Bevett szokássá vált, hogy nemzetközi sportrendezvényeken a győztesnek eljátsszák a himnuszt. Még az ország zászlóját is fölvonják. Hogy az illető országnak mennyire van köze az adott teljesítményhez, az ritkábban merül föl, ettől függetlenül az ország mindig kisajátítja a dicsőséget.
Arról is alig esik szó, a győztes sportolónak mi köze van az országhoz, amelynek himnuszát eljátsszák, és zászlóját fölvonják. Az állampolgárságból ily módon nacionalista demonstrációt fabrikálnak, mivel a kettőt összemossák és azonosítják. Pedig a kettő nem ugyanaz.
Ha mondjuk egy szerb sportoló magyar színekben nyer, akkor a magyar himnuszt játsszák el neki, magyar zászlót vonnak föl a tiszteletére. Nem furcsa ez egy kissé? Nem visszás? Virágzó üzlet az ilyen „honosítás”. És ami hab a tortán: a versenyzők dicsőségüket fokozandó a győzelem után máris rohannak az előkészített zászló után, betakaróznak vele, és önfeledten ugrabugrálnak. Újabb divat szerint nem csupán a győztes, hovatovább már az utolsó is. Már azt is szóvá teszik, ha a himnusz alatt nem a szívére teszi az ember a kezét (ahogy ezt az amerikaiak bevezették) és nem énekel fennhangon.
Manapság rengeteg cécó jár a győzelemmel. Ráadásul annyi a sportág és annyi a győztes, hogy már alig győzzük lengetni a rengeteg zászlót, meg játszani a sok (a nézők, hallgatók számára bizony gyakran teljesen ismeretlen) himnuszt. Valahogy megelégelték ezt a bölcs tisztségviselők, és úgy döntöttek, le kell rövidíteni a ceremóniát. Legegyszerűbb a himnusz zanzásítása.
Legyen egységes norma szerint csak 90 másodperces (egységes norma szerint – milyen demokratikusan hangzik ez, ugye?). A szerzői jogok ez esetben aligha csorbulhatnak: például a szlovák himnusz dallama népdal, a német himnusznál pedig (mint sok másnál) már lejárt a szerzői jog ideje, Haydn, aki a német himnusz zenéjét szerezte, nem tiltakozhat, sem Erkel, a magyar himnusz szerzője. Hivatalosan pedig boldogok vagyunk, hogy a nemzetközi sportszövetség elfogadta a magyar himnusz 90 másodpercre való fölgyorsítását. Az orosz himnuszt egyébként pop-variánsban is készülnek „följavítani”, az aranyifjúságnak kedveskedve.
Fölmerül a kérdés, vajon a zászlókat nem fogják-e hely és anyagspórolás ügyében zanzásítani? Például három szín közül csak az elsőt használnák (kivételes esetekben, ha az ENSZ vagy az EU jóváhagyja, a másodikat). Esetleg másként rövidítve, és egy sportoló nyaka köré tekerve.
Némileg zavarban vagyok ezzel. Mert ez a hazafiságként álcázott nacionalista hőbörgés a sportpályákon (na meg a nézők, szurkolók között) nem a sport lényegét tükrözi. Ha tehát visszafogják (egyik elemét), az – elméletileg – jó lehet. De kinek, minek jó ez?
Ami engem illet, nem fenyeget az a veszély, hogy a tiszteletemre himnuszt játszanának, de ha mégis, vajon melyiket? Ha a szlovák himnuszt, csodálkoznék: Szlovákia állampolgára vagyok ugyan, de ez csak úgy „adódott”, mivel itt születtem. Ha pedig egy zanzásított magyar himnuszt játszanának (amiért magyar vagyok), kikérném magamnak.
A rövidítés érdekében már olyan is volt, hogy a himnuszt egyszerűen félbeszakították, vagy a magyar himnusz elő- és utójáték nélkül hangzott el, holott éppen az, valamint méltóságteljes tempója teszi olyan széppé, fölemelővé, bensőségessé. Tehát úgy is kell játszani. Ha pedig a szlovák himnusz két azonos dallamú versszakból áll, akkor azt is úgy kell játszani, annál inkább, hogy minden himnuszhoz a szavak is hozzátartoznak, nem csupán a melódia. Az orosz himnuszt pedig pop-változatban sem illene játszani, még akkor sem, ha az a szovjet himnusz dallama, ami nem föltétlenül pozitív emóciókat vált ki.
A himnusznak is kijár a tisztelet, bármelyikről legyen szó, nem tisztességes ilyen-olyan okra hivatkozva összevonni, átírni: hamisítani. Miután pedig himnuszt leggyakrabban sporteseményeken hall az ember, vajon ki fogja ismerni a valódi, az eredeti és hamisítatlan változatot? Akinek nem tetszik a himnusza, vezessen be újat, akár 90 másodpercre maximálva, s akkor azt fogjuk tisztelettel kezelni.
Ha annyira zavaró valakiknek a himnusz hossza, akkor játsszanak a győzteseknek inkább egy rövid győzelmi fanfárt, akad olyan a zeneirodalomban bőven. De egy nemzeti himnuszt nem szabad mondvacsinált okokra hivatkozva zanzásítással vagy bármi mással meggyalázni. És a nemzeti zászlót sem kéne föltétlenül takarónak használni. Ha egy zászlót tiltakozásként elégetek, felelősségre vonnak. Vagy az más?
Aich Péter, Felvidék.ma
