Az egyiket szakképzett, előzékeny, nagyvonalú államférfiak irányítják. Szabad a politikai légkör, nincsenek történelmi tabutémák, a korrupció ismeretlen fogalom és a nemzeti közösségek minden jogos igénye kielégíttetik, hiszen hosszú távon ez az egész társadalom érdeke.
A másikban politikusként a „magyar kártya” bevetésével tíz választásból kilenc és félszer maximalizálni tudod szavazataid, választóként pedig végképp nem érdekel, mi történik körülötted. Hidegen hagy államod gazdasági lejtő felé vezetése, ahogy hidegen hagy a magyarellenesség is, pontosabban azt hallgatólagosan helyesled is. Vezetőid felelőtlenségének és a te közömbösségednek köszönhetően pedig már a cigánygyűlölet is a mindennapi politika része lesz.
Az első egy álomvilág, melyet a felvidéki magyarság és néhány gondolkodó szlovák demokrata 20 éve reménytelenül áhít. A másik a kőkemény és alig csiszolható valóság. A helyzet az, hogy egyáltalán nincs mit csodálkozni ezeken az állapotokon, így a választási eredményeken sem.
Egyetlen dolgot sajnálhatunk csak: Egy ilyen kaotikus, közömbös és félrevezethető társadalomban, ha csak egy kicsit fegyelmezettebbek, tudatosabbak, egységesebbek és szabadságszeretőbbek lennénk az átlagnál, csodákra lehetnénk képesek. Sajnos nem ez a helyzet. Az otthontalanság terhe és a megtörésünkre tett hol nyilvánvaló, hol burkolt központi politikai törekvések, majd a sikerélmények hiánya, végül a meghiúsult álmok következtében mi is beleszürkültünk ebbe az áldott jó országba. Ezért marad nekünk Szlovákia a maga áldásos világával.
Pedig de jó lenne az első világban élni. Hogy már egy harmadikról ne is beszéljek. Hát harcoljunk érte. Ennél jobbnak, rátermettebbnek, fejlődőképesebbnek lenni nem lehet olyan nehéz. Képesek vagyunk még rá ?
Gubík László{iarelatednews articleid=”42803,42800,42802″}
