Év elejétől folyik a szlovákiai Bőstől délre terpeszkedő, az ország egykoron legjelentősebb mocsaras területének revitalizációja, melynek során a kiszáradt területet újfent mocsarassá kívánják tenni.
Az utolsó nyáriasan meleg napok egyikének hajnalán barátommal felkerekedtünk szemrevételezni a mostanáig történteket. Vajh mutatkoznak-e látható eredmények?
Az áteresznél ma is szivárog a víz. A töltésen kelet felé menve pár tíz méterre megleltük az Isztrága szívén átvezető, állítólag legtisztább erdei utat (amúgy e hatalmas tájék egésze átszőtt kisebb-nagyobb erdészeti utakkal, de ezeken sok helyütt zsákutcába futhat az ember, és ilyenkor, könnyen órákig tartó útkereső kószálással „múlathatja az időt”).
Az erdő lágy hangjait hallgatva bő másfél óra alatt a szlovák-magyar határszakaszt képező Duna-folyamig lesétáltunk. Hol láttuk is, hol mindössze csobogásából hallottuk a közelünkben folydogáló víz egyszer halkuló majd erősödő hangját, aztán jobboldalt bár aprócska, mégis hamisítatlan dágványoson akadt meg szemünk. Kicsit lejjebb azonban elhalkult a víz csörgedezése. Megálljt parancsolt a természet, úgy tűnt, a mélyéig tikkadt, szomjazó talaj itt már teljesen elissza a vizet.
Később megtudtuk az okot: nem elég a vízmennyiség, a sokszorosára lenne szükség. Ismét megkértem Karolína Sobekovát a LIFE Dunai Madárvédelmi Projekt munkatársát, vázolja a jelenlegi helyzetképet: „Nagy örömünkre szolgál, hogy az Isztrága közelében levő két holtág, a Nagy liget és a Falusziget teljesen megújult, s minden szezonban abszolút élettel teli. A projekt (LIFE07NAT/SK/000707) keretében megvalósuló intézkedéseinknek köszönhetően a kisebb májusi árvíz után az Isztrága hosszabb ideig megtartotta a vizet. Mostanában végezzük a további kiegészítő méréseket annak érdekében, hogy tovább növelhessük a víz beáramlását az Isztrága irányába. Ily módon remélhetőleg a soron következő költési időszakban, 2013-ban már lesz elegendő víz nemcsak a holtágakban, de az Isztrága kellő területén is.” S valóban, láttuk, a holtágak viruló képet mutatnak. Az Isztrága alsóbb szakaszain tapasztalt vízveszteség megszüntetése miatt jelenleg előmunkálatokat végeznek, hogy télen műszaki intézkedéseket végezhessenek, így azt követően kellő vízmennyiséget tudnak ide vezetni.
Helyenként, útvonalunk száz és száz méterrel megtoldva, körbenézendő letértünk erre-arra, akár a bozótosba. Úgy tapasztaltuk, a víz (vízfolyás vagy eső) mozaikszerűen alkot kisebb-nagyobb vizes, nedves-sáros foltokat.
A Duna közelében újfent változik a kép. Több helyütt mélyebb vizeket láttunk, ez a természet műve – a Dunából befurakodó folyások táplálják ezeket. Magas vízállásnál az alsó szeglet valóban mocsárvidéknek mutathatja magát.
Poros utunk áthatolhatatlan fás részek, kisebb tisztások mellett vezetett. Bandukoltunk, s közben fürkésztük az állatvilág mutatkozó példányait, pásztáztuk a növényzetet. Pár kéneslepkefaj egyeden túl szitakötőkkel s főként békákkal találkoztunk.
A táj legszembetűnőbb egyben leglehangolóbb tapasztalata a friss „növénytérkép”. Többségében tájidegen fajokra bukkantunk: pionír fajként mindenütt kéklik a C-vitaminban dús, pálinkának is remek hamvas szeder termése.
A Himalájából származó, felénk dísznövényként ültetett, ám ártereken veszélyes özöngyomként viselkedő bíbor nebáncsvirágot helyenként kaszálni lehetne (neve onnan, hogy termése kis érintésre is felpattan). Szemet szúrón sok az egybibés galagonya, de jelen van az Észak-Amerikából származó lándzsás őszirózsa is, elszaporodó ártéri állományuk megnehezíti az erdei fás szárú növények újratelepítését.
Bízván a további, a pozitívumok majdani megmutatkozásában, jövőre is visszatérünk.
Írta: Csibrányi Zoltán, Fényképezte: Izsóf Zsolt, Forrás: ng.hu
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”34049,32202″}
