Úgy is feltehetnénk a kérdést, mitől jobb szlovákiai állampolgár az, aki Kanadában vagy Ausztráliában él, Szlovákiában nincs is állandó lakhelye, mint az a magyar, akinek itt áll a háza, itt dolgozik és adózik, csak éppen van egy magyar állampolgársága is? – Legújabban Daniel Lipšic próbálja a kettős állampolgárság témáját felmelegíteni.
Amikor 2010-ben a Fidesz-kormány törvénybe iktatta a magyar állampolgárság könnyített eljárással történő megszerzését a külföldön élő magyarok számára, Robert Fico kormánya forró fejjel, gondolkodás nélkül úgy módosította Szlovákiában az állampolgársági törvényt, hogy gyakorlatilag mindenki, aki más ország állampolgárságát felveszi, automatikusan elveszíti a szlovákot, ha akarja, ha nem.
Fico elvakult dühében a magyarokon szeretett volna nagyot ütni, a sors iróniája, hogy elsősorban a sajátjait, a más állampolgársággal is rendelkező szlovákokat sújtotta leginkább törvényével. Legalább is ezt mutatták a statisztikák.
Persze, azóta rájöttek már ők is, hogy annak idején talán többet kellett volna a fejüket törni az állampolgársági törvény módosításán, s a szlovákok számára kedvezőbb javaslatot kidolgozni, nem ilyen ripsz-ropsz módra összecsapni, csak hogy minél nagyobbat szóljon. A rövid életű Radičová-kormány idején sem született kedvező változás az ügyben, bár a jobboldali kormány részéről volt némi próbálkozás az ellentörvény néven elhíresült módosítás következményeinek enyhítésére, amely lehetővé tette volna azok számára a kedvezményes visszahonosítást, akik a Fico-kormány által módosított állampolgársági törvény érvényessége idején veszítették el szlovák állampolgárságukat, de a próbálkozás a koalíción belüli megoszlás miatt, sikertelen maradt. Mint ahogy nem vezetett eredményhez a kettős állampolgárság kérdésének Radičová idején felvetett államközi szerződéssel való rendezése sem, amely a kettős állampolgárság megszerzésének körülményeit, a diplomáciai és konzuli védelem lehetőségeit szerette volna rendezni, valamint a kettős állampolgárokról szóló információk cseréjét.
A jobboldali kormány pártjainak megállapodásai és javaslatai az állampolgársági törvény módosítását illetően jobbára csupán arról szóltak, hogyan lehet ebből a képtelen történetből kimászni, hogyan lehet a helyzetet oly módon megoldani, hogy a Szlovákiában élő magyarok ugyan továbbra se juthassanak büntetés (értsd: a szlovák állampolgárság elvesztése) nélkül magyar állampolgársághoz, de az övéit, a szlovákokat, akik a szlovákon kívül más állampolgársággal is rendelkeznek, ne sújtsa a törvény.
2011 augusztusáig csupán abban tudtak megegyezni a jobboldali pártok képviselő, hogy a szokásos nemzetközi elvek alapján engedélyezik állampolgáraiknak a kettős állampolgárságot. Az elfogadott nemzetközi elvek alatt az adott országban való hosszabb tartózkodást, illetve az ottani rokoni kapcsolatokat értették. Ha elfogadták is volna ezeknek a feltételeknek törvénybe iktatását, az ellentörvényen lényegét tekintve ez semmit sem változtatott volna.
A legtöbb, amit a jobboldali pártok ez ügyben megtettek, hogy a parlamenti képviselők csoportja 2011 szeptemberében Alkotmánybíróságra adta a kettős állampolgárság ügyét. Bár tették volna már korábban! Az Alkotmánybíróság azonban – a döntést sürgető 2012. szeptember 1-jei kassai békés tüntetés ellenére – mind a mai napig nem hozott döntés az ügyben.
A második Fico-kormány röviddel hatalomra jutása után közhírré tette, hogy rendezni kívánja a kettős állampolgárság ügyét. Hadd ne mondjam, hogy az általuk javasolt változtatás sem hozott volna semmi javulást a számunkra.
„Nem veszítenék el a szlovák állampolgárságukat azok, akiknek van állandó lakcímük abban az országban, ahol a szlovákon kívül állampolgárok” – hirdette fennhangon akkoriban a belügyminiszter, Robert Kaliňák. Vagyis sok mindenkivel szemben megengedőbbé vált volna az állampolgársági törvény a kettős állampolgárság kérdésben, csak velünk szemben nem. A szomorú az ügyben, hogy a magyar külügyminiszter, Martonyi János sajtófőnöke, nyilván minisztere beleegyezésével, úgy kommentálta az ügyet, „hogy Pozsony nem tervez olyan, az állampolgárságot érintő szabályozást, amely diszkriminatív módon sújtaná a szlovákiai magyarokat”. Ahogy vesszük, én ezt azért innen kicsit másként láttam. Sarkítva úgy is mondhatnánk, az én szemszögemből Robert Fico kormánya úgy próbálja megoldani a „magyar kérdést”, hogy törvénybe iktatná a „Maďari za Dunaj” (Magyarok a Duna mögé) felfogásmódot. (Állampolgárságot akarsz? Települj át a túloldalra!)
Mindez csak azért jutott az eszembe, mert legújabban Daniel Lipšic próbál meg érdemeket, de legfőképpen sajtóvisszhangot szerezni magának a kettős állampolgárság témájának felmelegítésével, vagy ahogyan ő mondja, a törvény következményeinek enyhítésével. Persze, megint csak az egyenlőbbek mentesülnének a Fico-féle ellentörvény sújtása alól.
Lipšic ugyanis meghagyná azok szlovák állampolgárságát, akik úgy szerezték meg más ország állampolgárságát, hogy az adott országban valamilyen formájú legalább fél évig tartó tartózkodási engedéllyel rendelkeztek, s a külföldi állampolgárság megszerzésekor Szlovákiában nem volt állandó lakhelyük. Arról nem beszélnek a Lipšic javaslatáról szóló hírek, mi a helyzet ezekkel az emberekkel most, kell-e egyáltalán állandó lakhellyel rendelkezniük Szlovákiában ahhoz, hogy szlovák állampolgárok maradjanak, illetve hogy visszakapják szlovák állampolgárságukat.
Úgy is feltehetnénk a kérdést, mitől jobb szlovákiai állampolgár az, aki Kanadában vagy Ausztráliában él, Szlovákiában nincs is állandó lakhelye, mint az a magyar, akinek itt áll a háza, itt dolgozik és adózik, csak éppen van egy magyar állampolgársága is?
Hacsak nem az orwelli Állatfarm mottója lép itt megint életbe: „Minden állat egyenlő, de vannak állatok, melyek egyenlőbbek…
Dunajszky Éva, Felvidék ma
{iarelatednews articleid=”39298″}
