A 95 évvel ezelőtti március 15-ei megemlékezések a Felvidéken nyilvánvalóan nem megszokott hangulatban zajlottak. Ugyanis előző év október 28-án Prágában valakik önkényesen a felvidéki magyarságot figyelmen kívül hagyva alapítottak új országot, s kezdték el tologatni a határt. Ennek ellenére a lakosság nagy része (még a szlovákok sem) nem vette komolyan mindezt, és abszurditásnak tartotta. Ám a cseh haderő elkezdte elfoglalni a birtokába jutott területet, ami egyre komolyabb aggodalomra adott okot a lakosoknak. Sok helyütt nemigen tudták megemészteni ezt a gyalázatot és protestálással szegültek szembe az igazságtalansággal. Ezek a tüntetések több helyen tettlegességig fajultak, így Pozsonyban, Kassán, Komáromban és a Garam-menti kisvárosban, Zselízen is. Az utcán demonstráló tömeg békés úton fejezte ki ellenszenvét a csehszlovák megszállókkal szemben, amire azok a legtöbb esetben erőszakkal válaszoltak.
Így történt ez Zselízen is, ahol a március 15-ei megemlékezés után alig egy héttel 1849-hez hasonló Bach diktatórikus módszereket alkalmaztak a cseh legionáriusok. A főutcát ellepő tiltakozó tömeg a cseh haderő távozását követelte, ellenben azok a távozás helyett inkább a tömeg feloszlatásába kezdtek. Mivel ezt szavakkal nem tudták elérni, a fegyverek nyelvére váltottak és tekintet nélkül a tömegbe lőttek.
Öt ember vesztette életét szabad véleménynyilvánítása miatt Európa a két világháború közt egyik legdemokratikusabbnak nevezett, azelőtt sosem létezett országában.
Március 23-án a lengyel-magyar barátság napján rájuk, a zselízi vértanúkra is emlékezzünk. In memoriam: Fejes Károly, Nagy János, Várai Anna, Séda Károly, Várai Mária Lujza
A képen: Csenger Tibor, Csonka Ákos, Gubík László és Mácsadi János, akik idén is koszorúzással tisztelegtek a mártírok emléke előtt.
Csonka Ákos, Felvidék.Ma