A történet, amelyet most elmondok, lehet, hogy meg se történt. Valahogy úgy, mint a mesében: hol volt, hol nem volt, az Üveghegyeken túl, még azon is túl, ott ahol a kismalacka túr, még azon is túl, de az is lehet, hogy a Csallóköz egyik központi falujában élt egyszer egy tanító – nem az átkosban, hanem ma – gondolt egy nagyot, s megkérdezte a nyolcadikos kisdiákjait, eme szavakkal: „Ki hiszi, hogy van isten?”
A kérdés elhangzott, utána néma csend. A kisdiákok nem tudták mire vélni, mit is akar a tanító úr kérdezni tőlük. Ám a tanító úr nem adott sok időt a gondolkodásra, dűlőre akarta vinni a dolgot. „Nyilatkozzatok!” Mondá, – és várta, vajon mit nyilatkoznak a rá bízott gyermeki lelkek az egyenes kérdésre. Gondolom, úgy homályosan felvillant előtte a Darwin- elmélet, vagy netán tanította is, és most meg akar győződni róla, hogy a fogékony gyermeki lélekben mennyi rögződött az általa előadott tananyagból. A durva beavatkozását a gyermeki lélek rejtelmeibe, még „megtetézte egy lapáttal”: „Álljanak fel, akik hiszik, hogy van isten!” Arról, hogy a tanító úr a feltett kérdést dicséretnek, avagy megszégyenítésnek szánta, nem szól a fáma. Mert lehet ez is, az is – attól függően, milyen környezetben, alkalomszerűen, vagy a tantárgy megkívánta téma tisztázása érdekében tette fel. Nem tudni. Szakos tanító kérdezett rá, vagy egy beugró helyettesítő, aki az idő ilyetén eltöltésével akarta elbliccelni a tanítási órát? Nincs rá felelet.
Csipkelődésre fordítva a szót, ez a kérdés körülbelül oda tartozik, ahova azaz ominózus felelősségre vonás hangzott el annak idején: „Ki törte be buzogányával Konstantinápoly kapuját?” Mit felelhet erre egy tizenvalahány éves gyerek, aki nem tudja magában eldönteni: a tanító bácsi mit is akar tőle hallani. Mondja azt, hogy nincs, vagy azt, hogy igen, van? Inkább behúzódik a padba amennyire csak tud, nehogy nyilatkozni kelljen. Nehogy őt szólítsa meg a tanító bácsi. Mert ugyebár ha azt mondja, hogy igen, van isten, akkor jön a következő dörgedelem: „Igen? Akkor légy szíves, mondd meg: hol található!” Hát inkább hallgat. Kérdezze meg az osztályelsőket! Őt hagyja békén.
És feláll egy diák. Ő hisz isten létezésében. Aztán feláll még egy. Aztán többen is, akik a még kisebb szomszéd falucskából járnak naponta a téli hidegben, a tavaszi esőzések idején, a júniusi hőségben a „központi iskolába” tudományt gyarapítani gyermeki agyuk tekervényeibe. Nem tudom, mondta-e a kisdiák: annak idején a tanítványok is megkérdezték Jézust: Hol található isten országa? A felelet így hangzott: „Isten országa nem itt, vagy amott, hanem tibennetek vagyon!” Filozofáljunk egy kicsit: ha van isten országa, akkor kell lenni az ország irányítójának is, csak úgy mind közönségesen.
Kár, hogy a tanító úr ezt nem olvasta. Kár, hogy a tanító úr nem tudja: a biblia más szóval könyv. Kár, hogy a tanító úr nem tudja: ezt a könyvet évszázadokon át több mint negyven ókori tudós, írnok, halász, kereskedő, írástudó írta. Nem egy – mint általában a bibliotékában fellelhető könyveket, aki állításaiban – benne van a lehetősége – akár tévedhet is. Kár, hogy a tanító úr nem tudja: a gyermeki agyat, lelket – mint más betegséget – fertőzéssel is lehet jó, vagy rossz irányban befolyásolni. Akár a szeretetet a tantárgy iránt, akár a gondjaira bízott gyermekek egészséges lelki fejlődése iránt. A hideg, csak a tantárgyra vonatkozó, szeretet- és léleknélküli kérdésekre a gyerekek általában begubóznak, lelkük megsérül. S ez akár a pedagógus iránti elhidegüléssel is párosulhat. Megutálja a pedagógust, rajta keresztül a tantárgyat, amit tanít. És mi a következmény? Az év elején kitűnő tanuló egyre csak romlik, év végére akár bukásra is állhat a tantárgyból, s a tanító nem érti: mi okozta az ilyen, és hasonló visszaesést a gyermek előmenetelében, mikor ő mindent megtett, ami elvárható egy jó pedagógustól. Mert ez is feltételezhető. Úgy is mondhatjuk a ma divatos szólással: rossz helyen, rossz időben rossz kérdést tett föl. Kár, hogy az iskola igazgatója, – mikor megtudta a történteket – beérte annyival, hogy: „Nono! – és lehet, hogy a mutatóujjával még meg is fenyegette a „kollégá”-t, mondván, „Te Pista, ez a XXI. század! Elmaradtál egy brosúrával.”
A lelki terror ugyanolyan terror, mint a testi, amely bármennyire nem tetszik egyeseknek: elmúlt. Kimúlt a rezsimmel együtt, amit úgy hívtunk: az átkos. Hordoztuk terhét eleget. Ma tetszik, vagy nem: tiszteletben tartjuk a másságot, a hívőt, vagy hitetlen embert egyformán. Mindenki maga dönti el: hova akar tartozni. Joga van rá. Még ha gyerek is az illető. Mert a
kis ember is ember. Gondolkodó lény. Tudom, hogy a világ – benne az ember – fejlődése több millió évre vezethető vissza a tudomány mai állása szerint. Bár a biblia pontos naphoz köti az ember megjelenését a földön, de azt is tudjuk, hogy a biblia szimbólumokkal, hasonlatokkal teli világát meg kell fejteni. A mai ember – diák – számára érthetővé kell tenni. Ezeknek a feloldása, tudományos magyarázata bizonyos előtanulmányokat igényel, amit a mai iskolarendszerünk még nem ad meg. Ha tudjuk, hogy a mesében egy esztendő mindössze három napból áll, miért nem fogadjuk el, hogy ez a három nap a biblia esetében akár három millió év is lehetett, míg eljutott a homo sapiens fokára. Tudom, a tudomány mai állása sok olyan dolgot tisztázott, amit a középkorban nem értett, nem érthetett akkori állapotában az ember. De ma már tudjuk, hogy nem a nap kél fel, hanem a föld forog. Nem a Föld a világ központja, hanem a Nap. Idegen szóval nem geocentrikus, hanem heliocentrikus a világ. (Ezért a nézetéért Giordano Brúnót még máglyahalálra ítélték, de Galileo Galileit már csak kolostorba zártak.) Hogy a testek atomokra bonthatók, sőt az újabb vizsgálatok arra irányulnak, hogy atomokat még kisebb részecskékre is oszthatjuk. De a világmindenség keletkezése, működése, működtetése olyan titok, amelyre a tudomány mai állása mellett nem képes megfelelő választ adni. Hiába a több ezeréves kutatás, könyvtárak ezreiben a külön elméletek, feltételezések sokasága, e téren egy lépéssel sem jutott előbbre az emberiség. És ahova az emberi agy már nem tud eljutni, ott kezdődik az istenhit, amely előtt meghajlik a legnagyobb tudomány is. Nevezzük azt a „Valakit” a nagy Pánnak, Teremtőnek, Istennek, Jahvének, Buddhának, Gondviselőnek, Allahnak, bármi másnak, a végeredmény ugyanaz.
Gyüre Lajos, Felvidék.ma