Rácz Olivér (1918, Kassa – 1997, Pozsony) kassai író és költő Megtudtam, hogy élsz c. 580 oldalas regénye 1963-ban jelent meg Kassán.
Szegeden, Pozsonyban tanult, a Comenius Egyetemen doktorált (1971). Szülővárosában kezdett tanítani, de elbocsátották állásából, s alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A második világháborús emlékeit, a többéves frontszolgálatot, a munkaszolgálatot, a bujkálást, majd a háborút követő magyar üldözést beledolgozta az elébb említett életrajzi ihletettségű regényébe. Hernádi Tivadar viszontagságain keresztül szemlélteti a kassai magyar sorsot. Azt sem hallgathatjuk el, a kor rányomta bélyegét erre az érdekes regényre. Rácz később magántisztviselő (1945-1953), majd téglagyári alkalmazott. A téglagyár megjelenik a regény háború utáni részében is. Érdekes, hogy semmilyen utalás nincs rá, milyen tragédiák sorozata zajlott ott alig néhány éve. Középiskolai tanár lesz (1953-tól), majd igazgató Kassán (1955-1969). Diákjai mindmáig emlékeznek rá. Aktív életét iskolaügyi (1969–1974) és kulturális miniszterhelyettesként (1974–1978) zárta.
A háromrészes regény főhőse Hernádi Tivadar zászlós – civilben tanár. A kötet az ő és számos más egyén sorsán keresztül mutatja be a világháború végét. Hernádi a kassai gettóba Dr. Radákovics Milán főhadnagy, – a Császár -, a VIII. sz. munkaszolgálatos zászlóalj pótkeretparancsnokának kísérőjeként kerül be. „A téglagyárban akkor már ezrekre menő tömeg kavargott, annál is inkább, mert a deszkapalánkokkal elkerített városi gettók lakosságát a csendőrök zárt menetben telepítették át a téglagyárba…” (237.)
„A nyitott szárítók alatt már megindult a kétségbeesett letelepülés: a két-három négyzetméterre összezsugorodott otthonok és családok fogalmát és alapjait rozoga, ütött-kopott díványok vagy csillogó rézágyak alkották, amelyek többnyire a szárítók szélén horgonyoztak le, s ezért úgy hatottak, mintha egy pokoli hajótörés után a tenger mosta volna partra becsesebb martalékait, mert beljebb, ahol a hullámok nem törtek meg a partokon, földre hányt szalmazsákok, dunyhák, pokrócok, zsákdarabok torlódó halmazán eveztek az emberek a reménytelenség örvénylő vizén.” A „téglagyári gettó sárga csillagot és sárga karszalagot viselő önkéntes rendőrsége botokkal és husángokkal felfegyverkezve parodizálta az ember-közösségnek e meggyalázott paródiája fölött a karhatalom és rendfenntartó közegek megcsúfolt torzképét.” (238.)
„Mikor Tivadar a Császár mögött belépett a téglagyár kapuján, hunyorgó megdöbbenéssel állt meg a kavargó porfelhőn átvilágító arcok láttán: az arcokon a halálos sápadtságnak és a természetellenes pirosságnak… a viaszfigurák festett arcára emlékeztető, kifejezéstelen színellentéte ült…
A táborparancsnokságnak kinevezett irodaépület előtt újra igazoltatták őket, de az ajtóban posztoló csendőraltiszt gondterhelten állta útjukat:
– Nem tudom, fogadhatja-e a parancsnok úr az urakat…
– Ki a parancsnoook? – bömbölt rá Császár bőszülten, és a csendőr sértett méltósággal felelt:
– Csatáry rendőrfőhadnagy úr!
– Jelentse neki, hogy Radákovics főhadnagy, a munkaszolgálatos zászlóalj pótkeret-parancsnoka azonnal beszélni kíván veleee!”
„A Császár dübörögve dobbant be a szobába, és az íróasztal mögött könyöklő nyurga, csontosképű rendőrfőhadnagy felé csörtetett. De félúton megállították.
– Pillanat – emelte fel kezét a főhadnagy hanyagul, olyan áthatóan pimasz fölénnyel, hogy a Császár a szoba közepén megtorpant.
– Folytassa őrmester – fordult a táborparancsnok az előtte álló rendőrőrmesterhez.
A szoborrá merevedett rendőr, akit szemlátomást jelentéstétel közben zavartak meg, kitátotta a száját, de mielőtt szólhatott volna, a szoba ablaka megremegett; a Császár elbődült:
– Bocsáss meg, kérlek, én hivatalos és halaszthatatlanul sürgős –
– Pillanat, főhadnagy úr – sziszegte a hang az íróasztal felől, és a kéz ismét a magasba emelkedett. Ezúttal az arc is utána fordult, és Tivadar megdöbbenten pillantott bele a szabálytalan tengelyű, zavaros szempárba, amelyből a szempillák szűk résén át eszelős kegyetlenség és tébolyult mámor áradt: ezek a szemek nem láttak, ezekben a szemekben a szadizmus örökké kielégületlen kéje és tikkadt szomja ült… a rendőr zavartalanul folytatta jelentését:
– …akkor aztán azt mondta a hölgy, alázatosan jelentem, hogy ők panaszt tesznek, merhogy ez kényszermunka, meghogy az ő ura benne van a Zsidó Tanácsban. Akkor aztán a többi is kiabálni kezdett, hogy ők ezt nem csinálják. Az egyik hölgy arra hivatkozott, hogy az ő ura orvos, aki most is szolgálatban van, ő kikéri magának…
Az íróasztalra könyöklő alak megmozdult.
– Úgy?… – mondta halkan, izgalom nélkül. – A hölgyek így viselkednek? A hölgy ezt mondta?… – A hang felcsattant, anélkül, hogy hangosabbá vált volna: éles, metsző kamaszhang volt, a nemi érés piszkos kis zavaraiban, tele aljassággal és mocskos gúnnyal: – Hát akkor most maga mellé vesz négy embert a készültségből, sorba állítják a hölgyeket, egymástól két méter távolságra, elszedik tőlük a szerszámokat, és a hölgyek, azok a zsidó szajhák, érti őrmester, azok a piszkos zsidó szajhák a tíz körmükkel ássák meg az esővíz-árkot. Magát teszem felelőssé, őrmester, hogy az árok három órán belül elkészüljön, megértette?! Korbácsot visznek magukkal, és tízpercenkint sortűz a fejük felett, megértette? Végeztem!
A rendőr tisztelgett, és feszesen sarkon fordult.”
Radákovics azért jött, hogy zsidókat sorozhasson be munkaszolgálatra, mert hirtelen megszólalt a lelkiismerete és így akart legalább néhány embert megmenteni. „Az asztal mögött ülő hatalmasságra azonban sem a rang, sem a beosztás nem tett semmiféle hatást, fel sem kelt ültéből, a ferde tengelyű, vizenyős, szürke szempár valahova a Császár háta mögé nézett bemutatkozás közben, és Tivadar tudta, hogy a Császár elvesztette a játszmát.”
Radákovics főhadnagy „fél ettől a zavaros tekintetű, nyegle fiatalembertől, aki még ki sem ejtette azt a szót, hogy Gestapo, csak kurta, elutasító félszavakkal válaszolgat, és a Császár mégis fél, mert ebből a ferde tengelyű szempárból eszelős, kegyetlen téboly árad, és ebben a tébolyban sikolyok és halálhörgések remegnek, kivert fogak recsegnek, megkínzott testrészek vonaglanak, nyirkos börtönök lehelete sóhajt, vér és ürülék bűze terjeng.
Az egészségtelen arcbőrű, csontos arc ördögi mosolyra torzult, a nyugtalanító, kamaszos fejhang befejezte a beszélgetést:
– Megnyugtathatom, a zsidók így is a megfelelő helyre kerülnek. Az uraknak nem kell aggódniuk. Az urak kezdenek szentimentálissá válni. Az urak nem akarják megérteni, hogy a judeobolsevizmust maradéktalanul, gyökerestül ki kell irtani. Szerencsére vannak még nemzetvezetők, akik ismerik a rögvalóság követelményeit. A nemzetakarat érvényesülni fog. Egyetlen zsidót sem adok.
Tivadar már a rögvalóság szóra az ajtó felé indult: most már pontosan tudta, miről van szó. Csatáry főhadnagy úr kétséget kizáróan egyike az új nemzetvédőknek, a nemzetakarat testvérharcos irányítóinak, aki a rögvalóság és a vérvalóság jövőtalaján állva harcol a fajhungarizmus eszmegyőzelméért. Hol marad ettől a Császár dugába dőlt, nyálas antiszemitizmusa?” (239-42.)
A történetben visszaköszön az a számos szemtanú által elmondott esemény, amikor a nőknek puszta kézzel kellett gödröt ásniuk. És a sokak által emlegetett korbács.
Csatáryról még egy alkalommal esik szó. Tivadar kérdezi:
„- Azt is [megbeszélték – BZ], hogyan bánik Csatáry odabent a fiatal lányokkal?” (243.) Vésztjósló kérdés, melyre a regényben senki sem válaszol, de minden olvasó el tudja képzelni, mire céloz az író.
Az csak természetes, hogy a valódi Csatáry László nem azonos a regénybelivel. Az író saját fantáziája és elképzelése szerint alakítja szereplőinek jellemét. Sűrítéssel él, s mindazt, amit erről a rendőrtisztről hallott, összefoglalta néhány mondatba.
Viszont Rácz Olivér aligha szophatta az ujjából, hogy a gettóparancsnokot ezen a néven említi és egy ördögi figuraként írja le. Sokan ismerték az akkor 29 éves Csatáryt és ilyen jellemrajzot adtak róla.
Persze, most is akadhat olyan személy, aki majd világgá kiáltja, mindez a véletlen játéka. Valóban? Megható következetességről tenne tanúbizonyságot.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35267,35201,35003,34967,34956,34882,33980″}
