Újra egyszer, hiszen erről a témáról már tavaly szeptemberben, majd idén júniusban is „jegyzeteltem”. Azóta újabb fejlemények történtek (lásd pl. a tegnapelőtti cikket „Brüsszel nem érti a kisebbségeket” címmel, szd – Szűcs Dániel? – tollából), és sokan foglaltak állást az ügyben. Múlt héten az Európai Parlamentben Winkler Gyula (RMDSZ) és a FUEV szervezésében egy eszmecserére került sor, ahol a „hogyan tovább” kérdésre kerestük a választ (jómagam a SENCE elnökeként vehettem részt a rendezvényen).
A kiindulási pont sajnos nem volt a legjobb, mert egyrészt az RMDSZ hivatalosan meghirdetett álláspontján (a sajtó lehozta: „Az Európai Bírósághoz fordulunk a Bizottság döntésének megváltoztatása ügyében” ), másrészt pedig a FUEV bürójának javasolt állásfoglalásán alapult, mely szerint „minden jogi és politikai eszközzel szembeszállunk a Bizottság döntésével”. Ez a harcias kiállás ugyan a választók felé eredményes lehet, de – mint erre többen felhívtuk a figyelmet (pl. Gál Kinga, Tabajdi Csaba, a Dél-Tiroli Néppárt képviselője, jómagam), az ügynek csak árthat, hiszen ha az Európai Bíróság elmarasztaló ítéletet hozna (ami az adott szituációban valószínűsíthető – lásd lejjebb), akkor jó pár évre elzárná az utat bárminemű kisebbségvédelmi kezdeményezés elől. Így aztán az eszmecsere résztvevői – okosan – inkább arra keresték a választ, hogyan lehet továbblépni az ügy sikere érdekében.
S akkor most nézzük meg még egyszer, miről is van szó. Az Európai Polgári Kezdeményezés lehetőségeiről és azon belül a FUEV-megalkotta Minority Safepack (Kisebbségi Biztonsági Csomag ?) sorsáról. Bontsuk tehát két részre.
Az Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) lehetőségeiről és feltételeiről már többször írtam (a felvidék.ma archívumában biztos fellelhető). Ennek ellenére az a benyomásom, sokan nincsenek tisztában valós lehetőségeivel, abban a hitben ringatják magukat (s ami még rosszabb: terjesztik is), hogy ezzel minden kezdeményezést sikerre lehet vinni, ha sikerül 1 millió aláírást szerezni. Sajnos ez nincs így. Az EPK szigorúan meghatározott feltételekhez kötődik, melyek közül a legfontosabb: „minden polgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen az Unió demokratikus életében, és legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség” (COM(2010) 119-es Rendelet). A két kiemelés tőlem származik, de éppen ezek jelentik a lényeget! S itt térhetünk vissza a tegnapelőtti cikkhez: „Más kérdés, hogy érdemben mit lehet elérni az Európai Unió előtt a kisebbségvédelem területén, amikor maguk az EU-t létrehozó alapszerződések hallgatnak e kérdésről, s így a szükséges jogi alap hiányában a kisebbségi kérdések nem tartoznak az EU (és így a Bizottság) asztalára.” Sajnos a szerzőnek ebben teljesen igaza van. A kisebbségvédelem valóban nem tartozik az EU (s így a Bizottság) jogkörébe, s nem lehet olyan jogi aktusok (de csúnya szó!) elfogadását kezdeményezni, amelyek nem a Szerződések végrehajtásához kötődnek. Sic!
Ami pedig a Minority Safepacket illeti, már novemberben megírtam, s a parlamenti eszmecserében is előadtam, hogy nagyon hasznos anyagnak tekintjük, kitűnő és komplex összefoglalása azoknak a céloknak, melyeket valamilyen úton-módon el kell érnünk, de ebben a formában nem az EPK szférájába tartozik – éppen a fentebb felsoroltak miatt. Így aztán az Európai Bizottság (nem mintha védeni akarnám) nem is dönthetett másképp, különben saját rendeletével ment volna szemben. S épp ezért valószínű, hogy az Európai Bíróság sem döntene a Safepack javára. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy elképzeléseinket fel kellene adnunk.
Tehát akkor hogyan tovább? Több elképzelés is elhangzott az eszmecsere keretében. Az egyik azt javasolta, szedjük hat részre, és külön-külön tegyük EPK tárgyává. Sajnos ez a megoldás nem változtatna a lényegen, csak több munkával és kiadással járna a 6-szor 1 millió aláírás begyűjtése. Egy másik javaslat szerint a meglévő – s a Bizottság által is „megengedőbben” – értékelt részekből kell új beadványt kreálni, s ezt EPK-val támogatni. Ez a javaslat közelebb állhat a realitáshoz, de nem vagyok benne biztos, hogy valóban megoldást jelent-e.
A SENCE véleménye szerint (ezt is prezentáltam) a megoldás kulcsa abban rejlik, hogy egyrészt meglévő EU-s jogi norma kiegészítésére kell törekednünk (erre nem mondhatja a Bizottság, hogy nem a hatásköre!), másrészt nem a kisebbségvédelmet kell a középpontba állítani (hiszen ezt nem tartalmazzák a Szerződések), hanem a regionalizációból eredő, tehát önkormányzati jogokat (régiók létrehozása, ill. elismertetése, az EU NUTS-felosztásának alapján). Ezeknek alapján az autochtón kisebbségnek (nevezzük inkább nemzeti közösségnek) alapvetően joga van beleszólni saját sorsának (régiójának) alakításába, nyelvi, oktatási, kulturális kérdések megoldásába, sőt a regionális politika alakításába is, s így tkp. az összes – a Minority Safepackben is megfogalmazott – érdek megvalósításába. Meglehet, ez hosszabb út, a „demokratikus gerinc” (Az EU NUTS régióinak kijelölésekor fogadják el a helyi vagy regionális népszavazás által kifejezett önkormányzati szándékot) beépítése a rendeletbe csak az első lépés, de megnyithatja az utat a további érdekek érvényesítéséhez is. Ehhez kellene tartanunk magunkat, ehhez kell megszerezni a FUEV és mindazok a közösségek támogatását, amelyek a Minority Safepack kezdeményezést is támogatták. A SENCE készen áll ehhez minden segítséget megadni.
Mindezeket leírva azért el kell mondanom azt is, hogy tökéletesen egyetértek Durnwalder úr idézett nézetével: „Brüsszelben és egyes tagállamokban még nem értették meg, hogy Európa etnikai közösségei nem fenyegetést, hanem meghatározó értéket jelentenek”. Mindannyiunknak azért kell tevékenykednünk, hogy ez a hozzáállás megváltozzon!
Flórián László{iarelatednews articleid=”41904″}
