A mai vasárnap evangéliuma az első része annak az 5 vasárnapon át hallható, úgynevezett eucharisztikus beszédnek, amely János evangéliumának talán legszebb része.
Aki János evangéliumát figyelmesen olvassa, rögtön szembetűnik neki az, hogy az utolsó vacsora elbeszéléséből hiányzik az Eucharisztia alapításának elbeszélése. De, hogy az Eucharisztia, mint a kereszténység legfontosabb szentsége és Jézus Krisztus megváltó művének a történelem végéig való megjelenítése nem hiányzik, arra példa az eucharisztikus beszéd. Ennek az eucharisztikus beszédnek mintegy előkészítése a ma hallott közismert csodája Jézusnak: a csodálatos kenyérszaporítás.
Az elkövetkező vasárnapokon ezen evangélium alapján alkalmunk lesz arra, hogy Jézus szavai által elgondolkodjunk keresztény hitünk eme alapvető szentségéhez való viszonyulásunkról. Alkalmunk lesz elgondolkodni az isteni gondviselésről, mely istengyermeki életünket táplálni rendelte ezt a szentséget. Elgondolkodni az isteni gondviselésről általában, mely áthatja életünket.
A csodálatos kenyérszaporítás imént hallott története, azt hiszem eléggé ismert. Ez az esemény az Eucharisztia előképe. Mert ahogyan Jézus egy csoda folytán táplálja az embereket az öt kenyérrel és a két hallal, ugyanúgy csodával – vagyis isteni módon táplálja lelkünket.
A kenyérszaporítás történetéből a mai vasárnap a gondviselésre szeretném irányítani a figyelmet. Arra a figyelmességre, melyet Jézus tanúsított az emberek iránt, akik három napja hallgatják tanítását az étkezésről is megfeledkezve. Jézus csodás módon gondoskodik arról, hogy a tömeg megkapja nélkülözhetetlen test táplálékát is. Jézus cselekedete Isten egyetemes gondviselését tükrözi, amellyel minden emerről gondoskodik kivétel nélkül. Ahogyan a Szentírás tanúskodik róla a Zsoltárok könyvében:
„Mindenek szeme bízón rád tekint és te enni adsz nekik kellő időben.
Megnyitod kezedet és javaiddal eltöltesz minden élőt.”
Vagy ahogyan Jézus mondta: „mennyei Atyátok fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.” Vagy ki ne emlékeznék Jézus gyönyörű példázataira a gondviselésről: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.”
De Isten nem marad csak a szavaknál, hanem amit mond meg is teszi. Hiszen gondoskodott a választott népről a pusztai vándorlás során, amikor mannával táplálta őket. Vagy pedig a gondviselésnek egy másik tettét hallottuk a mai olvasmányban, amikor éhínség idején táplálta az embereket.
Milyen szép szavak és milyen szép tettek ezek a Szentírásból. Kár, hogy az emberek többsége – ha egyáltalán ismerik ezeket a részeket – nem tartják többnek, mint szép irodalmi alkotást, vagy pedig mint egy mesét. Nem pedig egy isteni garanciának arról, hogy ő gondoskodik rólunk.
Mert sajnos kiveszett az Isteni gondviselésbe vetett hit.
Az ember a tudományos, technikai vívmányok eredményeképpen egy maga által alkotott tökéletesen mesterséges világban él. Ebben a maszek világban a csillagok elhalványulnak a lámpák fényétől, a fák kiszáradnak a nagyvárosi betontengerben, még az erdők is sokszor tele vannak az ember keze nyomának alkotásával, mikor még ott is lépten-nyomon szeméttel találkozunk. Ebben a maga által alkotott világban nem tud rácsodálkozni a természet szépségére. Arra, hogy mindez nem lehet csak úgy magától, ezt valaki értelmes rendezőnek alkotnia kellett és fenn kell tartani.
De milyen törékeny az a világ, amivel az ember körülveszi magát, és úgy gondolja, hogy tökéletes biztonságban van. Elég csak egy földrengés, vagy elég egy árvíz, hogy ez a mesterséges világ kártyavárként omoljon össze, ahogyan látjuk a szomszédos országokban a televízión keresztül, hogy az árvíz micsoda károkat okozott. Persze ilyenkor rögtön fölhozódik az a primitív kérdés: Isten miért engedi meg, hogy ennyi ember elpusztuljon, hogy ilyen csapás érje őket? Erre röviden csak annyit válaszolnák a teljesség igénye nélkül, hogy Isten megengedheti a fizikai rosszat az erkölcsi jó érdekében. Mi lehet az erkölcsi jó mondjuk egy árvízben? Az, hogy megmutassuk az egymás iránti szolidaritásunkat, a szeretet nevében segítsünk egymáson. S ma erre alkalmatok nyílik, amikor a mai vasárnap perselyadományai a szomszédos országok árvízkárosultjainak küldjük el.
De visszatérve a gondviselésre: nemcsak teremtett világgal való kapcsolatunkból veszett ki a gondviselésbe vetett hit, hanem emberi kapcsolatainkból is. Azáltal, hogy nem tudunk felelősséget vállalni egymásért, nem tudunk igazán imádkozni egymásért. Elvékonyodottak, felületesek az emberi kapcsolataink, melyekből messzemenő következtetéseket vonunk le a másikról – többnyire negatív szempontból.
Meggyöngült az emberek gondviselésbe vetett hite, sőt egyenesen visszautasítással találkozik. Hiszen sokan azt mondják: nekem Isten ne avatkozzon bele az életembe! Az ilyeneknek azt tudom mondani: garantálom, hogy nem avatkozik bele, mert Isten gondviselését az ember szabad akaratának maximális tiszteletben tartásával végzi, tehát szükséges egyfajta emberi közreműködés ahhoz, hogy Isten gondoskodni tudjon rólunk. Mutatja ezt a kenyérszaporítás története: Jézus nem a semmiből varázsol oda kenyeret és halat, hanem a már emberek által meglévő öt kenyérből és két halból.
Kedves testvérek! Higgyetek a gondviselésben! Higgyetek abban, hogy az Isten mindig csak jót akar nektek. Még akkor is, ha olyasvalami történik életetekben, amiről nem tehettek, és úgy ítélitek meg az első pillanatban, hogy ez rossz, ez tragédia. De később az idő múlásával, nagyobb rálátással megláthatjátok azt, hogy annak mi volt a helye életetekben, hogy azzal Isten nektek jót tett.
Tehát „ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!”
Ámen.
Felvidék Ma, VP-Ócsai József
