Megcsömörlöttünk, nem értettük meg, nem is akartuk megérteni, de sebaj majd egy messziről jött ember „megoldja” a demokrácia deficitünket…
Március 15-én szavaztunk. Az eredménnyel egyébként magyarként nem vagyok teljesen megelégedve, állampolgárként még kevésbé. Szülővárosomban, Gútán egészen megdöbbentő részvétellel, 27,03%-kal mentek csak el voksolni. Sokan mondták közeli ismerőseim közül, hogy megcsömörlöttek. Én is! Csalódtak! Én is! Az egész elmúlt húsz egynéhány évben! Én is!
Már nem hisznek az elmúlt időszak politikusainak, hiszen nem teljesítették ígéreteiket, egyenesen becsapva érzik magukat. Véleményem szerint azonban ebből még nem kellene azt a következtetést levonni, hogy nem lehet változás. Nem csak a politikai légkör, de a választópolgárok hozzáállása is jelzi, fiatal a demokrácia még nálunk.
Tehát az elbizonytalanodást el is tudnám fogadni, ha nem látnám azt, hogy vagyunk jó páran az új politikai „hajtásokból”, akik mint az újszülött gyermek, megérdemelnénk egy esélyt az élethez és a cselekvéseik felhatalmazásához a közösség támogatásán keresztül. Minden szférában, minden időben születnek új arcok, akiknek megadjuk a lehetőséget az elmúlt időszak megreformálásáért, kijavításáért. Ez politikában is így van. Nincs semmi sem előre elrendelve.
Csak úgy látszik a mi közösségünk eldöntötte, hogy csalódott és megcsömörlött! Szóval akkor nem lehet új kikelet? Nincs minden másnap új nap? És amit apáink elkövetnek, azt fiaink is okvetlenül el fogják követni? Jó kis helyzet, kiindulási pont, és egy „ici-pici” előítélet a társadalmmal szemben. Jómagam csak nemrég kerültem bele a politikába, de ettől a hozzállástól lassan már elveszítem minden motivációmat.
Bocsánat a tisztelt választópolgároktól! Lehet, nem jó túl őszintének lenni politikusként, és traktálni a sajátos belső megközelítéseinkkel a polgárokat, mert elveszítheti az ember a kritikus szavai után a támogatóit, hiszen most valójában szembesíti a választókat, saját közösségét. Ez nem igazán taktikus dolog.
Csak hát már elég lehetne az állandó, kimért, álszent, nyakatekert, „diplomatikus” megfogalmazásokból, amelyeket egyesek a politikai kommunikáció elengedhetetlen kellékének tekintenek. Úgy érzem tiszta, egyenes beszédre van szükség, az új politikai arcoknak ebben is élen kell járni, még ha ez nem lesz elsőre szimpatikus azoknak, akik lehetséges támogatói lennének az embernek.
A március 15-e utáni részvétel kapcsán talán mégsem kéne a politikai pályát erőltetnem, hiszen az esély és a siker létjogosultságát előre borítékolták nekünk azok, akikért dolgozunk – ez derül ki számomra a mostani választási részvétel passzivitásából a déli régiókban. Természetesen tisztelet a kivételnek!
Azt viszont nem értem, ha megcsömörlöttünk, mi lesz velünk?! Hogy akarunk változtatni a változtathatón? Mert kedves polgártársaim, felvidéki (szlovákiai) magyar nemzettársaim mennnyi mindenen lehet nagy hirtelen, előfeltételezések nélkül változtatni. Ennek a történelem a megmondhatója. Ilyen volt a kommunista politikai hatalom megbuktatása.
Csak csipetnyi politikai készség, néhány valóban őszinte, valódi elvekben hívő szervező, és egy közösség kellett hozzá, amelyik sok esetben már olyan mélyre süllyedt, hogy onnan nem volt nagy mutatvány a felállás! Ez nálunk se hiányzik – szerintem. Szóval, kár egy picit a március 15-i elnökválasztásért, mert most volt kire leadnunk a voksunkat, akinek az eredményéből profitálhatott volna (és szerencsére még profitálhat!) magyar közösségünk, valamint Dél-Szlovákia is. Így a velünk élő szlovák polgártársaink is!
Mert ő valóban közülünk való, közöttünk élő köztársasági elnökjelöltünk volt, aki ismeri a mi problémáinkat. Vagyis felvidéki magyar ember, aki egy dél-szlovákiai város többségében szlovákok lakta településén él.
Az MKP polgári, magyar nemzetiségű jelöltje – az össztársadalmi problémákon túl – felvállalta volna a magyar (nemzetiségi) kérdéseket is. Végre! Volt valaki, aki valóban minket is megszólított. Le kell írnunk végre, hogy ha az MKP jelöltjei bármilyen fronton a magyarságról beszélnek, akkor a dél-szlovákiai régió problémáiról beszélnek! A kettő összetartozik!
Ez nem csak nemzetiségi kérdés! Éppen ezért a „magyarság” Bárdos Gyula kampányában nem a magyarkodást jelentette, hanem a gazdasági felzárkóztatását a déli régióknak, a munkanélküliség problémáját, az elvándorlást, a cigány/roma kérdés megoldatlanságát stb. Ezért se értem, hogy miért maradt otthon Gútán a választó polgárok 77%-ka?
Biztosan voltak olyanok, akik nem értették Bárdos jelöltségét! Nem értették, hogy ha nem nyerhetünk, mi a fenének indítunk jelöltet? Hát talán azért, mert legalább egy hónapon keresztül a magyarság problémáiról, dél-szlovákiai régiók rossz gazdasági helyzetéről, negatív demográfiai mutatóiról, a fiatalok elvándorlásáról beszélt valaki (hosszú idő után újra) a szlovák kereskedelmi és közszolgálati médiában! Nyíltan és őszintén! Szembesítette valaki Szlovákiát a jogegyenlőség hiányával, amelyet minden időben, minden köztársasági elnöknek meg kellett volna tennie! Régen nem volt rá példa. Tehát már csak ezért is megérte.
Sajnos voltak olyanok is (újságok, média, közszereplők, polgárok), akik meg nem akarták megérteni. Akik azt mondták, hogy felesleges a magyar nemzetiségű jelöltet támogatni, nincs értelme. Nekik nem tudok mit írni és mondani, csak azt, hogy sajnálom, hogy nem érzik, mennyire fontos lett volna a támogatásuk.
Ennek ellenére, ezen nem ideális körülmények közepette, Bárdos Gyula megverte a három jobboldali párt jelöltjét, akik a választások előtt hallani sem akartak az MKP-val való egyeztetésekről. Majd hiteltelen módo kérték tőlünk számon a médiában azt, amiért a tucatnyi jobboldali jelölt közepette az MKP felsorakozott a saját jelöltje mellett. Erre azért volt szükség, mert közösségünket senki nem szólította meg és nem is kérte ki a véleményünket. Azt hiszem, ezek után semmilyen alapjuk nem volt arra, hogy az MKP fölött pálcát törjenek (mégis megtették). Dél-Szlovákia polgárai pedig kinyilvánították már az aláírásgyűjtéskor, hogy a népi platform jelöltje őket nem szólította meg, ezen kívül Bárdos Gyulát az ötödik helyre szavazták be az elnökválasztás első fordulójában! Mi kell még ennél erőteljesebb jelzés a jobb oldalnak, hogy rólunk, nélkülünk ne szülessenek egyességek, megállapodások?!
Sebaj, majd egy messziről jött ember „megoldja” a demokrácia deficitünket…
Újabban ugyanezen pártoktól, embereitől, politikusaitól, véleményformálóitól elhangzik, hogy támogassuk minden egyeztetés nélkül Ficóval szemben Kiskát. Ez nem így megy kedves polgártársaim! Ha megint meg akarnak rólunk feledkezni, ha megint nem kérik, hogy közösségünknek mire lenne szüksége, akkor miért is kéne nekünk, mint párt és közösség hivatalosan bárki mögé is beállni? Mert Dél-Szlovákia régióinak problémáiról nem érdeklődik a második fordulóba jutott „alternatíva”, és nem érdeklődik arról sem, hogy milyen álláspontot is alakítson ki ez ügyben, mint leendő köztársasági elnök, aki mellesleg az egység szimbóluma.
Kiska ezidáig semmilyen jelzést nem tett közösségünk felé, hogy partnernek tekint minket. Talán annyit már nyilatkozott, hogy neki nincs semmi problémája a kisebbségekkel. Hát azért a 21. században, ez azért ne legyen már elég érv, arra, hogy őt támogassuk… Fico hangos nacionalista, Kiska pedig ismeretlen számunkra.
Annyit azért elárult, hogy senkitől nem kell bocsánatot kérni a Beneš dekrétumok miatt. Éppen ezért még egyszer a felvidéki magyarokat, Dél-Szlovákia polgárait az MKP nem szeretné csalódásba kergetni, nem kéne olyan szavazásba belesodornunk közösségünket, mint amilyen megtörtént Mečiar és Gašparovič választásának idején, annak második fordulójában. Később kiderült, hogy az egyik húsz, a másik meg egy híján tizenkilenc (sőt talán huszonegy)! Kiskára egyébként a Dél-Szlovákiában élő szlovák polgártársaink is szavaztak, annak ellenére, hogy a régióval kapcsolatos egyenlőtlenségekről egyetlen egyszer sem nyilatkozott. Tehát a velünk élő szlovákság továbbra is megbízhatatlannak tartja azt a jelöltet, akivel ugyanazon gondok és problémák közepette „együtt kel és fekszik”. Sajnos a nagy magyar összefogás is elmaradt, mert a „spolupráca” még Bugár elnök urat is túlnőtte, és a Hidas szimpatizánsok egy jó része, szintén Kiskára szavazott Hrušovsky helyett. Biztosan már jól ismerik és bíznak benne… Éppen ezért a szlovák demokrácia megmentését ne rajtunk kérjék számon. Vannak, akik „megmentik”. Mi már elégszer bizonyítottuk (közösségként Szlovákia megalakulásától számítva, politikai erőként 1998-tól mind a mai napig), hogy Szlovákiában a valódi demokráciát fontos alappillérnek tekintjük.
Nekünk erre, hogy állandóan csak a demokráciába vetett hitünket bizonygattuk a szlovák társadalomnak, ráment a valódi érdekképviseletünkből húsz év és 110 000-rel vagyunk kevesebben! Miközben a mi érdekeinket, amelyek szintén a demokrácia alappillérei, senki nem vette figyelembe! Amennyiben Kiska nem ad őszinte jelzéseket szándékáról, akkor jómagam a közvetlen környezetemet nem fogom arra buzdítani, hogy szavazzanak rá. Ficóra meg biztosan nem! Sajnos van egy megérzésem, hogy a demokrácia alappillérének számító multietnikus polgári államiság hangoztatása nem fontos Kiskának sem, mert fél Fico magyar kártyájától, a második forduló előtt és valószínűleg ezért sem fog minket megkeresni.
Nekem viszont ez is a demokrácia egyik fokmérője, ezért ilyen szempontból Ő sem hiteles! Így marad az aktív távolmaradás, vagyis az üres boríték. Szavazni tehát elmegyek! Mert ez egy ajándék 1989 óta, amit használni kell, bármilyen helyzet is adódik, de a véleményemet ezzel az üres borítékkal fogom kinyilvánítani!
Bár a remény hal meg utoljára! Ezért bizakodom, hátha csenget valaki a Čajaková 9. szám alatti ajtón – s az nem a postás lesz.
Samu István, Felvidék.ma
