét már a XIII. században kimérték, arányait azóta is tartja. Közepén a középkori város legjelentősebb épületei állnak: a Városháza, vagyis a világi hatalom jelképe, a Szt. Jakab-templom, azaz az egyházi hatalom jelképe, valamint a Kereskedő- és Pénzváltóház (Tőzsde), a gazdasági élet központja.
A Szt. Jakab-templom a kassai dóm után Szlovákia második legnagyobb gótikus temploma (hossza 49,5 m, szélessége 20,4 m). 1245-ben kezdték építeni, s száz évig épült. Eredeti formáját őrzi ma is, tornyát azonban a XVIII. században le kellett bontani; a réginél alacsonyabb jelenlegi torony 1858-ban épült. A háromhajós bazilika berendezésének legnagyobb értéke a világ legmagasabb (18,62 m) gótikus faoltára, a hársfából faragott szárnyas főoltár. Lőcsei Pál mester alkotta 1507–1518-ban. A főoltáron kívül 7 – a főoltárnál régibb – mellékoltára is van a Szt. Jakab-templomnak. A jobb oldali legszebb mellékoltárt annak idején Ferenc József, majd a British Múzeum is szerette volna megvásárolni. A céhmesterek-tanácsurak díszes széksora 1494-ben, a reneszánsz szószék 1672-ben készült. Az orgona krakkói mester remeke (1632). A templom eredeti falfestményeit a XIX. század második felében Storno Ferenc, a kiváló soproni restaurátor hozta rendbe. A templomban számos művészi márvány síremlék is látható. Itt temették el Thököly Imre és Zrínyi Ilona egyetlen kisgyermekét is. A Thurzó-kápolnában a Thurzók síremlékeit tekinthetjük meg. A főtér másik briliáns műemléke a Városháza: a XV. században épült gótikus stílusban, s mivel 1550-ben az irattárral együtt leégett, 1615-ben földszintesre és árkádosra építették. Schulek Frigyes műépítész 1893–1895-ben mai formájára alakította át, ő tervezte hozzá az emeletet is. Déli homlokzatán az öt főerény allegorikus képe látható. Az épület ma a Szepesi Múzeum Lőcse történelmét bemutató állandó kiállításának ad otthont. A 28 keresztgerendás nagy tanácsteremben őrzik a „lőcsei fehér asszony”, Korponay Jánosné Géczy Julianna fára festett képét, melyen titkon a labancokat hívja. A kép állítólag csak a múlt században készült; sokáig egy kert pincekapujában lógott, Jókai még ott látta. A harangtorony 1651-ben épült, harangjait is akkor öntötték. Reneszánsz pártázatát 1824-ben lebontották. A szégyenketrecbe (Ketterhäuschen) utoljára 1850-ben csuktak nyelves és ledérebb nőszemélyeket. Később a Probstner-ház kerti dísze lett, Jókainak ott mutatták meg. Ma a régi helyén áll. A Kereskedő- és Pénzváltóház az idegen kereskedők árukirakási és vámolási helye volt; 1580-ban épült. Az új Városháza kétemeletes klasszicista épületét 1810-ben emelték, egykor Szepes vármegye székháza volt. Az evangélikus templom görög kereszt alaprajzú, klasszicista stílusú, kupolás épület 1837-ből. Oltárképe Czauczik József lőcsei művész alkotása. A reneszánsz minden jellegzetes elemét őrző Thurzó-ház tipikus lengyel-szepesi stílusú épület. Kapuja, folyosója, szobáinak mennyezete gótikus. Ebben a házban indul Jókai Mór izgalmas története Korponay Jánosról és feleségéről, a „lőcsei fehér asszonyról”. A tér északnyugati csücskében álló egykori Görgey-házból szélesvásznú mozi lett. A Pál Mester tér 40. számú reneszánsz polgárházának tulajdonosa a XVII. században Hain Gáspár, a híres lőcsei krónikaíró volt, ezért Hain-háznak is nevezik. Ebben a házban működött később az evangélikus líceum, ahol 1844–1848-ban többek között a Štúr-iskola képviselői tanultak. A ház 1974–1982-es rekonstruálása során XVI. századi reneszánsz falfestményeket és egy 1530-as reneszánsz portálét fedeztek fel (a restaurálási munkálatok alkalmával mindmáig kerülnek elő a városban eddig ismeretlen falfestmények). A Hain-házban jelenleg a Szepesi Múzeumnak a Szepesség képzőművészeti kultúráját dokumentáló állandó kiállítása látható. A nevét viselő tér 20. számú házában élt és alkotott Lőcsei Pál mester, s családja a házat a XVII. századig birtokolta.
A főtér északi sarkából kiinduló Kassai utcán látható a volt minorita templom és kolostor épületegyüttese; 1751-ben épült barokk stílusban. A kolostor mellett, az utca végén áll a Kassai-kapu.
A nyugati városfalakkal párhuzamos Bernolák utca több látnivalót is kínál. A Szűz Mária-templom nagy terjedelmű gótikus épület. A XIV. század elején a ferencesek építették később a jezsuitáké lett. Zárdatemplomnak és gimnáziumi templomnak is hívták, mert mellette volt a katolikus főgimnázium. Tornya csonka, ablakai mérműsek, kapuzata fölött rozettaablak van. A két pillérsoros csarnoktemplom hossza 60 m. Szentélye nyolcszegletű. Berendezését 1671-ben a jezsuiták készítették ún. klasszikus szepesi barokk ízlésben. A templom melletti volt jezsuita kolostor egykorú a templommal. Egész Szlovákiában egyedülálló, centrális elrendezésű, keresztfolyosós, kerengővel ellátott, teljesen befejezett és ép gótikus rendház. Szomszédságában a gimnázium épülettömbje és a Lengyel-kapu áll. A Mária-hegyi templom (Kálvária) régi búcsújáró hely. Névadója egy XIV. századi gótikus kápolna volt, amelyet 1766-ban le kellett bontani. A mai Kálvária-templom 1908-ban épült, ebben helyezték el a régi kápolna Mária-szobrát.
