Lelkemnek kedves, jó palócok, tót atyafiak!
Mai levelem olyan lesz, mint egy szerelmi bohózat, amiben a komikum alapja a szereplők összetévesztése – ráadásul, a férjnek és a szeretőnek ugyanaz a neve, és így a férjnek kézbesítik a pásztorórára invitáló levélkét, míg a szerető kapja meg – a divatüzlet számláját. Merthogy, abban a korban az a szerencse érte a hazát, hogy két Szontágh Pál is ült az országgyűlésben, akik azonban semminő atyafiságos viszonyban nem voltak, ezért aztán az egyik a Nógrádi, míg a másik a Gömöri előnevet viselte megkülönböztetésül:
„Homér születési helye fölött hét város vitatkozott hajdan. ..”Pali bácsi” fölött pedig három
vármegye disputál most, egyik sem akarva magán száradni hagyni — hogy ő odavaló.
Nem is sértem hát meg a tekintetes municipiumok egyikét sem, hanem fennhagyván „eldöntendő kérdésnek” a származási helyét, egyszerűen nevéhez írom a predikátumait.
Ennél pártatlanabb eljárás nem képzelhető.
Pedig hát Szontágh Pál lenne akkora nagy ember, hogy a három vármegye is kicsiny lenne hozzá, ha nem volna felette szenvedélyes tarokkista.
Ebből a nyavalyából — származnak minden politikai baklövései.
Mert mi egyébből is származhatnának?
Tiszta jellem, tiszta szív, tiszta kéz és tiszta ész. Minden kelléke megvan a nagysághoz, s
mégis egyre törpébb). Maholnap már olyan kicsinnyé lapul, hogy tárcát bíznak rá a Tisza kabinetben.”
A fenti idézetből nem derül ki, de ezeket a sorokat Nógrádi Szontágh Pálról írtam, aki a Kisfaludy Társaságnak alapító tagja volt – és literátus létemre nézzenek el nekem ennyi elfogultságot.
Nomen est omen, tartja a latin mondás, ami magyarra ültetve annyit tesz, hogy nevedben a sorsod, és rajta ez a végzet igazolódni látszott:
„A „Pál” név végzetes a mi parlamentünkben. A „fordulás” jár vele.
Szontagh Pali is fordult, először 67-ben mint Deákpárti a saját tengelye körül a baloldalra.
Azután másodszor is fordult a fúziónál, akkor is a saját tengelye körül. Csakhogy akkor már Tisza Kálmán volt az ő saját tengelye. S így lett mameluk ö is.
Dacára, hogy sokkal több esze, jobb szíve s különb karaktere van, mintsem mameluk lehetne — ha gondolkoznék.
…
Pedig Szontágh Pál gondolkozó fő. Amikor nem tarokkozik és nem adomáz, örökké gondolkozik, de minthogy örökké vagy adomáz, vagy tarokkozik, ennélfogva soha sem gondolkozik.
Már pedig, hogy lehetne rossz néven venni egy nem gondolkozó ember meggondolatlan cselekményeit.
Aztán Szontagh Pali még mindig legény.
A családi tűzhely melegét, a szerető feleség hiányát nála a „kompánia” a partnerek pótolják.
Mit csinálna, hova lenne ő azok nélkül? Nagyon hozzájuk szokott, kitanulta a természetüket, hibáikat, jó tulajdonaikat.
A ..Pista” átkozottan sokáig kever, a ,, Feri”-nek az a tulajdonsága, hogy a nagy tarokkokat mindig utoljára tartogatja. Józsinak szerencsétlen a keze járása, soha sem oszt „honneurt”, s az ecarte”-ja is örökké sovány.
Egy szóval, Pali bácsi elválhatatlanul hozzátapadt az partnereihez. S az ő partnerei, mind a szabadelvű körben maradtak.
Neki is maradni kellett.”
…
Nógrádi Szontágh Pál jó embere volt Tiszának, amit csak az a tény ment valamicskét, hogy ugyanakkor Madáchnak is a barátja volt.
Hát ennyit mára, fényes lelkű utódaim.
Ölel
> Nógrádi Szontagh Pál (Szécsény, 1820. szeptember 11. – Horpács, 1904. június 15.) a főrendiház tagja, képviselőházi alelnök, belső titkos tanácsos, a reformkori Nógrád vármegyei nemesi ellenzék egyik vezetője. Gömöri Szontagh Pál (Dobsina, 1821. április 26. – Budapest, 1911. február 10.) rézhámoros, politikus, országgyűlési képviselő evangélikus egyházi vezető.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
