A húsvét ünnepe kiemelten fontos a keresztények számára, hiszen a feltámadás ünnepét jelentik. Bölcskei Gusztávval, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Felvidék.ma-nak a reformátusok húsvétjáról nyilatkozott.
A feltámadás valóságának hite a kereszténység ember- és világképének sarokköve, az egyházi liturgiában és az egyházi jelképrendszerben is központi szerepet tölt be.
– Püspök úr! Az Istenhez való viszonyulásukban a reformátusok jobban hangsúlyozzák az Isten kegyelmét, mint az ember teljesítményét, például „böjtös” teljesítményét. Miben nyilvánul ez meg?
– A reformáció egyik központi tanítása Isten szabad kegyelmének a mindenekfelett való volta. Ez azt jelenti, hogy az ember az üdvösséget, az Istennel való megbékélést nem a saját emberi teljesítményeinek a jutalmaként kapja, hiszen ez az Isten kegyelmének szabad döntése. Az ember erre azzal válaszol, hogy az életét megváltoztatja, életét Isten akarata szerint rendezi.
– Miként értelmezik a reformátusok a böjtöt?
– Természetesen a reformátusok, a reformáció követői, is ismerik a böjt fogalmát és gyakorlatát. A böjt hangsúlya azonban számunkra nem azon van, hogy automatikus következményként nem eszünk, illetve tartózkodunk olyan dolgoktól, amelyek a kényelmet és a jólétet szolgálják számunkra. A böjt igazi értelme az, hogy az ember rájöjjön, melyek azok a dolgok az életben, amelyek igazán fontosak. Azt gondolom, hogy olyan korszakot élünk, amikor nagyon sok ember kényszerűségből tapasztalja meg azt, hogy bizonyos alapvető dolgokról le kell mondania. A református böjtértelmezés éppen abban van, hogy szabadon és önként le tudunk mondani valamiről. Nem azt tekintem tehát életcélomnak, hogy minél többet engedhessek meg magamnak, hogy minél többet költhessek magamra, vagy minél többet fogyaszthassak a világ javaiból. A reformátusok számára elsősorban az önkéntes lemondáson van a hangsúly, amit aztán mások megsegítésére tudunk használni. A Szentírás is tárgyalja ezt a felfogást, hiszen az Ószövetségben Isten azt mondja: az a nekem tetsző böjt, az a nekem tetsző ünneplés, amikor feloldjátok az igazságtalanságnak a kötelékeit, amikor törődtök a szegénnyel,a jövevénnyel, az árvával. Ezt a bibliai böjtértelmezést hétköznapi tapasztalatként élheti meg sok ember, s így talán fogékonyabbá válhat ennek az üzenetnek a befogadására.
– A reformátusok ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy sok minden zavarhatja az isten és az ember kapcsolatát. E zavaró tényezők eloszlatásának egyik módja lehet az önfegyelem/önmegtartóztatás az étkezést és az élet bármely más területét illetően, vagy a különös igyekezet a hálás (nem érdemszerző), jó cselekedetek gyakorlására, áldozathozatalra. A reformátusok az egyiket passzív, a másikat aktív böjtnek nevezik. Szétválasztható a kettő?
– A kettő között különbséget kell tenni, de nem szabad ezeket elválasztani vagy szembeállítani egymással. A böjt ugyanis nem cél, hanem eszköz. Eszköz többek között arra nézve, hogy az ember végiggondolja: mi az igazán fontos az életben és mi nem.
– Nagypénteken azért a reformátusok is általános böjtöt tartanak, amely az étkezési szokásokban is megmutatkozik.
– Így van, a hitüket gyakorló reformátusok Nagypénteken általános értelemben tartanak nagyböjtöt. Vannak, akik semmi állati eredetűt, tehát tojást és tejet sem fogyasztanak. Természetesen a református is követik az ünnephez kötődő hagyományos és szezonális étkezési szokásokat. Nálunk húsvétkor sonka, tojás és bárány van az asztalon. Én arra emlékszem gyermekkoromból, hogy Nagypénteken szilvalevest, illetve hústalan ételt ettünk, délután pedig mindig jött egy falubéli néni, aki igazi pattogatott kukoricát készített nekünk. Talán azért is történt mindez, hogy abból a kukoricaszemből, magból valami egészen új világ keletkezzen, ami arra is mutat, hogy hogy Nagypéntek, Jézus kereszthalála az elvetett mag, amiből valami új alakul ki. Hagyományos nagypénteki étel tehát a reformátusoknál az aszaltszilva-leves. Nem kötelező jelleggel, de általában gyakorlat az, hogy úrvacsora-vétel előtt nem fogyasztanak ételt.
– A reformátusok húsvéti szokásainak azonban ezzel még nincs vége…
– A hívő reformátusok imával kezdik az étkezést, és természetesen nem igénylik, hogy ebben mindenki részt vegyen, de azt joggal elvárhatják, hogy bárki asztalánál vendégeskedve kapjanak egy fél perc csendességet, amikor fejet hajtva hálájukat kifejezik. Ha hívő vagy lelkészi család asztalánál vagy hivatalos egyházi étkezésen veszünk részt, akkor az étkezés megkezdésére egyébként is vonatkozó kötelező tartózkodáshoz tegyük hozzá az imádság bizonyos megjelenését. Lelkészt is, világit is lehet alkohollal kínálni vagy megajándékozni, de a visszautasítást is illik megérteni. A visszautasításnak az esetek többségében nem hitelvi, hanem egészségügyi vagy közlekedésrendészeti akadályai vannak. Nagyon fontos, hogy ne váljon szét az ünnepi istentisztelet, az étkezés és a többi szokásból eredő húsvéti esemény. Mindezt együtt kell megélnünk húsvétkor.
– A húsvétot megelőző nagyböjt olyan formában jelentkezik a reformátusoknál, hogy ez alatt nem illendő mulatságokban, nagy evésekben, ivásokban részt venni. A református egyház sem örül annak, hogy a reneszánszát élő farsangi mulatságok egy részét a böjti időszakban tartják, Miként lehet ezt a helyzetet kezelni?
– A református gyülekezetekben ügyelnek arra, hogy jótékonysági est vagy olyan összejövetel, ahol a vidámság, az öröm, a mulatozás dominál, ne a nagyböjt időszakában legyen megtartva. Ahol azonban elvész ez a tudatosság, ott az embereket, családokat megpróbálják rávenni, hogy az életnek csak akkor van értelme, az élet csak akkor érdekes, ha élményekben részesül az ember. Manapság ugyanis szinte nincs olyan területe az életnek, amelyre ne sütnék rá azt a bélyeget, hogy élménydús. Kevés az az eset, hogy kicsit csendesebben, visszafogottabban éljünk, és más dolgokra összpontosítsunk. Ezt nagyon nehéz érvényesíteni olyan környezetben, ahol állandóan azt mondogatják az embereknek, hogy csak az élmény a meghatározó.
– Talán a húsvét a legjelentősebb egyházi ünnepünk. Ön szerint mi az üzenete a ma embere számára?
– Az első és meghatározó ünnep: a húsvét. Ezt Pál apostol a következőképpen mondja. „Ha Krisztus nem támadott fel, akkor hiábavaló a ti hitetek, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk is.” A húsvéti hit az, ami a kereszténységnek a gyökere és születése. Innen visszatekintve lehet megérteni a karácsonyt is. Egy protestáns teológus egyszer azt mondta: „Az Evangélium nem más, mint Jézus szenvedéstörténetének és feltámadásának leírása, hosszú bevezetéssel.” A húsvét üzenete két azonos, mégis ellentétes előjelű mondattal fogalmazható meg. Az egyik, amely Nagypéntek kapcsán hangzott el, amikor Pilátus kiállt a tömeg elé, rámutatott a megalázott, megkínzott Jézusra, és azt mondta: „Íme: az ember!” Ez azt jelenti, hogy az ember útja a biztos halál, és nincs kivétel, nincs alternatíva. A húsvét az én értelmezésemben azonban azt jelenti, hogy Isten rámutat a feltámadott Jézusra, és azt mondja: „Íme: az ember!” Tehát az az emberi lehetőség, aminek a vége nem a halál, hanem az a bizonyosság, hogy létezik egy másik dimenzió, ami az életet kiemeli abból a beszűkülésből, abból az egysíkú gondolkodásból, ami ott van Pilátus mozdulatában és szavaiban. A húsvétot tehát körülveszi az Isten feltámasztó hatalma és ereje. A karácsonyt a húsvéthoz egy nagyon rövid mondat köti: „Ne féljetek!” Ezt mondják karácsonykor az angyalok a pásztoroknak, akik megrettennek, s ezt hallják húsvétkor az asszonyok, akik kimennek a sírhoz, Jézust keresni. És ezt mondja Jézus is, amikor találkozik velük feltámadása után. Erre kell, hogy fogékonyak legyünk a mai bizonytalan világban.
– A húsvét felfogható a reménység ünnepeként is?
– Természetesen a húsvét a reménység, a feltámadás ünnepe. Amiben Jézus részesedik, abban bennünket is részesíteni akar. A Biblia Jézusról, a kereszthalál után, mint egyszülött fiúról beszél. A feltámadás után pedig úgy szól róla az Evangélium, hogy az elsőszülött fiú. Az elsőszülöttnek vannak testvérei, tehát ezzel a két szóval is kifejezhető a megváltás, a feltámadás, a reménység. A húsvét csodálatos közösségteremtő ünnep, hiszen bevon bennünket Jézus történetébe, s azt hirdeti: érdemes és kell osztozni az élet és a jövendő örömeiben.
Köszönöm a beszélgetést, püspök úr.
Tarics Péter, Felvidék.ma
