Gyakorlat teszi a mestert – az államnyelv ismerete nem elég az érvényesüléshez. A PISA nemzetközi tudásmérő eredményei már 2003-ban sokkolták a közoktatásban érdekelt szakembereket. A Teszt 9 tudásszintmérő idei eredményei is igazolták, a helyzet nálunk azóta sem változott: a kilencedikesek gyakorlati készségének szintje a padlót súrolja. A fiatalok számára ez azt jelenti, hogy csökken az esélyük, sőt kiszorulhatnak az európai munkaerőpiacról. Az oktatásügyi tárcának mégis a magyar diákok „elégtelen” szlováknyelvtudása miatt fő a feje.
Nehéz felfogni, a szlovák gyerekeknél anyanyelvről lévén szó, miért kiváló a 61,26 százalék, a magyaroknál idegen nyelvként miért ad okot elmarasztalásra a 61,37 százalékos teljesítmény szlovákból. Ennek csak a miniszter úr a megmondhatója. Mindenesetre a magyar iskolákban oktató szlováktanárok „megleckéztetésére” készül. Ami, ha célirányos, ha ott intézkedik, ahol valóban gond van a szlovákoktatással, hasznos lehet. De lekezelő általánosítással, a magyar gyerekek és tanáraik minden ok nélküli elmarasztalásával és megalázásával nem fogja elérni, hogy a magyarok jobban tudjanak szlovákul, mutatott rá Szigeti László a miniszterrel folytatott egyik tévévitában.
Igaz, jó pedagógusok nélkül hiába minden új koncepció és tanterv. A sikeres nyelvtanuláshoz azonban a helyes motiváció is fontos. Nem biztos, hogy megfelelő motiváció az, ha lépten-nyomon emlékeztetik rá a gyereket, hogy ez az államnyelv, amely nem egyenrangú az ő anyanyelvével. Agyonhangsúlyozott társadalmi elvárások terhe alatt, annak tudatában kell kötelességszerűen tanulnia, hogy itt „a szlovák nyelv a kommunikáció egyetlen eszköze az államalkotó nemzet és a nemzetiségek között”.
Szemellenzős az a gondolkodásmód, amely az érvényesülés kulcsát, a siker titkát kizárólag a szlovák nyelv kifogástalan ismeretében látja, és az iskolával szemben is a szlovák nyelv jó megtanítása a legfőbb, s szinte az egyetlen elvárása.
Ha a gyerek az anyanyelven szerzett alapműveltség által biztos tudásnak, egészséges öntudatnak birtokába jut, az sokkalta nagyobb súllyal esik a latba, mintsem a szlovák nyelv tökéletes ismerete. Ezt példázzák a szülőföldet gyarapító sikeres magyar értelmiségiek és a szlovák egyetemeken tanuló magyar diákok százai. De az a több tucat hazai diák, akik külföldi egyetemeken tanulnak, ugyanúgy nem rendelkeznek valamennyien tökéletes angol-, német-, francianyelvtudással, mégis boldogulnak. Az egyetemi tanulmányoknak nem célja, csak eszköze a nyelv – kivéve a tanulmányi szakként választott nyelvet.
A nemzetiségi iskolák anyanyelvi teljesítményére érdekes módon egy szót sem pazarolt a tárcavezető, holott voltak iskolák, amelyek nemcsak szlovák nyelvből, hanem mindhárom tárgyból gyatrán teljesítettek. Az egyes iskolák közti kirívó különbségek okán általánosítások helyett talán érdemes lenne górcső alá venni az egyes intézményeket. Ami külön figyelmet érdemel, hogy matematikából – bár voltak kiugróan jó teljesítmények – az átlageredmény sem a szlovák, sem a magyar iskolák esetében nem kielégítő, az ismeretek gyakorlati alkalmazását tekintve meg egyenesen lesújtó. Hogy hogyan kívánja ezt a lemaradást behozni a közoktatási kvázi reform? Úgy, hogy csökkenti a matematikaórák számát!
Közeledik a tanév vége, és az alapiskola 2. és 6. évfolyamában folytatódó reformhoz egyelőre se tanterv, se új könyvek. A magyar iskolák negyedikeseinek honismeretkönyve törvény által előírt kétnyelvű helységnevekkel nem került a minisztérium kiadói tervének listájára. Miközben az oktatásügyi tárcát bitorló nemzetiek a parlament által szentesített, módosított közoktatási törvény ügyében az Alkotmánybíróságra szánt beadványukkal bajlódnak, abban bízva, hogy sikerül megúszniuk az elfuserált könyvek javított, újrakiadását. És lám, mégis Ján Mikolaj az egyetlen SZNP-s miniszter, aki alatt még csak meg sem inog a bársonyszék. Sőt a kormányfő megítélése szerint két tárcát is elbír. Nem mintha kevesebb kárt tett volna, mint párttársai más minisztériumok élén. Csak éppen az oktatás–nevelés terén elkövetett szabotázs és ártó szándék – a „faliújságtenderrel” és a manapság aranyat érő, ám potom áron elkótyavetyélt „bűzzel” ellentétben – nem szúr szemet azonnal, annak áldatlan következményei csak évek múltán „köszönnek vissza”, amikor a „ludasnak” már bottal üthetik a nyomát. Mindennek majd egy vesztes generáció issza meg a levét.
(Megjelent a Szabad Újság 2009/19-i számában, Gyepes Aranka)
