Ján Slota, a Keresztény Szlovák Nemzeti Párt EP-választási listájának vezetője, azóta egyhangúlag megválasztott elnöke azzal a kérelemmel fordult a főügyészhez, hogy a kezdemémyezze az MKP feloszlatását. A „magyarfaló” nacionalista politikus szerint a magyar párt tevékenysége ellenkezik a szlovák alkotmánnyal.
Ján Slota, akit június elsején a trencséni várban választottak meg a Keresztény Szlovák Nemzeti Párt (KSNS) elnökévé, úgy látja, a Magyar Közösség Pártja tevékenysége megsérti a politikai pártokkal és mozgalmakkal összefüggő szlovák törvényeket és ellenkezik az alkotmánnyal. Pártja ezért azzal a kérelemmel fordult a főügyészhez, hogy az szüntesse be a magyar párt tevékenységét. A KSNS a sajtóban megjelent azon információkra hivatkozik, melyek szerint az MKP elkészítette a felvidéki magyarság autonómia-tervezetét, amelyet májusban Orbán Viktor, magyar miniszterelnöknek is bemutattak.
Slota abban is kételkedik, hogy az MKP elnöke, Berényi József rendelkezik-e egyáltalán szlovák állampolgársággal. Feltételezése szerint ugyanis Berényi korábban felvette a magyar állampolgárságot. Slota ezért úgy véli, szlovák állampolgárság híján, amit a magyar felvétele miatt kellett volna elveszítenie, Berényi nem lehet egy szlovákiai párt legitim elnöke. Csáky Pállal, az MKP megválasztott európai parlamenti képviselőjével ugyanez a helyzet – állítja a KSNS abban a kérelemben, melyet június 5-én juttattak el a főügyészségre.
Nem ez az első eset, amikor Slota az MKP feloszlatását és Berényi József állampolgárságát firtatja. A szlovák politikus korábban, még az SNS elnökeként, többször is arra szólította fel az MKP elnökét, tisztázza magát a kérdésben. Berényi egyik alkalommal erre úgy reagált, ő is szeretné tudni, hogy Slotának van-e horvát útlevele.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46130,44942,43171,37853,37817″}