Kassán Márai Sándor ma már klasszikusnak számító drámáját, A kassai polgárokat először 1942-ben mutatták be. A darabot a rendszerváltásig nem játszották, majd 1992-ben a révkomáromi Bástya Színház vitte színre. Április 17-én – több mint hetven évvel az első bemutató után – a Thália Színház színpadra állította Márai nagysikerű művét. Balassa Zoltán színházi kritikája.
A szerző Kassa történetének egy drámai szeletét választotta háttérül. Az Árpád-ház kihalta után, hárman vetekednek a magyar trónért. Anyai ágon mindannyian a kihalt magyar királyi család leszármazottai. A vérvonal akkor fontos legitimációs szerepet játszott. A rátermett I. Károly nyeri meg ezt a vetélkedőt, akit hibásan Károly Róbertnek hívnak. Mivel Amadé nádor a kezdetektől fogva támogatói közé tartozik, valamilyen módon meg kívánja ajándékozni. Kassát adja neki. Lehet, a várost egyben büntetni is akarja, mert a kassaiak a cseh Vencel oldalára álltak. Viszont nyilván nem tudott róla, vagy nem törődött vele, Kassa és az Amadék között súlyos ellentét tornyosult. Ugyanis e család tagjai szívesen fosztogatták a kassai és oda igyekvő kereskedőket, illetve gátolták a városlakókat erdeik használatában. Ez tűzi- és épületfát jelentett. Nagyon érzékeny, a mindennapi életet befolyásoló tényezők voltak ezek.
Hallatlan eseménysor zajlott le ezután. A Kassára bevonuló nádort a polgárok lázongása közepette, tisztázatlan körülmények között megölték, kíséretét lakat alá zárták. A király válaszút elé került. Vagy megtorolja ezt a hallatlan lázadást az Isten által felkent uralkodó ellen, vagy más megoldást talál. A dilemma az volt, kinek a pártjára álljon. A nemességet bizonytalan rétegnek tartotta, mert ha más többet fizet nekik, akkor elpártolnak. (Abban a csúnya, sötét középkorban ez gyakran fordult elő, ma már alig – ahogy mindenki tudja!) Úgy vélte, jobb, ha a városokat támogatja kiváltságokkal, mert akkor hűségesebb szövetségesei lesznek. Így tehát egy hallatlan megegyezés született, mely az Amadékat kötelezte, hogy a település jogait ne sértsék, a másik félnek viszont mindenkit szabadon kellett bocsátania és vagyontárgyaikat sértetlenül vissza kellet szolgáltatnia. Az Amadék ezt a békát nem tudták lenyelni és egy évre rá, Csák Máté oldalán találjuk őket a király ellenében. A kassaiak viszont a királyt segítik, aki győzelmet arat a rozgonyi csatában. Fia, Nagy Lajos további kiváltságokkal bővíti Kassa jogköreit, éppen arra hivatkozva, hogy apját megsegítették. Tehát egy szerencsétlenül induló történet évszázadokra biztosítja Kassa töretlen fejlődését egészen a mohácsi katasztrófáig.
Ez tehát az a történelmi háttér, mely Márait drámája megírására ösztönözte. Azonban a szerzőt nem a történelmi összefüggések dramatizálása érdekelte. Sokkal inkább a polgár viszonyulása a hatalomhoz, szakszerűséghez, hivatáshoz, élethez és a hozzátartozó halálhoz, szerelemhez, szabadsághoz… A drámai vonal elmélyítését a nádor megölése jelenti. Ám Márai nem tud darabjaiban meglenni szerelmi többszögek nélkül. János mester, Ágnes, a felesége, nevelt lánya, Genovéva és Kristóf fia keveredik bele a szenvedélyek labirintusába, vagy inkább poklába. De színre lép az ötödik érintett, Jakab mester, az aranyműves, ki a napfényes Olaszhonba csábítja a fiatal, üde leányzót. (A szegények iskolájából tudjuk, Márai lenézte a nőket és hajlamossá nyilvánította őket rá, hogy az aranyak csábító csengésének engedjenek inkább, így Genovéva hagyja magát megvásárolni.) János mester apa, férj, szerelmes férfi, alkotóművész és polgár, akit közösségéhez kötelezettségek kötnek, mégha azok elől szívesen munkájába menekülne is. Egyszerre kell eleget tennie számos bonyolult, egymással is ellentmodásban álló kihívásnak, érzésnek, feladatnak. „Mellékesen” lelkiismeretével is számolnia kell. „Szimultánt” kell játszania. Természetesen nemcsak neki, hanem feleségének és a többieknek is. Hiszen azok vele együtt alakítják életüket, ezt a kibogozhatatlan Laokóon-csoportot, az adott keretek között. Genovéva észreveszi, hatalma van a férfiak fölött. Ez pedig óriási kísértés. Hogy élete miképpen folytatódott és milyen bonyodalmakat, tragédiákat okozott, nem tudjuk meg. A darab ezzel a szállal nem foglalkozhat. Csak felvillantja ennek az adottságnak a bugyrait. János mesternek tán egy kicsit több jutott egyszerre a megválaszolandó kérdésekből. Ez adja a darab sava-borsát és drámai mélységét.
Amikor megtudtam, hogy Márainak ez a remeke kerül Kassán színpadra, szkeptikusan fogadtam a hírt, mert tudtam, a zsebkendőnyi színpadon lehetetlen az eredeti darabot színre vinni. Ám Beke szerencsére átdolgozta azt. A 34 szereplőből 14 szereplő „maradt talpon”. Ezen kívül még számos statiszta szerepelt volna. Az eredeti mű három felvonásban és hat képben íródott.
Beke a dráma elejére tette a polgárok erdei tanácskozását, majd azután következik a híres jelenet, amikor János mester fiától búcsúzik. Nevezetes szavak hangzanak el, melyeket tán a leggyakrabban idéznek: „Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél. (…) Mondd el nekik, hogy síkságok és hegyek között él egy nép, mely az emlékezés ősvilágából érkezett ide. Tanuld meg nyelvüket, mert a mi szavunkat senki nem érti a világban. Titkunk van, mert kevesen vagyunk. (…) Mondd meg nekik, hogy keresztények vagyunk, és a magasabb emberi rend szerint akarunk élni. Mondd meg nekik, hogy hittünk valamiben. (…) Városokat látsz, melyek gazdagabbak, mint a miénk. Figyelj jól. A házak alaprajzát vizsgáld a homlokzat mögött. S az emberek lelkét szavaik és cselekedeteik mögött. (…) Tudd meg a módot, hogyan rögzítik kőbe az emberi lélek titkát? Ez halhatatlan és megmarad. (…) Dolgozz velük, ismerd meg a görög, a latin kövek titkát. Valamit tudtak a régi mesterek, amihez a mi kezünk durva már. Az emberit faragták kőbe, s művükből évezredeken át mégis az isteni sugárzik.”
Amikor az ember ezt a jelenetet nézi a kassai színpadon, belé nyilal, a rendező nagyon odafigyelt a párbeszédekre. Petrik Szilárd János mestere szerető és aggódó apa, de kisvártatva kibújik a szög a zsákból. Vetélytárs is. Nem csak tanulni küldi a fiát a világba, hanem szeretne megszabadulni tőle. Az utóbbi viszont nem tudja leplezni érzelmeit. Ifj. Havasi Péter Kristófja lelkes fiatalember, de őt is gyengéd szálak kötik unokatestvéréhez Genovévához. Menne is, maradna is.
Ez a jelenet eszköztelen bájával ragadja meg a nézőt, melyet a többi követi. Beke nagyon odafigyelt ezekre a szópárbajokra, melyek megőrizték hitelüket az egész előadás alatt. Öröm látni, hogy belső meggyőződés fűti gesztusaikat, testbeszédüket. Igen, Petrik Szilárd fő János mester levében. Varga Lívia Ágnes szerepében egy összetett személyiséget kapott megformálásra ajándékul. Nem egyszerű feladat láttatni az aggódó feleséget, aki a művészsors nyomasztó világába nem kap bebocsátást, de viselnie kell a következményeket és nevelt leánya gonoszkodó nőiességének követelőzését. Feláldozná magát férje művészete érdekében, de erre végülis Genovéva, a pillangó nem tart igényt.
Dégner Lilla m.v. Genovéva szerepében elbűvölően naiv manipulátor, aki ráébred női varázsának erejére, csak még nem tudja, ez Danaidák ajándéka, ha visszaél vele. Tragédiát okozhat. A szerelmi ötszög részese Jakab polgár is Reiter Zoltán megformálásában, aki gőgösséggel fölényes, arisztokratikus magatartásával vívja ki ellenérzésünket. A mammon felsőbbrendűségében hisz ez a figura, aki végül Genovéva esetében sikerrel jár. A cinikus aranyműves tudatáig nem jut el, az emberi kapcsolatokat nem lehet monetáris alapra helyezni. Csak látszólag. Győztesen távozik a színről, mert nem tudja, vereséget szenvedett. Láttatni tudja ezt a kibékíthetetlen kettősséget.
Az említett jelenetekben, egy finom kézmozdulat, egy szemvillanás hitelesíti a pillanatot és teszi maradandóvá az élményt.
Nádasdi Péter rokonszenves, mosolygós Gergely pátere viszont nem kellően hit által fűtött figura. Mintha néha kételkedne az Örök Igazságot illetően.
A többiek kevesebb teret kapnak szerepükből adódóan, de méltó módon kovácsolják egységessé az előadás mondanivalóját. Dyles molnár családi tragédiáját Bocsárszky Attila hitelesen hozza magával. Kövesdi Szabó Mária dajkájának megformálásával emlékezetes pillanatokat szerzett.
Illés Oszkár Leonardus szűcse a tipikus kisember, aki nem rendelkezik szilárd értékrendszerrel. Ide-oda ingadozik, „ugrál”, mint a ma embere. Megmosolyogtató. Timót fürmendere Pólos Árpád megformálásában a város „történelmi hangját” szólaltatja meg. Fertályos kapitány Madarász Máté tolmácsolásában egy határozott, ám függő katona imponáló figurája. Őt egy dolog érdekli. Érvényesítse ura rendelkezéseit. Egy katona már csak ilyen.
A díszletet Bényei Miklós m.v. készítette. A kőből és téglából épült patinás várost szemléltette. Két részletében azonban nem lehetünk megelégedve. Jakab polgárral beszélve, János mester elmondja, anyja sírkövét latinul írta. Amint kitakarják a sírkövet, azon magyar nyelvű felirat olvasható és az 1365-ös évszám (MCCCLXV). A darab meg 1311-ben játszódik. Ezt összhangba kell hozni! A fonott ládát, melybe Ágnes Kristóf holmiját pakolja, le kellene cserélni. Ilyen ládát abban a korban aligha használtak. A következő apró zavaró körülmény, hogy a darab végére csoda történik. Dyles molnár jobb keze meggyógyult, mert már csonkítatlan.
Dramaturgként Pásztó András m.v. és Forgács Miklós működött közre. A mozgásokat Kántor Kata felügyelte kellő érzékenységgel, zenei vezető Lakatos Róbert volt.
A darab végén Varga Lívia szemén látható volt, meghatódott, sikerült az előadás! Petrik Szilárd szemében a kétkedést láttam: valóban sikerült? Dégner Lilla szeme meg pajzán módon csillogott. Vabankot játszott.
Igen sikerült. Köszönet mindenkinek érte!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”45276,45076″}