Bárdos Judit 1988-ban született Pozsonyban, Szencen nőtt fel. Korán elkerült a szülői háztól, Pozsonyban végzett a konzervatóriumban zongora szakon. Még abban az évben sikeres felvételt nyert a pozsonyi Színművészeti Főiskolára, ahol 2013-ban diplomázott. Az idén szeptembertől a komáromi Jókai Színház társulatának csapatát erősíti. Főiskolai évei alatt folyamatosan játszott különböző színházakban: az első évben statisztaként került be a Szlovák Nemzeti Színház Anna Karenyinájába, másodévesen már a Heródes és Heródiásban Salomét játszotta. Harmadévesen Csehov Ivanovjában Koszihot, férfi (!) szerepet alakított, ezen kívül Virgiliát játszotta Shakespeare Coriolanusában. Fellépett még Nyitrán és Komáromban. 23 évesen Zuzana Liová forgatókönyve alapján és az ő rendezésében készült Dom című cseh-szlovák koprodukciós egész estés film főszerepéért több díjjal is jutalmazták 2011-ben: Slnko v sieti díja ( Nap a hálóban) – legjobb női főszerep, Igric-díj – legjobb színészi alakítás díja, Kék Angyal – Art Film Fest legjobb női szerepéért járó díja. Az idei Karlovy Vary-i fesztiválon tizenkét versenyfilm plakátja közül a Fair Play című cseh–szlovák–német koprodukció plakátja nyert, amelyen Bárdos Judit, a film főszereplője látható egyedül. Az 1984-es olimpiára készülő csehszlovák futóbajnokot játszik a történetben, Andrea Sedláčková rendezésében.
Milyen tanuló, milyen gyerek voltál?
Mondhatni unalmas gyerek voltam. Mivel a konzervatóriumba jártam, rengeteget gyakoroltam zongorán, az töltötte ki szinte minden időmet. Sokáig zongoraművész vagy dzsesszzongorista szerettem volna lenni, később jött csak a színészi pálya mint lehetőség. Eleinte visszahúzódó, félénk is voltam, de a felvételin minden félelmemet, gátlásomat sikerült levetkőznöm. A fősulin remek tanárok, szakmai csapat vett körül, szívesen emlékszem vissza rájuk. Emil Horváth volt a színész-mesterség vezető tanárunk, szabadon hagyott bennünket, nem kényszerített semmilyen „szerepre”. Megmutatta a technikákat, de nem erőltetett semmit, arra mindenkinek magától kellett rájönnie, hogy hogyan hozza ki magából a szerepet. Az első perctől kezdve arra buzdított bennünket, hogy játsszunk, lehetőleg minél több színházban, több darabban, természetesen úgy, hogy az ne menjen a tanulás rovására. Az osztálytársaimmal is jól kijöttem, jó csapat volt a miénk. Példa rá, hogy az anyukám is annyira megkedvelte az osztályomat, hogy amikor lehetősége adódott, megnézett bennünket.
A családod mit szól a sikereidhez?
Nagyon büszkék rám. Amikor csak tehetik, eljönnek a premierekre, bemutatókra, képesek akár többször is megnézni a darabjaimat vagy a filmet, amiben játszom.
Nagy különbség van a színházi szerep és a filmszerepek eljátszása között?
A filmszereplés is egy fajta színészet, de mi azt nem tanultuk a főiskolán. De volt olyan, hogy lehetőség nyílt a filmes hallgatókkal diákfilmekben szerepelni, tanulni és gyakorolni a kamera előtti színészetet – ez mondjuk sokat segített. A mai napig, ha megszólítanak és van rá időm, szívesen játszom diákfilmekben is. Egyébként a filmvásznon az egyik legfőbb erény a türelem: órákon keresztül is eltarthat, amíg felvesznek egy jelenetet. A forgatások általában napi 12 órában zajlanak, elképesztően fárasztó tud lenni, de a vége mindig olyan katarzisban tetőzik, hogy csak azt tudom mondani, hogy érdemes csinálni. Nagyon szeretek a filmvásznon is szerepelni. Arról nem beszélve, hogy hatalmas stábbal dolgozik az ember egy film kapcsán. Mindig felemelő érzés, amikor sikerül egy jelenet, hosszú napokra is fel tud tölteni egy-egy ilyen.
Hogyan értékeled az eddigi filmszerepeidet?
Szerencsésnek tartom magam, azt hiszem, nagyon jó filmekben volt lehetőségem játszani. Szintén hatalmas szerencsének tartom, hogy én játszhattam Evát a Ház ( Dom) című filmben, amelynek forgatókönyve maga volt a garancia a sikerre. Meg kell mondjam, hogy ez a szerep a véletlen műve is: abban az évben, amikor Zuzana Liová Eva szerepére keresett női főszereplőt, éppen beleillettem az elképzeléseibe életkoromnál, a típusomnál fogva.
Az, hogy magyar lány vagy, nem jelentett hátrányt?
Mivel Pozsonyban végeztem az iskoláimat, jól beszélek szlovákul. Nyilván előfodulhat, hogy van egy kis akcentusom, de erről is megoszlanak a vélemények. Van, aki megdícsér, hogy, milyen szépen beszélek szlovákul, van, aki szóvá teszi a kiejtésemet. A cseh anyanyelvűek például nem hallják ki az akcentusomat. De ha magyarul játszom a színpadon, akkor is erőt kell magamon venni, hogy szép magyar kiejtéssel hagyják el a mondatok a számat. Nekem ez így természetes, soha nem ért hátrányos megkülönböztetés azért, mert felvidéki magyar vagyok.
Milyenek a mostani kollégáid a Jókai Színházban, milyen a kapcsolatod velük?
Szeretem és tisztelem őket. Profik, mégis nagy tisztelettel és szorgalommal dolgoznak a próbák folyamán is. Úgy érzem, elfogadtak, bevettek maguk közé. Nekem kezdő színészként fontos, hogy barátságos, ám szakmailag színvonalas közegben tanulhassak, dolgozhassak. Itt Komáromban nemcsak professzionálisan, de emberileg is a legjobb helyre kerültem. Kedvesek és türelmesek velem, sokat tanulok tőlük. A közönség is remek. Volt már alkalmam megismerni őket is, hiszen az előző évadban szerepet kaptam a Sári bíró c. darabban vagy a Velencei kalmárban, ami még az idén is repertoáron van. A következő szerepem Ilonka lesz a Bányavirágban, ami szeptember végétől kerül színpadra.
Játszol még szlovák színpadon ?
Természetesen. Nyitrán Hauptmann Patkányok című darabjában, a pozsonyi Nemzetiben a Hólyagocskában és Moliere Fösvényében. Közben további filmeket is forgattam, remélhetőleg decemberben, karácsonyi meseként kerül a Szlovák Televízió adásába egy feldolgozott változata a Koldus és királyfinak, Láska na vlásku ( Szerelem egy hajszálon) a címe. Egy szegény lányt játszom benne, aki beleszeret a hercegbe. Októberben lesz a mozikban a bemutatója ennek a XV. században játszódó, kosztümös darabnak. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a romantikus meséket.
A klasszikus zenében való jártasságodat tudod-e kamatoztatni?
Hogyne! Az idén nyáron is megrendezésre kerülő shakespeare-i nyári ünnepségeken a Vízkeresztben játszom a pozsonyi várban, amit Eszenyi Enikő rendezett. Ebben a komédiában nagyon fontos szerepet kap a zene, tehát itt, Viola szerepében sokat zongorázhatok. De ott van például a Csendben (V tichu ) című film, Zdeněk Jiráský rendezésében, amit most szeptemberben mutatnak be. Egy játszott dokumentumfilmről van szó, aminek egy részét a komáromi Monostori Erődben forgattak. A történet négy fiatal, tehetséges zsidó származású zenészről szól, akiket az 1933-as zsidótörvények miatt üldöztek.
A zene azonban mindegyikük életében fontos, ez az, ami átsegíti őket a szenvedéseiken, segít legyőzni a haláltól való félelmüket. Én az egyik zongoristát játszom – a filmben csak belső monológok hangzanak el, amit külön, stúdióban játszottunk fel később. A komáromi bemutatóra szeptember 19-én kerül sor a Matica Slovenská székházában. Ha jól tudom, ez egy V.I.P. vetítés lesz a statiszták számára. Itt kell megemlítenem, hogy a komáromi statiszták (közel kétszázan!) remekül szervezettek és nagyon profik voltak a forgatás alatt. A stáb valamennyi tagja, beleértve a színészeket is, nagyon hálásak nekik. Mivel a filmben nincsenek dialógusok, a zene rendkívüli hangsúlyt kapott: a komáromi vetítésre is speciális felszerelést kölcsönöztek, hogy mind képben, mind hangzásban a legjobb minőségben élvezhessék a nézők a szeptember 19-i vetítést.
Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg: édesapád vezető politikai funkciót tölt be a szlovákiai magyarság életében, édesanyád a szlovák köztévé magyar adásának kultikus alakja, a nővéred hozzád hasonlóan sokoldalúan tehetséges: költő, képzőművész, fotós. Mit jelent ez neked?
Számomra ők a családom. Teljesen hétköznapi életet éltünk és élünk. A szüleimnek hálás vagyok, amiért törődést és gondtalan gyermekkort biztosítottak a számunkra, és mindenben támogattak. Meggyőződésem, hogy a mai sikereimet javarészt nekik köszönhetem. Anyával bármit meg tudok beszélni, nagyon jó a kapcsolatunk, nemkülönben a testvéremmel. Apának pedig a kicsi lányai maradunk, örökre.
Eszembe jutott most egy történet: négy évesen kaptam egy helyes, sárga színű kis mackót, nem túl ötletesen „Kis sárga mackó”-nak neveztem el, kicsit ütött-kopott már, de a mai napig velem van. Egyik balatoni nyaralásunk alkalmával ottmaradt a szállodában és hazaérkezésünk után, hiába telefonáltunk, nem lett meg. Akkor már nagyobbacska gyerek voltam, azt hiszem, megbékéltem volna a helyzettel sírás nélkül is. Mégis, amikor pár hónappal később jött a telefon, hogy előkerült a „Kis, sárga mackó”, apa elment érte Balatonfüredre. De lehet, hogy a világ végére is elment volna érte. Ő az én apukám, nem a politikus.
Üzensz valamit a rajongóidnak, a színházat kedvelőknek?
Igen! Jöjjenek el minél többen a komáromi Jókai Színházba. Remek darabokat, színvonalas előadásokat, kitűnő rendezéseket láthatnak kiváló színészek tolmácsolásában. Aki megteheti, vegyen bérletet, nem fogja megbánni!
Szalai Erika, Felvidék.ma
Képek: Bárdos Judit archívuma – megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>
{iarelatednews articleid=”46182,44709,44536,37277,33779,33222″}
