42
A kassai Rovás Akadémia legutóbbi vendége Czakó Gábor író volt. Az előadásához kapcsolódóan, melyről ITT>>> számoltunk be, az alábbi sorokat jutatta el közlésre szerkesztőségünkhöz:
Beavatás a magyar észjárásba és Beljebb a magyar észjárásba c. könyveimben közzétettem néhány szógyűjteményemet: a beszélést, evést, helyváltoztatást és egyebeket jelentő igéinkről a Tejút neveiről, vagy a meghalás módozatait jelentő kifejezéseinkről.
Kedves Olvasóim lelkesen fogadták ezeket, és kiegészítéseket küldtek. Így a helyváltoztatást jelentő igéink kezdeti, 1151-es száma hamarosan megközelítette az 1500-at, noha már kezdetben is sokszorosan fölülmúlta európai nyelvtársaink hasonló szavainak csapatait. Állítólag.
Pihengettem babéromon, amikor egyszer csak megérkezett Pogány István gyűjtése. Pogány úr egyszerűen nagyszerű módszerhez nyúlt: az alapigékhez hozzávette azokat az igeirányítókat (igekötőket), amelyek kapcsolódni szoktak hozzájuk. Így az alapsereg először kb. harmadára csökkent – ha jól számolom: 512 az önmagukban is mozgást jelentők száma – majd megsokszorozódott, sőt, bevonultak a hadba azok a helyváltoztatást nem jelentők is, amelyeket igeirányítójuk ide küldött: kiáll (a sorból), átnéz, benéz – ‘meglátogat’ stb.
Ily módon 14760, azaz tizennégyezer hétszázhatvan helyváltoztatást jelentő magyar igeszót szedett össze! Mégpedig az eredeti szigorításokkal: mellőzte a nyilvánvalóan idegen eredetűeket és az eszközzel történő mozgásokat pl. szánkózik.
Le merem fogadni, hogy ez toronymagas világcsúcs. Akkor is, ha egy még szigorúbb rostáláson kihullana a fele.
Pogány úr módszerét kipróbálhatnánk valamennyi igénken, és képet kapnánk a beszélés, az evés, az ivás, továbbá más fontos, sőt a mellékes emberi cselekvések kifejezésének egyedülálló gazdagságáról. Káprázna a szemünk az olykor több ezres szóseregek láttán, melyek az adott jelenség elképesztő bőséggel árnyalt kifejezését teszik lehetővé.
Mi az oka és az értelme ennek a pazar szóvagyonnak?
Az oka először a gyökrend, ami szavainkat rokon családokba szervezi. Másodszor a toldalékolás, ami a családok körét tovább bővíti. Harmadszor a szófajok könnyed egymásba alakulása, esetünkben a névszók igésítése. Negyedszer az igeirányítók léte, különleges sokasága és az általuk újabbnál újabb jelentéskörökbe terelt szavak sokasága.
Mi az értelme? A fölsorolt négy ok együttműködése megsokszorozza a szavak közi kölcsönös áthatásokat, s fölerősíti az egyikben-másikban szerénykedő lehetőséget. Divatos görög szóval szünergiának, magyarosan szinergiának hívjuk a jelenséget. Sport példával élve: ha tizenegy jó focistát összesorsolnak a sárga mezesek közé, szinte biztosan kikapnak a zöldektől, akik egyénileg lehetnek gyöngébbek, de régóta egy csapatban játszanak. Ugyanígy a család is erősebb szerkezet két fölnőtt és pár gyerek alkalmi együttesénél, a sereg is a hordánál, és így tovább.
A csapat, az együtthatás páratlan tüneménye folytán a magyar nyelvben hatalmas jelentésmezők képződnek, melyek önmagukban is csodálnivalók: ennyi és annyi száz vagy ezer rokon jelentés! És mindegyik hozza a maga utalásait, áthallásait, rímeit, leginkább: képeit. Igen, az igeirányítós alakban kiélesedik az eredeti jelentés képe.
A szemlélendők rétjén méla virágnak véljük ‘néz’ igénket. Talán az is, egészen addig, amíg harcos kapcsolatra lépve ‘szembenéz’ nem lesz belőle, vagy növényi röghöz kötöttségére ráunva el nem határozza, hogy ‘átnéz’ mozgásképtelen barátjához, a’rándul’-hoz. Már éppen ‘benézne’ hozzá, hanem addigra barátja ‘átrándul’ ‘térül-fordul’-hoz, akit szinte sehol sem lehet ‘megkapni’, mert örökké tekereg – nem egyhelyben!
Ha létezne egy teljes mértékben fogalmi nyelv, abban nem fordulhatna elő ilyesmi, mivel a különböző fogalmak kioltják egymást, és a mondatban zavar támad. A magyar képi nyelv. A képek – miként a természetben természetes – megférnek egymással, sőt, színezik, gazdagítják a mondanivalót.
Ha költőink szavait is számba vennénk, adataink tovább szaporodnának. Rág igénk nem látszik helyváltoztatónak, Pogány István sem találta annak, ezért nem vette föl jegyzékébe, pedig azzá válik, amikor a lepke kirágja magát bábjából, sőt önmagában is, ha József Attila tollára kerül: „egy fáradt alma függ fejem felett, / a hernyó rágott szívéig szemet” (József Attila: 3. Medália)
Lehetetlen szabadulni attól az érzéstől, hogy ekkora és ilyen szervezettségű szóseregek kialakulásához a nép több évezredes szorgalmas, beleérző élete kell.
Pogány István hatalmas gyűjtése megtalálható honlapomon: www.czakogabor.hu Nyelvédesanyánk rovat.
Kedves Olvasóim lelkesen fogadták ezeket, és kiegészítéseket küldtek. Így a helyváltoztatást jelentő igéink kezdeti, 1151-es száma hamarosan megközelítette az 1500-at, noha már kezdetben is sokszorosan fölülmúlta európai nyelvtársaink hasonló szavainak csapatait. Állítólag.
Pihengettem babéromon, amikor egyszer csak megérkezett Pogány István gyűjtése. Pogány úr egyszerűen nagyszerű módszerhez nyúlt: az alapigékhez hozzávette azokat az igeirányítókat (igekötőket), amelyek kapcsolódni szoktak hozzájuk. Így az alapsereg először kb. harmadára csökkent – ha jól számolom: 512 az önmagukban is mozgást jelentők száma – majd megsokszorozódott, sőt, bevonultak a hadba azok a helyváltoztatást nem jelentők is, amelyeket igeirányítójuk ide küldött: kiáll (a sorból), átnéz, benéz – ‘meglátogat’ stb.
Ily módon 14760, azaz tizennégyezer hétszázhatvan helyváltoztatást jelentő magyar igeszót szedett össze! Mégpedig az eredeti szigorításokkal: mellőzte a nyilvánvalóan idegen eredetűeket és az eszközzel történő mozgásokat pl. szánkózik.
Le merem fogadni, hogy ez toronymagas világcsúcs. Akkor is, ha egy még szigorúbb rostáláson kihullana a fele.
Pogány úr módszerét kipróbálhatnánk valamennyi igénken, és képet kapnánk a beszélés, az evés, az ivás, továbbá más fontos, sőt a mellékes emberi cselekvések kifejezésének egyedülálló gazdagságáról. Káprázna a szemünk az olykor több ezres szóseregek láttán, melyek az adott jelenség elképesztő bőséggel árnyalt kifejezését teszik lehetővé.
Mi az oka és az értelme ennek a pazar szóvagyonnak?
Az oka először a gyökrend, ami szavainkat rokon családokba szervezi. Másodszor a toldalékolás, ami a családok körét tovább bővíti. Harmadszor a szófajok könnyed egymásba alakulása, esetünkben a névszók igésítése. Negyedszer az igeirányítók léte, különleges sokasága és az általuk újabbnál újabb jelentéskörökbe terelt szavak sokasága.
Mi az értelme? A fölsorolt négy ok együttműködése megsokszorozza a szavak közi kölcsönös áthatásokat, s fölerősíti az egyikben-másikban szerénykedő lehetőséget. Divatos görög szóval szünergiának, magyarosan szinergiának hívjuk a jelenséget. Sport példával élve: ha tizenegy jó focistát összesorsolnak a sárga mezesek közé, szinte biztosan kikapnak a zöldektől, akik egyénileg lehetnek gyöngébbek, de régóta egy csapatban játszanak. Ugyanígy a család is erősebb szerkezet két fölnőtt és pár gyerek alkalmi együttesénél, a sereg is a hordánál, és így tovább.
A csapat, az együtthatás páratlan tüneménye folytán a magyar nyelvben hatalmas jelentésmezők képződnek, melyek önmagukban is csodálnivalók: ennyi és annyi száz vagy ezer rokon jelentés! És mindegyik hozza a maga utalásait, áthallásait, rímeit, leginkább: képeit. Igen, az igeirányítós alakban kiélesedik az eredeti jelentés képe.
A szemlélendők rétjén méla virágnak véljük ‘néz’ igénket. Talán az is, egészen addig, amíg harcos kapcsolatra lépve ‘szembenéz’ nem lesz belőle, vagy növényi röghöz kötöttségére ráunva el nem határozza, hogy ‘átnéz’ mozgásképtelen barátjához, a’rándul’-hoz. Már éppen ‘benézne’ hozzá, hanem addigra barátja ‘átrándul’ ‘térül-fordul’-hoz, akit szinte sehol sem lehet ‘megkapni’, mert örökké tekereg – nem egyhelyben!
Ha létezne egy teljes mértékben fogalmi nyelv, abban nem fordulhatna elő ilyesmi, mivel a különböző fogalmak kioltják egymást, és a mondatban zavar támad. A magyar képi nyelv. A képek – miként a természetben természetes – megférnek egymással, sőt, színezik, gazdagítják a mondanivalót.
Ha költőink szavait is számba vennénk, adataink tovább szaporodnának. Rág igénk nem látszik helyváltoztatónak, Pogány István sem találta annak, ezért nem vette föl jegyzékébe, pedig azzá válik, amikor a lepke kirágja magát bábjából, sőt önmagában is, ha József Attila tollára kerül: „egy fáradt alma függ fejem felett, / a hernyó rágott szívéig szemet” (József Attila: 3. Medália)
Lehetetlen szabadulni attól az érzéstől, hogy ekkora és ilyen szervezettségű szóseregek kialakulásához a nép több évezredes szorgalmas, beleérző élete kell.
Pogány István hatalmas gyűjtése megtalálható honlapomon: www.czakogabor.hu Nyelvédesanyánk rovat.
Czakó Gábor, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44870″}
{iarelatednews articleid=”44870″}
