A két, szomszédos országot jelképesen összekötő Hídverő Olimpiai Baráti Kör meghívásának tett eleget Klinga László olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, egykori szabadfogású klasszis magyarországi birkózó.
A 2005-ben alakult Hídverő Olimpiai Kör vezetése és tagsága a két országban felvállalta az olimpiai eszme továbbvitelének küldetését.
A Mosonszentpéteren született 67 éves Klinga László a magyarországi szabadfogású birkózás valóságos zsonglőrje volt. „Apró” ember, de rendkívüli hajlékonysága és ereje mellett gyors észjárású, hihetetlenül mozgékony, ötletes versenyző. Lábra menéseit, lábmunkáját rettegték ellenfelei. Sportágunknak végletekig elkötelezett birkózója volt.
A szabadfogás alsó súlycsoportjaiban mindig is öldöklő volt a rivalizálás, így neki sem volt könnyű dolga a világ élmezőnyében. Fantasztikus edzésmunkával, nagyszerű adottságaival elérte, hogy mégis hosszú ideig láthattuk a világ élvonalában. Nem állt távol tőle a fiatalokkal való foglalkozás, a tapasztalatok és a tudás továbbadása.
A Bp. Honvéd majd az FTC élversenyzője 1969 és 1976. között több világversenyen és két olimpián is képviselte a magyar színeket. Münchenben harmadik helyezést ért el, Montreálban leszorult a dobogóról. Az 1973-ban Lausanne-ban, valamint 1976-ban Leningrádban rendezett Európa-bajnokságon második lett, a szabadfogásúak 57 kilós kategóriájában. Magyar Bajnok volt a szabadfogás 57 kg-os kategóriájában 1968,1970, 1971, 1972-ben.
Szakedzőként a válogatott felkészülését is irányította, majd Svédországban edzősködött, később az FTC illetve a Bp. Spartacus fiataljait nevelte.
Előadói erényeket csillogatva tartott nagy sikerű élménybeszámolót, pedig az egykori szabadfogású specialistának egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen a korábbi években olyan kiemelkedő sportemberek látogattak Karvára, mint többek között Balczó András, háromszoros olimpiai bajnok öttusázó, Magyar Zoltán két olimpián győztes tornász, vagy Varga Zoltán, Buzánszky Jenő, Kű Lajos labdarúgók, Kökény Bea kézilabdázó, Schmittné Makray Katalin tornász, Wichmann Tamás kenus, Varga János birkózó és még sok egykori neves sportoló.
Előadásából kitűnt, hogy tarsolyában rengeteg, érdekes mondanivalóval érkezett, kiemelt helyen szólt az edzők szerepéről általában és konkrétan megnevezve azt a testnevelő tanárt – Patyi Györgyöt -, akinek különösen sokat köszönhet. Az 1936-os, berlini olimpia birkózó bajnokáról, Kárpáti Károlyról is hangsúlyozottan szólt, majd a közelmúltban eltávozott Gurics György, Polyák Imre valamint Varga János nevét sorolta, mint akiknek ugyancsak hálás a törődésükért.
A sportágától immár teljesen elszakadt nyugdíjas ezt követően személyes élményeit és tapasztalatait igyekezett megosztani szép számú hallgatóságával. Elmondta például azt is, miként csúszott néhány hetet az esküvője a szovjet-kínai határvita eldurvulása miatt. A Koreai NDK fővárosából, Phenjanból ugyanis csak többhetes késéssel tudott hazajönni úgy, hogy Moszkvából, útlevél nélkül, formálisan hazacsempészték egy MALÉV gép fedélzetén. Az történelmi tény, hogy Klinga ötéves, szabadfogású kapitánysága idején a magyar válogatott soha nem volt eredményességgel szerepelt a világversenyeken: ez idő alatt tizenöt érmet hoztak haza felnőtt birkózóik.
„Tizenöt évet lenyomtam a Budapesti Honvédban, ahol Varga János olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózón nőttem fel. 1968-ig mindkét fogásnemben próbálkoztam, azután váltottam át a szabadfogásra, ahol a hajlékonyságom és gyorsaságom jobban érvényesült. Innen a becenevem. Pályafutásom vége felé még két évig a Ferencvárosban is meccseltem, majd pályát váltottam. – Edző lett, nem is akármilyen. Először szépen indult a karrierje… – 1978-ben a válogatott keret mellé is meghívtak, s még abban az évben, Várnában minden idők legeredményesebb Eb-szereplését sikerült elérnünk. Egy arany- és négy ezüstérmet szereztünk. 1985-ig kaptam lehetőséget, utána klubokban dolgoztam. Előbb visszatértem a Ferencvárosba, majd 1985-től öt éven keresztül a BVSC-ben igyekeztem tovább adni a tudásomat. Ott futottam össze svéd birkózókkal, akik meg is hívtak Stockholmba, edzőnek. – Ez egy ugyancsak sikeres periódusa volt az életének… – Való igaz, pedig ott nem csak edzősködnöm kellett, hanem igazi mindenesként szolgáltam a Sporvågen nevű fővárosi klubot. Martin Lidberg személyében előbb junior-, majd felnőtt világbajnokot neveltem. Ez 1994-ben történt, mi 1997-ben jöttünk végleg haza. – Érdekesség, hogy felesége orvosnő, mégis egy ideig Ön volt a családfenntartó. – Igen, engem hívtak oda dolgozni, a feleségem pedig két lányunkkal utánam jött. Passzióból honosíttatta a diplomáját, felsőfokon megtanult svédül, majd megelégedésre dolgozott is. Végül hét év elteltével mégis a visszaköltözés mellett döntöttünk. Nem kerestek, én meg nem ajánlkoztam. 2000-2005 között Kőbányán, a Sibrik Miklós iskolában volt egy lelkes gyerekcsoportom, őket oktattam. Amikor bezárták az iskolát, egy főiskola vette át az épületet, a tornaterem viszont szabad maradt. Saját passziómra két, egyenként húsz kisfiúból álló óvodás csoporttal foglalkoztam.
Részletesen beszélt a müncheni olimpián történt túszdrámáról is.
1972. szeptember ötödikén új fejezet nyílt a sport történelmében. Többé nem a béke és békesség jelképe lett az olimpia. Pedig minden gyönyörűen indult. Németország és München feledtetni kívánta a nácizmus rémtetteit, nem véletlenül a bajor fővárost jelölte ki a Német Olimpiai Bizottság a játékok megrendezésére – azt a várost, ahonnan Hitler és társai pusztító útjukra indultak. A város szinte megújult, korszerű létesítmények, kényelmes olimpiai falu fogadta 122 ország 7156 versenyzőjét. Bár 27 afrikai ország bojkottot hirdetett Rhodesia jelenléte miatt, az afrikai ország versenyzőit hazaküldték, így a távolmaradással fenyegetőzök is rajthoz álltak Münchenben.Ráadásul vastapssal és szeretettel fogadták a fal túlsó oldaláról érkező német testvéreket, és a világ minden tájából érkező sportolókat egyaránt. Kezdett egyre inkább teret hódítani a női sport, a hétezer versenyző közül több mint ezer a „gyengébbik nem” közül került ki.
Aztán eljött szeptember ötödike. Palesztin terroristák másztak be az olimpiai faluba, ahol megöltek két izraeli sportolót, a többieket túszul ejtették. 200 bebörtönzött társuk szabadságát követelték a Fekete Szeptember nevű terrorszervezet tagjai. Hosszú tárgyalás kezdődött, majd a fürstenfeldi repülőtérre mentek a túszejtők és fogva tartottaik. A német biztonsági erők és a terroristák között tűzharc kezdődött, majd az olimpia sajtófőnöke bejelentette, minden túsz megmenekült. Nem mondott igazat… Az összecsapásban kilenc izraeli sportoló illetve sportvezető, valamint mind az öt terrorista életét vesztette. A játékok azonnal félbeszakadtak, és az olimpiai végső törlése is felmerült.
Másnap az olimpiai stadionban rendezett gyászszertartáson Avery Brundage, NOB elnök ezt mondta:”Meg vagyok győződve arról, hogy a világ közvéleménye egyetért velem abban, nem engedhetjük meg, hogy egy marék terrorista megsemmisítse a nemzetközi együttműködés és jó szándék eme alapjait. A játékoknak folytatódnia kell!”
A játékok pedig folytatódtak, de hol volt már a csupa móka, felhőtlen boldogság. Mindenhol katonák és rendőrök felügyeltek a rendre.
Befejezésül még elmondta , akik figyelemmel követik a sportot, jól tudják, hogy a győzteseket a helyezettektől néha csupán a másodperc törtrésze választja el. Az elvégzett munka mennyiségében, minőségében, az áldozatvállalásban nincs különbség. A végső győztest segíti az erősebb akarata, hite és néha a szerencséje. Akinek van olimpiai arany-,ezüst –és bronzérme, az mindegyikért hálás a sorsnak. A három olimpián való részvéte végül azt adta neki, amit gyerekként szeretett volna: katartikus élményt. Egy olimpiai megnyitóról nem a bevonulást adná a tv-közvetítésekben, hanem életképeket az olimpiai faluból, aztán arról, ahogy a csapatok gyülekeznek, hogy milyen euforikus és békés az egész, a versengésnek vagy a keserűségnek még a szikrája sincs ott. Mindenfajta nemzetiség keveredik, egymásra találnak régi vetélytársak sportvezetőkként, közben mindenféle instrukciók jönnek, a sportolók meg csintalan óvodásokként viselkednek.
Karván,egy macskaügyességű, egykori világklasszisról tudtunk meg többet, akit a magyar sportéletben uralkodó rossz szokás szerint, sokadmagával együtt, méltatlanul elfelejtettek.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
1. A Karvai Hídverő Olimpiai Baráti Kör nevében Csákvári Zoltán (balról az első) köszöntötte a megjelenteket; 2. A közönség egy macskaügyességű, egykori világklasszisról tudott meg többet
