(Mihályi Molnár László jegyzete) Már hetek óta fenyeget, riogat, figyelmeztet a nyelvtörvény réme. Van, aki megfogadta, hogy nem tartja be, mások meg azon keseregnek, hogy most akkor mi lesz, hogyan fogunk itt mi magyarok egymás közt érintkezni. A sírfeliratokat is le kell vakarni, mert ezek a honatyák ennyire meghibbantak?
Egyesek olyan elképesztő agyalágyultságon törték a fejüket, hogy a kiszabott büntetések terhét vállalja át a csőd szélén álló magyarországi költségvetés. Mintha annak kiszabását valamivel is kiérdemeltük volna! Még lehetne sorolni a kétségbeesett ötleteket. A jogsértés jogi orvoslatára viszont kevesen gondoltak. Az alkotmánybíróság elé vitel megbukott, mert nem támogatta elég képviselő az ügyet. Miért is támogatta volna a szlovák képviselő?
A pozsonyi parlament elé legfeljebb azért kell törvénymódosítást terjeszteni, hogy ez a testület, melynek többsége nem csupán nem szeret, hanem egyenesen gyűlöl bennünket, még jobban megmutathassa arcát. Egyszer már döntöttek, előttem nincs több becsületük!
Ha lenne rá pénzem, és lenne hozzá legalább egy, a szakmájához, és a szlovákiai és nemzetközi joghoz is értő, abban járatos jogász, aki vállalná a feladatot, egyenesen egy erre illetékes európai bírósághoz adnám be keresetemet, mert ez a fasiszta szellemű törvény engem is sért, gyaláz, kisemmiz, megaláz, kirekeszt, és másodrendűvé degradál. Méghozzá a szülőföldemen, a Kárpát-medence északi térségében, ahol ezerhatszáz éve élnek már az őseink. A hunoknak és avaroknak több közük van mihozzánk, mint a mai szlovákoknak Nagy-Moráviához (ami mellesleg Dél-Pannóniában volt, a mai Szerbia és Horvátország táján!) A mi hazánkat minden jogalap nélkül kilencven évvel ezelőtt hamis vádakkal, hamisított iratokkal, a nemzetközi nagyhatalmak összefogásával idegen fennhatóság alá rendelték. Elvárható lenne, hogy ugyanazok a hatalmak vizsgálják felül ezt a helyzetet, adjanak teret Európában ennek az ügynek is, és a nyelvtörvény emberellenes, a helyi, őshonos lakosságot alapjogaiban sértő tételeit megsemmisítve hozzanak ítéletet. A bírósági keresetet bárki beadhatja, akit érint, tehát minden magyart, de szlovákot is a SZK területén. Mert lehet tüntetni, lehet szónokolni, de erre a beadványra, és később az egész bírósági eljárásra illene pénzt fordítani. (nem holmi rosszgyerekeket fenyegető, útszéli táblákkal szatírkodni!)
Javaslatom, ha már a jól fizetett képviselőink, és mi érdekünkben kampányoló pártjaink képtelenek erre, szervezzünk mi magunk gyűjtést, és aki meri, és tudja vállalni a bírósági hercehurcát, annak találjunk egy ügyvédet is. EZT MOST SÜRGŐSEN MEG KELL TENNI, amíg az európai közvéleményben frissen él ez a kép, hogy mily mélységes pince fenekére kábult le ennek az országnak vezetése!
Dunaszerdahelyen lehetne talán kezdeni az adakozást! De bárhol máshol is! Csak kezdődjön valami tényleges, egzakt, tényszerű, és célszerű!
MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ, Szepsi
Kárpáti Harsona, Felvidék Ma
