Beszélgetés Jana Uhrinovával, a Rimaszombati Körzeti Hivatal elöljárójával.
Jana Uhrinová a legutóbbi választások után a Szlovák Nemzeti Párt jelöltjeként került a Rimaszombati Körzeti Hivatal élére.
Pártbeli főnökével ellentétben mégis többször kiállt a szlovák-magyar együttélés mellett, nemrég például, amikor Jesenský szobrát avatták, Petőfiről szólt tisztelettel, s beszélgetésünk során sem titkolja, hogy a legfontosabb feladatunk az lenne, megkeressük, ami összeköt bennünket.
A körzeti hivatal feladatairól, a rimaszombati önkormányzathoz fűződő viszonyáról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélgettünk.
Kezdjük azzal ezt a beszélgetést, hogy röviden mutassuk be az Ön által vezetett hivatalt. A Körzeti Hivatal elődjének, az egykori Járási Nemzeti Bizottságnak (amely a lapunkat is kiadta), igen széles jogkörei voltak.
– A Körzeti Hivataloknak más feladatai vannak, mint voltak 1994 előtt, ugyanis létrejött a specializált államigazgatás, s egyes területek elkerültek a körzeti hivataloktól. Nálunk maradt az általános belső igazgatás, a vállalkozói ill. a civilvédelmet és válságkezelést irányító szakosztály. Emellett van még szervezési és gazdasági szakosztályunk, de ez elsősorban a körzeti hivatal működését biztosítja. 50 alkalmazottunk van, s két kihelyezett irodánk, Tornalján és Nagyrőcén. Előbbi helyen általános belső igazgatási szakosztályunk működik, Nagyrőcén viszont mindhárom. Jelenleg ez a helyzet, de szó van róla, hogy a körzeti hivatalok ismét visszakapjanak eredeti kompetenciáikból. Én pl. nagyon nem értek egyet azzal, hogy az iskolák az önkormányzatok hatáskörébe kerültek.
Viszont a választásokat a körzeti hivatalok bonyolítják le.
– Igen, s az elmúlt esztendőben nem unatkoztunk, ugyanis köztársasági elnököt, európai parlamenti és megyei képviselőket is választottunk. S itt kell, hogy köszönetet mondjak Pósa Zoltánnak, a belső igazgatási osztály vezetőjének, akinek már sokéves gyakorlata van a választások lebonyolításában, s tavaly is mindhárom választás alkalmával remek munkát végzett, s különösebb gondok nélkül sikerült levezényelnie a választásokat. S ne felejtsem el megemlíteni a körzeti választási bizottságot, amely szintén fontos szerepet játszik az egyes választások lebonyolításánál, s folyamatosan akad dolga, hisz évente több alkalommal is kell egyes helységekben rendkívüli választásokat tartani az időközben valamilyen oknál fogva (haláleset, lemondás) megüresedett helyekre. Az idén parlamenti és helyhatósági választásokra is sor kerül.
Hadd személyeskedjem egy kicsit, Ön hogyan került a nagypolitikába?
– 1989-ben nagyon megfogtak az ún. bársonyos forradalom eszméi, s bevallom, sokat vártam a piacgazdaságtól. Igen fellelkesített az önálló Szlovákia gondolata is, s még 1990-ben a Matica slovenská berkein belül kezdtünk el aktívan részt venni a város és a régió eseményeiben.
De az eredeti szakmája tanár, ha jól tudom.
– Igen, s etikát, pszichológiát, németet és polgári nevelést tanítottam a Daxner Alapiskolában.
S ha már a választásokat emlegettük, tavaly Ön is megmérettette magát a megyei választásokon, s könnyűnek találtatott.
– Bár várható volt, hogy nem kerülök be, természetesen kudarcként éltem meg a 26. helyet.
S milyen volt az együttműködés a Szlovák Nemzeti Párt és a Jozef Šimko vezette Demokráciáért Mozgalom között?
– Nagyon jónak tartom az együttműködést Šimko úrral, s neki voltak már tapasztalatai a megyei önkormányzattal, hisz alelnöki posztot töltött be négy éven át. Meggyőződésem, hogy én is többet tudtam volna tenni megyei képviselőként ezért a régióért, mint a Körzeti Hivatal elöljárójaként.
Említene konkrét terveket is?
– Nagyon bánt, hogy évek óta Rimaszombatban a legnagyobb a munkanélküliség, s amikor ebbe a funkcióba kerültem, azt hittem, hogy többet tudok segíteni. De rá kellett jönnöm, hogy a valódi hatalom az önkormányzatok kezében van.
Mielőtt bekapcsoltam volna a diktafont, arról beszélgettünk, hogy ez a régió még a XX. század elején is az egykori Magyarország egyik leggazdagabb régiója volt, míg ma a senki földje, ahonnan elmenekültek az értelmiségiek, s mindenki, aki külföldön jobb lehetőségeket remél(t). Cifruš István rimaszombati polgármester évek óta hangoztatja, hogy ebben a régióban 50 éve megállt az élet, és sem a kommunisták, sem a rendszerváltás óta regnáló kormányzatok nem tettek semmit ezért a régióért. Ma a Smer a járási szinten Ön által igazgatott Szlovák Nemzeti Párttal van hatalmon, de hadd idézzem Šimko Józsefet, aki szerint az elmúlt négy évben sem történt semmilyen előrelépés a járás déli területein.
– Nagy gondnak tartom, hogy az önkormányzatokkal, így a rimaszombatival sem mindig a leghatékonyabb az együttműködés, s ez sokszor gátja az állammal való kapcsolattartásnak. Többször is kezdeményeztem az elmúlt években a régiófejlesztési minisztériumban, hogy támogassák a lakásépítéseket ebben a régióban, mert hosszú évek óta nem építettek új lakásokat Rimaszombatban, de sajnos a város részéről nem mutatkozott igény. A polgármester később annyit mondott, hogy a fiatalok nem mutattak érdeklődést a lakások iránt. Régóta szívügyemnek tartom a romák gondjainak a megoldását is, s dolgoztam is velük többször, több projekten, s amikor a hivatal élére kerültem, szintén kezdeményeztem a kormányhivatalban és a minisztériumban is szociális lakások felépítését. A lakáshoz jutás feltételei között szerepelt volna a gyerekek rendszeres iskolalátogatása és a lehetőség szerinti munkaviszony is, de ebben sem jártam sikerrel. Hálistennek viszont a régióban több községben sikerült ezeket a lakásokat felépíteni. De pl. személyesen is tárgyaltam a gazdasági minisztériumban, hogy a kaszárnyára pénzt szerezzünk, s meg is ígért a kormány 50 milliót, de ismét közbeszólt az önkormányzat, amely nem tartott be egy időpontot, így a pénz máig nem érkezett meg a számlájukra.
Tavaly levelet intézett a képviselőkhöz az egykori nehézgépipari park (ZŤS) ügyében is.
– S meg is kaptam érte a magamét, pedig csak arra szerettem volna felhívni a képviselők figyelmét, hogy egy ilyen nehéz helyzetben, amiben a régió van, mindent meg kell tenni azért, hogy munkahelyek létesüljenek. Csalódtam az önkormányzatban is, s máig nem értem, hogy miért nem szavazták meg.
Hadd kérdezzem meg, hogy milyen a kapcsolata Cifruš Istvánnal?
– Nem értem őt, de mivel nem szeretem a konfliktusokat, inkább hallgatok. Holott együtt sokkal többet is tehettünk volna ezért a városért.
Bár a Szlovák Nemzeti Párt színeiben politizál, több alkalommal is kijelentette, hogy Gömörben a szlovák-magyar együttélés példaértékű, s tavalyelőtt aláírta a Simon Zsolt által kezdeményezett Együtt és tisztelettel cím alatt futó petíciót is.
– Sokéves tapasztalatom, hogy ebben a régióban nincsenek szlovák-magyar ellenétek, s az együttélés példaértékű.
Semmi bajom az Ön által is képviselt párttal, ezt nem mondhatom el a párt elnökéről.
– Sajnos, nincs ezzel egyedül. Egy pártelnöknek meg kell tanulnia diplomatikusnak lenni.
A tavalyi év egyik legtöbbet ragozott ügye a nyelvtörvény módosítása volt, amely sokak szerint teljesen fölöslegesen rontotta az amúgy sem felhőtlen szlovák-magyar viszonyt.
– A törvény egyáltalán nem a magyarok ellen irányul, hanem a szlovák nyelv védelmére jött létre. Jómagam nem tudok magyarul, de szerintem egy szlovák meg kell, hogy értse az ország területén, hogy mit is tartalmaz pl. egy emléktábla szövege, vagy miről is értesít a községi hangosbemondó. S ha egy községben egy szlovák él, akkor is elemi joga, hogy anyanyelvén értesüljön az eseményekről.
Szerintem ilyen gondjai eddig sem lehettek egy szlováknak, s azok, akik magyar környezetbe kerültek, annyit idővel megtanultak…
– Mert rá voltak kényszerítve. Nekem szerencsére nem voltak ilyen gondjaim Rimaszombatban.
Hadd mondjak egy példát. Balogfalán a Csemadok pár éve állított magyar nyelvű emléktáblát az iskola falán, s a törvénymódosítás szerint ezt most le kellene fordítania.
– Ugyanis én is szeretném tudni, hogy mi van rajta.
Biztos akad, aki lefordítaná, s ha ennyire érdekli a magyar kultúra, akár el is lehetne sajátítani azt egy alapszinten. Nem azt kellene inkább keresni, ami összeköt bennünket, hiszen nemcsak hogy ezer éve együtt élünk, de továbbra is egymás szomszédságában marad a két nemzet, s most vonatkoztassunk el a nemzeti kisebbségek ügyétől?
– Örömmel mondhatom, hogy pl. nagyon jók az államigazgatási szférában a kapcsolat a magyar féllel, nemrég egy közös tűzoltóversenyen jártam Feleden, ahol nagyon meglepett a magyar vendégek közvetlensége és lelkesedése. Ha kinézek az ablakon, Tompa Mihály és Petőfi Sándor szobrára látok. Szerettem volna megtudni, hogy ki is volt Tompa, de még a könyvtárban sem találtam róla semmit szlovák nyelven. S azt sem értettem pl. hogy miért nem fért el a társaságukban Janko Jesenský szobra, aki négy évig ebben az épületben volt ispán, írónak is elsőrangú, s most méltatlan helyen, az épület előcsarnokában várja jobb sorsát. Az idén Mikszáth-évforduló is lesz, akit pl. én nagyon szeretek, s akár mindkettejük szobra is helyet kaphatna a téren.
Felvidék Ma, Juhász Dósa János, Gömöri Hírlap
