Doró György Szajkó Bélával, a Tornalja labdarúgásának 100 esztendeje című kötet szerzőjével beszélgetett.
Egy évszázad hosszú idő. Több emberöltő. A Tornalja labdarúgásának 100 esztendeje című könyv szerzője gimnáziumi osztálytársam, több mint ötven éve ismerem. Az általa megírt száz évből ötven évet biztosan a pályán, vagy annak közelében mint kiváló labdarúgó, illetve sikeres sportvezető, klubelnök töltött el.
Mi volt a legnagyobb indítóokod ezen értékes sportkönyv megírására?
Nincs még egy sport, amely olyan népszerű és annyi tömeget megmozgató sportág, mint a labdarúgás. Rúgják a focit kicsik és nagyok , ma már férfiak és nők egyaránt, mindenütt, ahol csak egy kis szabad hely található. Szabályzata egyszerű, felszerelésigénye minimális, mégis látványos és szórakoztató.
Barátaim, volt csapattársaim emlegették előttem, hogy jó lenne városunk labdarúgásának múltját valamelyest rendezni és megírni. Mondanom sem kell, hogy a futballal apró gyerekkoromtól kezdve érzelmileg, de értelmileg is szoros kapcsolatban állok. Amikor városunk labdarúgásának 90. évfordulójára tisztes ünnepséget szerveztünk, megerősödött bennem a gondolat, hogy minél előbb hozzá kell kezdeni az anyaggyűjtéshez, mert minden egyes „tétlenül” eltöltött nap később nagy hiányokat okozhatott volna. Az utolsó két és fél évben aztán rendeztem az összegyűjtött anyagot és folytattam a beszélgetéseket olyan volt tornaljai focistákkal és funkcionáriusokkal, akik elbeszélték érdekes fociélményeiket, s örömmel tárták fel előttem emlékeiket. A futball nem csak a legnagyobbakról és a legsikeresebbekről – hanem a kistelepülések focijáról is – szól. Nagyon értékesek voltak, főleg azok, amelyek a megalakulás utáni éveket, évtizedeket elevenítették fel. Kevesebbet tudtam azelőtt a világháborúk idejében, s utána történő labdarúgásról, de ezekről is sikerült megbízható forrásokat – főleg fotókat – szereznem. Így lassan összeállt ez a könyv.
A 100 évből, mely időszakot tudnád kiemelni?
Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Gömörben mindig is voltak tehetséges labdarúgók. Edzők és vezetők – hasonlóképpen. Kezdjuk azzal, hogy mindenképpen nagy tett volt az, hogy már 1913-ban megalapították a Tornaljai Torna Clubot. A fiatalok örömmel fogadták, viszont voltak ellemzők is.
A tornaljai labdarúgás legsikeresebbje az 1996/97-es szezon volt, amikor a III. ligában az előkelő 4. helyen végeztünk.
Légy szíves kérlek, ha kifejtenéd bővebben azt a mondatodat a konyvedből, hogy „A futball sokkal tobb, mint a pályán lejátszott mérkőzés.”!
Érdekes, de tény, hogy olyan eseményre is sor kerult – a 40-es évek végéről és az 50-es évek elejéről beszélek -, amikor olyan híres labdarúgók kerültek a tornaljai katonai alakulathoz, mint Jiří Trnka, a 23-szoros csehszlovák válogatott, vagy Benda az SK Slávia Prahából. A rossz nyelvek úgy
tudták, hogy ezek a nagy futballegyéniségek ” büntetésbol ” kerultek ide. Viszont az biztos, hogy a Dukla Praha elődje az ATK barátságos mérkozést játszott velünk és a csapatban ők is szerepeltek. Hogy milyen jó kapcsolat volt a város és a vegyi alakulat vezérkara között abban is megnyilvánult, hogy a Csemadok rendezésében előadott Szabad szél c. operetthez a zenét az alakulat zenészei szolgáltatták. Ugyanis egyes színjátszók jó focisták is voltak, viszont sok katona jó focista is volt.
A futball valóban, több mint játék! A futball szépség, élvezet, öröm a játékosnak, a szurkolónak egyaránt, de barátok, rokonok, nemzetek találkozása is. A tornaljiak nem felejtik el soha, hogy az 50-es években , hogyan találkozhattak az Ózdi Kohász ifjúsági, valamint a Putnoki Bányász felnőtt csapatával, vagy az NB I-es Pécsi Dózsával. Alkalom volt ez a háború után egymástól erőszakkal elszakított családok tagjainak találkozására is. Járásunknak baráti kapcsolatai voltak a csehországi Vimperk és Šumperk városokkal. Ők is eljöttek hozzánk és később mi is meglátogattuk őket, ahol barátságos labdarúgó mérkőzésekre és atlétikai versenyekre került sor. A találkozó vendége volt Emil Zátopek, a kiváló távfutó olimpiai bajnok. Batta Gyurka, költő, író, aki egykor a kassai Jednota I. ligás ifjúsági csapatának is kitűnő játékosa, hosszasan elbeszélgetett vele.
Tornalja talán országszerte is legismertebb, már az ificsapatban is legtehetségesebb játékosa, Miskovics László volt, aki fénykorában a prágai Bohemiansban játszott. Legmaradandóbb élménye az volt, amit idehaza oly gyakran elbeszélt, amikor a chilei vb-re készulő magyar válogatott ellen játszott 1962-ben Budapesten. Az ellen a gólerős, felejthetetlen csatársor ellen, melyet Sándor, Göröcs, Albert, Tichy és Fenyvesi ötös alkotott, nagyon nehéz volt játszani. Így jellemezte őket és játékukat: „A magyar válogatott támadásakor tanácstalanok voltunk, hogy kire vigyázzunk a legjobban. Ha Göröcsnél volt a labda, akkor a két gyors szélső beindult, Tichy úgy 20 méterre helyezkedett a kaputól, Albert a tizenhatos vonalánál állandó mozgásával igyekezett rést taláni védekezésünkben. Ha ezt a mozgást felvettük, akkor a technikás és gyors Göröcs előtt szabad volt az út teljesen a kapuig. Ha Tichy maradt örző nélkül, 20 méterről kegyetlenül bevarrta, ha Albert maradt tisztán, begurított a hálóba. Nagyon nehéz volt védekezni ellenük. Nem tudtuk meggátolni nagy arányú győzelmüket.” A mérkőzést végül a magyar válogatott 5:0-ra nyerte a Bohemians ellen.
Az 50-es években más, nagyon sok tehetséges tornaljai játékos játszott a legmagasabb osztályokban. Ilyen volt a jól cselező, nagyszerű technikai adottságokkal rendelkezo Salva Paľo, akit – miután itt játszott barátságos mérkozést a kassai Jednota – rögtön leigazolták. Ott olyan híres játékosokkal focizott, mint Kvašňák, Švajlen, Kánássy… Magasabb osztályokban játszottak még akkor: Misankó (Kónya) Andor, Lázók Pista (Buri), Berko Laci és Fullajtár Zoltán is.
A hatvanas évek elején olyan jó csapatunk volt, hogy barátságos mérkőzésre ellátogatott hozzánk a Slovan is. Olyan játékosokkal álltak ki ellenünk 1962. szeptember 12-én, mint az Európa-válogatott Popluhár, vagy a világhírű Schrojf, a chilei vb legjobb kapusa, de a többi játékos is a Slovan legjobbjai közé tartozott: Urban, Jankovič, Vengloš, Kráľ, Gerhát, Cvetler, Velecký, Obert, P. Molnár, Balážik, Moravčík, Bílý, I. Mráz, Demovič. Ugy-e ismert nevek? Kikaptunk ugyan 9:6-ra, de nem vallottunk szégyent teljesítményünkkel.
Idekívánkozik még egy érdekes, felejthetetlen tornaljai gól története. Vagy húsz méterre Schrojf kapujától történt a szabadrúgás, aminek a kitűnő rúgótechnikával rendelkező, Csák Józsi állt neki. A sorfal felálláshoz készülődött, de a mintegy 3000 fős közönség kérte, hogy ne állítsák azt fel. Schrojf egy intéssel elküldte a sorfalat. A labda bődületes erővel, a kapus újhegyét érintve, vágódott a kapu bal sarkába. Micsoda gól, micsoda üdvrivalgás! Felejthetetlen. Az emberek még ma is emlegetik.
Nem hagyhatom ki azokat a gyümölcsöző kapcsolatokat sem, amelyeket elsősorban az 1976-ban alakult öregfiúk csapatának köszönhet városunk. Örök barátság szövődött a város labdarúgói és Frenkó László (Ózdi Kohász majd balatonlellei játékos) és Szentegyháza (Erdély) városa között.
A közelmúlt eseményei közül el kell még mondanom, hogy 2008-ban városunkba látogatott az Aranycsapat alapítvány küldöttsége, melynek tagjai olyan híres egyéniségek voltak, mint dr. Fenyvesi Máté, 76-szoros, Várhidi Pál, 10-szeres, Kű Lajos 8-szoros magyar válogatott labdarúgók. Lehetőségem volt rákérdeznem arra a vitatott meccsre, amelyet 1962-ben Chilében a vb-n játszott a magyar válogatott a csehszlovákok ellen, a torna
Aranysípos, szovjet játékvezetője, Latyisev nem adta meg Tichy kapufáról a gólvonalon túlra pattanó gólját. Volt ugyan még nagy egyenlítése lehetőség, de szinte lehetetlen, hogy a labda már Schrojfon túljutva, a gólvonal felé gurult, de az érkező Fenyvesi Máté ballábát érintve végül elkerülte a kaput. Mi is történt akkor valójában? – kérdeztem magától Fenyvesi Mátétól. „Bal belsővel készültem a hálóba továbbítani a labdát, egyszercsak hirtelen a támasztó lábamat lökés érte – nagy igyekezetében, gólra szomjasan odaérkező – Sándor Karcsi jobbszélsőnk által. A rúgó ballábam kifordult, így a megrúgott labda a kapu mellé gurult.”
A könyvbemutatón kívül mik a tervek e neves centenárium megünneplésére?
Igazából egy nevezetes futballünnepet ún. „Focinapot” tervezünk. Ezen a napon – augusztus 24-én szombaton – a városi művelődési központban ünnepélyes keretek között megemlékezünk a tornaljai labdarúgás 100 esztenedejéről. Utána az ünnepség a tornaljai futballstadionban folytatódik, ahol tudomásom szerint, a helyi felnőttcsapat testvérvárosunk, a Putnoki Bányász NBII-es csapatával mérkőzik. A centenáriumi ünnepséget a város önkormányzata, a futballklub vezetősége és az öregfiúk szervezik.
Doró György/Felvidék.ma
A képen: Várhidi Pál és Dr. Fenyvesi Máté a helybeli „öregfiúk“ krónikáját lapozzák, középen Szajkó Béla, a könyv szerzője.
{iarelatednews articleid=”40295″}
