Olvadnak a jegek Pozsonyban – adja hírül örvendezve a sajtó arra utalva, hogy változóban van a szlovák állampolgársági ellentörvény, amelyről az elmúlt hónapokban olyan egyértelműen derült ki értelmetlensége, hogy még maga Robert Fico is puhítani akar rajta. Ha nem is világbotrány, de kisebbfajta nemzeti öngól, hogy múlt év júniusa óta 25 szlovák állampolgárt fosztottak meg alkalmazása révén erőszakoltan szlovák állampolgárságától,
s közülük csak egy volt magyar. 24 öngól egy találat miatt nem éppen nemzeti babérkoszorúra érdemesítő tett.
Az arány persze azért változott volna a magyar törvény alkalmazása után. Az is nyilvánvaló, hogy a szlovák törvény több ponton alkotmányellenes és sérti az Európai Emberjogi Chartát és az Európai Unió vonatkozó jogszabályát is. Előbb vagy utóbb úgyis változtatni kellett volna rajta.
Az, hogy a szlovák kormány elébe megy a fiaskónak és maga változtat a tarthatatlan törvényen, dicséretes dolog. Bánjunk azonban óvatosan a tömjénnel.
Először is a törvényt még nem szavazták meg, a jelen pillanatban egy javaslatról van szó csupán. A négy Egyszerű Jankó (Ján Ľupták volt munkásvezér parlamenti „beceneve”, amit újságírók rapasztottak rá) bejelentette, hogy fenntartásaik vannak. Ezt valamilyen módon kezelni kell majd.
Másodszor: félő, hogy a kompromisszumos kormányjavaslat sincs összhangban az Európai Unió vonatkozó szabályaival, bíróságokon tehát megtámadható. Kevés a változtatás és bigott, ami marad.
Harmadszorra tehát és legfőképpen: az új javaslat is fenntartja, hogy kettős állampolgárok bizonyos posztokat nem láthatnak el. S ez bizony nemcsak jogi, hanem politikai-filozófiai kérdés is, mert ez a hozzáállás azt sugallja, hogy a kettős állampolgárok apriori megbízhatatlanok. Potencionális kémek. Hogy kinek kémkednének a WikiLeaks-korban, amikor egyébként a világtendencia épp a többes identitás felé való egyértelmű elmozdulás, azt talán még Ján Slota sem tudná megmondani, pedig az ő agya ilyen ügyekben…Hajjaj!
Egyszóval bizony a lelki kicsiség újabb eklatáns megnyilvánulásával állunk itt szemben.
Nem merem megkérdezni Tisztelt Olvasóimtól, tudják-e kicsoda Vaira Vike-Freiberga, mert kapásból bizonyára kevesen tudnánk. Igen, a szüleinek el kellett menekülniük Lettországból, s ő kanadai (majd az elnökválasztás előtt pár hónappal gyorsan felvett) lettországi állampolgárként vált 1999-ben Lettország államfőjévé. De egy Johannes Nepomuk Josef Norbert Friedrich Antonius Wratislaw Mena keresztnevű, von und zu hercegivadékra talán rákérdezhetek? Bizony, bizony, ez Schwarzenberg úr, a Topolánek-kormány volt-, és a Nečas-korány jelenlegi külügyminisztere, ráadásul – vétkét súlyosbítandó – a jelenlegi cseh kormány első alelnöke is. Akinek első útlevele bevallottan svájci (a középkor óta minden Schwarzenberg-ivadék automatikusa zürichi polgári jogokat kap), majd bajorországi birtokai révén német, sőt bécsi érdekeltségei révén osztrák, s mellékesen (?) cseh állampolgár. Ő polgárként önmagát egyszerűen csak közép-európainak mondja, Csehországban azonban a jelek szerint mindez nemigen számít. Ugyanis – Szodoma és Gomora! – jelen pillanatban is a második legnépszerűbb CSEH politikus. Mert politikusként viszont – mindenféle útlevelekkel a zsebében – saját bevallása szerint annak tartja magát.
Mondhatnám, most értettem meg egy Honza nevű cseh állampolgár szavait, amelyeket 1997-ben, Prágában intézett hozzám. Akkortájt dőlt el, hogy Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot felveszik a NATO-ba, de Mečiar Szlovákiáját nem. Honza, aki harminc éve a barátom, akkor – igaz, a hatodik sör után – hozzám fordult és azt mondta: „Én nem értem ezt a NATO-t, Pavle. Miért kellünk mi, csehek, ezeknek, amikor mi ötszáz éve mást se csináltunk, csak mindenkinek megadtuk magunkat?”
Azt is mondhatnám, hogy Václav Klausból is kidőlt a Švejk a Topolánek-kormány kinevezésekor és voltak megjegyzései Schwarzenberg kötődéseit illetően.
De kinevezték őt.
Tiltó törvényt pedig nem hoztak.
Talán ezért (is) tartanak ott a csehek, ahol tartanak.
Csáky Pál blogbejegyzése
Felvidék Ma
