A világ energiaszükséglete és vele együtt az Európai Unióé is folyamatosan emelkedik, a legfrissebb előrejelzések szerint 2030-ra 40 %-kal fog növekedni. A kőolaj esetében 24, a földgáz tekintetében 42 %-os emelkedést prognosztizálnak. Az energiaszükséglet több mint 50 %-a importból származik, s ez az elkövetkező 10-20 évben 70 %-ra nőhet.
A kőolaj-behozatal 34, a földgázimport 40,8 %-a oroszországi eredetű. Változtatások nélkül az Oroszországtól való függőség mértéke 2030-ra földgáz tekintetében 60 %-ra emelkedhet, a kőolaj esetében pedig már 2020-ra elérheti a 90 %-ot. Az ellátás biztonságának kérdése egyre fontosabb energiapolitikánkban, hiszen ha fennakadások vannak az energiaellátásban, az súlyosan kihat a gazdaságra is. Az energiabiztonság párhuzamosan geopolitikai stratégiai tényező is, hiszen minél nagyobb egy adott ország kényszerű energiaimportja, annál nagyobb annak a veszélye, hogy egyoldalú függőség alakul ki közte és a domináns nyersanyag-szállító ország között.
Napjainkban Oroszország a világ legjelentősebb gázexportőre, és a világ második legnagyobb olajexportőre. Gazdag lelőhelyei miatt rendkívül fontos partnere az EU-nak távlatilag is, de földrajzi közelsége okán is, ám problémát jelent, hogy Oroszország nyersanyag-gazdagságát ellentmondásos külpolitikai és világpolitikai céljai elérésének szolgálatába állítja. Európának az egyensúlyteremtéshez nem elegendő, hogy Oroszország is érdekelt a jó viszonyban, mert gáz- és kőolajexportjának kétharmada az EU-ban talál vevőre, mert vannak kiszolgáltatott régiók is. A kelet-közép-európai térségben a gáz- és kőolaj-felhasználás 70-100 százaléka orosz eredetű, s ezt a diszharmóniát az európai energiapolitikának kezelnie kell. Az elmúlt évek gázvitái és gázszállítási blokádjai tipikus példáját adják az orosz energia politikai fegyverként való alkalmazásának. 2006. és 2009. január 1-jén Oroszország már elzárta az Ukrajnába irányuló gázvezetékek csapjait a kétoldalú árvita miatt, komoly gazdasági kárt okozva a csaknem teljesen tőle függő országoknak, különösképpen Szlovákiának. A hasonló problémák kiküszöbölése érdekében Oroszország ugyan kezdeményezte az Északi Áramlat gázvezeték megépítését Németországig, a Balti-tenger alatt, ezen a Gazprom elvben 2011-ben meg is kezdi a gázszállítást, de a legsérülékenyebb térség biztonságot ez nem garantálja.
Itt az EU „zászlóshajójaként” is emlegetett legnagyobb projekt, a Nabucco gázvezeték teremthetne ellensúlyt az orosz törekvéseknek, ez azonban 2002 óta nem sokat haladt előre. Az elsősorban osztrák, magyar, bolgár, román és török együttműködésen alapuló elképzelés Azerbajdzsánt, Türkmenisztánt, Kazahsztánt, Iránt, Irakot és Egyiptomot jelöli meg forrásként, de ezek nagy kockázatú térségek, tehát a projekt kivitelezése lassan halad. Ennek konkurenseként jelentette be 2007 júniusában Oroszország a Déli Áramlat vezetékrendszer létrehozását, melyben Olaszországnak jut kulcsszerep. Az EU orosz függőségét tehát ez sem csökkenti, ahogyan az állami Gazprom növekvő európai dominanciája sem az egyensúlyt szolgálja, mert még a vele kapcsolatban többször felvetett közös szabályozási mechanizmusok sem születtek meg.
Az energiabiztonság érdekében mindenekelőtt a tagállamok szolidáris, hatékony, összeurópai koordinációjára, valamint a partnerekkel szembeni egységes és határozott fellépésére lenne szükség. Ilyen alapon kell összeegyeztetni a tagállamok különböző érdekeit, illetve az egységes uniós energia-külpolitika legfőbb elemévé kell tenni a Nabucco projekt megvalósítását. Tény ugyan, hogy a Kaszpi-térség a politikai instabilitása akadályozza az EU-t, mert bizonytalan befektetési környezetbe a tőke nem szívesen vonul be, de ezen országok energiatartalékai iránt már más szereplők is érdeklődnek, tehát a tétovázó EU könnyen alulmaradhat a beinduló gazdasági versenyben.
Véleményem szerint az energiabiztonság kérdéskörének komplex megoldása érdekében az EU-nak egyszerre kell figyelembe vennie a belső és a külső dimenziókat: befelé a termékek diverzifikálásával és a valós közös energiapiac működtetésével, kifelé pedig a függőségi kapcsolatok kezelésével, valamint: egységes energia-külpolitikával.
Mészáros Alajos, EP- képviselő, Felvidék Ma
