Elnézem az arcát, s arra gondolok, mennyi mindent tud ez az ember. A magyar irodalomtörténet a kisujjában van. Irodalomesztéta és történész, otthon van a művészettörténetben és a társadalomtörténet terén is. De egyvalamiben mintha sántítana a tudása. Kétlem, hogy számolni tényleg jól tud-e. Most ugyanis azt mondja, hogy nyolcvan, s amikor kétkedve húzom fel a szemöldököm, nevetve mondja, hogy papírja is van róla. Én meg arra gondolok, képes lenne-e Pomogáts Béla születési dokumentumokat hamisítani csak azért, hogy ámuljunk rajta, mennyire vitális nyolcvan éves korában is.
Mindenképpen olyan ember, akinek véleménye van a világról, s azt publikációk tucatjaiban el is mondta.
Nem könnyű kor adatott meg számára, megviselte, megtiporta őt is. Ő azonban kezelni tudta mindezt, lerázta magáról az áskálódásokat, és ment tovább a maga útján.
Felvállalt és felvállal bennünket, külhoni magyarokat is. Akkor is, amikor ezért dorgálás, sőt, büntetés járt. Soha nem tudott Kis-Magyarország határain belül gondolkodni – hála Istennek. A teljes magyar glóbusz volt az övé, ott érezte otthon magát. Az Írószövetség elnökeként is, irodalomkritikusként vagy esztétaként is. Ő a Pomogáts, az Irodalmár Úr: Pozsonyban, Kolozsváron, Szabadkán, Torontóban is. S az természetesen Budapesten is.
Öntörvényű ember, könnyű vele vitába keveredni. Elegáns rosszkölökséggel tudja azt is csinálni. Néhány történelmi vagy politikai bicsaklását kristályos formában elébe téve csak néz egyet – s azután folytatja ott, ahol abbahagyta, úgy, ahogy abbahagyta, nem hagyván a saját szellemi szféráit zavartatni mindenféle közbeszólások, Uram bocsá´: néha talán a tények által sem. S mindezt utánozhatatlanul fiatalos, energiákkal teli csibészséggel is tudja csinálni.
És főleg: bölcsességgel. Pomogátsra jobban oda kellene figyelni Budapesten is, a politikacsinálóknak is. A meglátásai majdnem mindig találóak és pontosak.
Mert ő nemcsak doyen: hatalmas élettapasztalattal bíró, művelt, jobbítani akaró ember.
Isten éltesse születésnapján!
Felvidék.ma