A kassai Szent Erzsébet-székes- egyházban május 12-én avatták Salkaházi Sára emlékművét, mely Szabó Ottó alkotása. Ebből az alkalomból érdemes áttekinteni a kassai származűsú szociális nővér életútját. (Az ünnepségről hamarosan külön beszámolóval jelentkezünk).
Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek 2006. szeptember 17-én avatta boldoggá a budapesti Szent István-bazilikában, mivel XVI. Benedek hozzájárult, hogy hazájában történjék a szentelés. Magyarországon ehhez hasonló esemény legutóbb 1083-ban történt, amikor István királyt, fiát Imrét és Gellért püspököt avatták szentté Székesfehérvárott.
Sára 1899. május 11-én született Kassán osztrák eredetű polgári családban. Eredeti nevük Schalkhaas volt. Ausztria közepén mindmáig élnek ilyen vezetéknév viselői. A név első tagja kópét, dévajt, csintalant jelent. Ilyen volt eleinte Sára is.
A kassai híres szállodát id. Schalkház Lipót (1820-1873) borkereskedő építette halála évében. Fia, ifj. Schalkház Lipót (1858-1901) folytatta apja tevékenységét. A család származása ellenére magyar hazafivá vált testestül-lelkestül. Sára édesapja két könyvet írt: A magyar konyha (1894) és A pincérekről a pincéreknek (1897). Szívbeteg volt, Genovában kezeltette magát. Ott halt meg. Ő kezdeményezte az 1848/49-es kassai kiállítást, valamint a Rákóczi-ereklyekiállítást is, hogy a bujdosók hamvai Kassára kerüljenek. Ez utóbbinak megvalósulását azonban már nem élhette meg. A Honvédemlékmű létrehozásáért is sokat tett. Azt a legionáriusok rombolták le 1919-ben.
Sára a négy elemi után az Orsolya-apácák polgári iskolájába járt, majd az első világháború éveiben lett a nővérek által vezetett tanítóképző növendéke. 1917-ben szerezte meg tanítónői diplomáját. Ezután rémálom üli meg Kassát a közismert események miatt, melyeket Vécsey Zoltán A síró városban olyan emlékezetesen írt le.
Úgy látszik van abban a mondásban valami, hogy nomen est omen (a név végzet; intő jel). Hősnőnk mókás természetű és tréfacsináló. A fiúk játékait játssza, a háborúsdit, hiszen körülöttük is öldöklés dúl, mégha ez Kassán nem nagyon nyilvánul meg. Igaz láthat hadifoglyokat, rokkantakat, betegeket és a várost majdnem ki kell üríteni, mert az oroszok fenyegetik.
Határozott fellépésű, erős akaratú. De szociálisan érzékeny és esténként gyakorta merül imáiba. Tizenévesen színdarabokat ír. Az új hatalom épp hogy kezd berendezkedni, amikor 1919 februárjában az Esti Újságban napvilágot lát első cikke. Nemsokára a lap munkatársa lesz. Közben nyelveket tanul és képzőművészeti tanfolyamot látogat. Anyja tanácsára kitanulja a könyvkötészetet és öt évig ebből él, hiszen nem teszi le az államesküt s így a pedagógiai pályán nem maradhat. Azt egy év után kénytelen elhagyni. Közben éli a művészek, újságírók könnyed, mozgékony korabeli nagyvilági életét. Önmagát így jellemzi: „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…” Édesanyja egyik ingyen-kosztos diákja lesz a vőlegénye. 1922-23-ban eljegyzett menyasszony. De a vagány városi csaj hamarosan ráeszmél, nem neki való a gazdatisztné falusi világa. A gyűrűt visszaküldi. Ez akkoriban azért még botrány a javából. Ha még bizonytalanul is, de már érzi, más hivatás vár rá. 1923-ban három elbeszélése jelenik meg. Ezen túl folyamatosan jelen van az irodalmi életben, habár azt ezidáig nem nagyon tartották számon. 1926-ban jelent meg Fekete furulya c. novelláskötete. Babitsné Török Sophie határozott tehetségnek nevezte, mely olyan lírai készséggel rendelkezik, aki versszerűen, színes, meleg lírával írja meg novelláit.
1927-ben Kassán megtelepszik a Szociális Testvérek Társasága. A következő évben Sára csatlakozik ehhez a magyar alapítású rendhez. 1929 elején Magyarországon él, majd fogadalomtétele után visszahelyezik Kassára. A Felvidék számos városában dolgozik. 1933-ban megalakul a Csehszlovákiai Katolikus Magyar Írók Szövetsége, melynek választmányi tagja lesz. 1932 és 1934 között Révkomáromban dolgozik. 1935-36 során Sára sokat utazik, házasságra fölkészítő napokat tart lányoknak. 1937-ben második megtérési élményen megy keresztül. Rendjét Dél-Amerikába hívják. Jelentkezik. Megkapja az engedélyt, de mivel csehszlovák állampolgár, útlevele körül gond van. A Világmindenség Ura nagyobb, ám végzetes feladatra szánja. 1939 őszén kitör a második világháború. A terv kútba esik. Közben rendjén belül megvádolják mondvacsinált ürüggyel s elbocsájtják. A rendi ruhát nem hordhatja.
1938-ban a Felvidék déli részét Magyarországhoz csatolják, így ezen a területen lesz szociális előadó. Azután tisztázódnak az ellene felhozott vádak, 1939. karácsonyán visszakapja a rendi ruhát, és 1940 nyarán leteszi az örökfogadalmat. 1941. februárjában a Katolikus Dolgozó Nők és Leányok Országos Szövetségének központi vezetője lesz. Több mint 200 Dolgozó Leány csoport élén áll. Sára szervezőkészsége ekkor nyilvánul meg. Három év alatt 5 új otthont alapít 290 hellyel, szerkeszti a szervezet havi folyóiratát, elkezdi a magyar Munkásnő Főiskola megépítését. Továbbra is fáradhatatlanul dolgozik. 1942-ben megváltoztatja nevét. Így búcsúzik régi nevétől: „Névmagyarosítás. Én kezdem? Dehogyis. Jó nagyapám kezdte, aki Dosendorfból jött s Schalkhasz-nak hívták … A «hasz»-ból «ház»-at csinált. Ő, vagy valamelyik anyakönyvet vezető hivatalnok? Mindegy. Így lett ilyen felemás: Schalkház. Ahogyan tréfásan szoktam mondani: monarchikus név: fele német, fele magyar. De olyan volt jó nagyapám is. Mindig magyar ruhában járt, bár magyarul nem tudott. Anyanyelve német, szíve magyar. Neve: németül kezdődik, magyarul végződik. Hát én csak befejezem, amit ő elkezdett. Nem új nevet veszek fel, hanem a szó szoros értelmében magyarosítok. Legyen az eleje is magyar, a kezdete is. Legyen a nevem is egészen magyar!…” „S most búcsúzom tőled, becsülettel kapott, becsülettel hordott régi nevem: Schalkház!” „S mielőtt leírnám új nevemet, csak azt kérem az Úristentől, adja, hogy az újat is becsülettel viseljem, új névvel is becsületes hűséggel szolgáljam az Úristent és magyar hazámat!” Kívánsága gyors meghallgatásra talált.
1943-ban édesanyja is távozik az élők sorából. Ebben az évben a Székelyföldet járja és a náci megszállás, majd az azt követő nyilas uralom követi. Már tudja, érzi, nem fog sokáig élni. A budapesti Bokréta utcai ház kápolnájában karácsonyoznak. Ekkor mondja: „Szeretném megölelni a világot, olyan boldog vagyok.” Itt vele van egy másik kassai hölgy, Bernovits Vilma (1901-1944). Sára mint az otthon vezetőjének, de mint az egész országra kiterjedő leányifjúsági mozgalom fő szervezőjének, lehetősége nyílik rá, hogy üldözötteket alkalmazzon takarítónőként vagy konyhai munkásként. Az üldözöttek gyermekeit pedig még biztosabb helyre viteti: a szociális testvérek Balaton-Jankovics-telepi üdülőjébe. Ezek baj nélkül vészelik át a nehéz időket. Vilma hamis okmányokkal segíti a rászorulókat. Egy alkalommal letartóztatják, de a motozás előtt megeszi a keresztleveleket. Nagy szegénységben él, de minden támogatást visszautasít. Szobájában sokan találnak otthont nemcsak üldözöttek, de olyanok is, akik átmenetileg lakás és állás nélkül vannak a fővárosban. Ő maga ilyenkor a csupasz padlón alszik.
Egy besúgó feljelentése nyomán december 27-én nyilasok törnek a házba. Hat személyt hurcolnak el. Sárát, az otthon vezetőjét, azzal, hogy zsidókat rejteget a házban. A kápolna előtt kitépi magát a keretlegények kezéből: „Ide engedjenek be egy pillanatra!” Az örökmécs fénye az arcába ragyog. Úgy világít mint egy szent. A két nyilas zavarba esik. Bernovits Vilma hitoktatót azért hurcolják el, mert bejár a gettóba, ahol hittant tanít és esetenként keresztel is. A nyilasoknak az ő zsidó-mentő tevékenységéről már korábban is tudomásuk volt. Tovább Fischer Béláné Féderer Leontint, dr. Róna Andorné dr. Jónás Magdolnát, és egy asszonyt a fiával, Bátori Istvánnal, mert nem tudják meggyőzően bizonyítani nem-zsidó származásukat. A fiú a lövések előtt a vízbe veti magát és megmenekül. De az ügy annyira megviseli, hogy sohasem jelentkezik szemtanúként.
Minderre csak az 1967-es „Zuglói nyilasper” nyomán derül fény. Az egyik vallomás szerint, mielőtt a sortűz eldördült volna, egy alacsony termetű, rövid fekete hajú nő valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalommal kivégzői felé fordul, majd letérdel és égre emelt tekintettel nagy keresztet vet magára. A fegyverek eldördülnek. A holttesteket a folyóba lökik.
Nem messze innen Szent Gellért püspök is itt zuhant a Dunába.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39436,18335,7257,7151,39512,39364″}
