Gondolatok farsang és nagyböjt fordulóján
A keresztény ember bizonyára jól ismeri Szent Lukács evangéliumának ama szakaszát, amelyben a böjt kérdéséről olvashatunk.
Némelyek itt Jézust korholják, s így vetik szemére gondolataikat: „János tanítványai böjtölnek és imádkoznak, s ugyanígy a farizeusok tanítványai is. A tieid ellenben esznek és isznak.” Tanító Mesterünk erre erre ezt válaszolta: „Képesek volnátok böjtre fogni a násznépet, amikor még vele van a vőlegény? El fog jönni az idő, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” (Lukács 5, 33-35) Egy másik helyen egy farizeus így szólt Jézus tanítványaira, akik szombaton a vetések közt járva a búzakalászok magvaiból ettek: „Miért csináltok olyat, ami szombaton tiltva van?” Jézus erre is válaszolt helyettük: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyeret és evett belőle, és adott a többieknek is, noha ezt csak a papoknak lett volna szabad megenniük?” (Lukács, 6, 1-4)
Ilyenkor, a nagyböjti időszak felé közeledve, több gondolat is foglalkoztatja az embert.
A vigalomé és a böjté például, no meg a felelősségre vonás jogáé, a megszólásé s az ítélkezésé is. Azt hiszem, az ember élete van annyira összetett és sokszínű, hogy abba bizony rengeteg dolog belefér. Így a mértékletes szórakozás és a szolid önmegtartóztatás is. Természetesen mindennek megvan a maga helye és az ideje; az esetleges kivételek minősítése s azok megítélése pedig mem tartozik mindig a halandó emberre.
A böjt előtti vigalmak időszakáról, a farsangról 1857-ben írta a Vasárnapi Újságban Edvi Illés Pál az alábbiakat: „A farsang minden keresztény országban házasulásokra, menyegzőkre és táncvigadalmakra szokott fordíttatni, nemcsak falusi köznépnél, melyre nézve ilyenkor van szünidő minden mezei munkától; hanem a városiaknál, sőt az úri rendeknél is.”
A farsang változó ünnep, vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Hajdan sok helyen farsang keddjén este a templombíró vagy a harangozó zárta be a mulatságot. Elvette a zenésztől a vonót, s jelezte, hogy kezdődik a böjt. S ezt a közösségek józanul gondolkodó tagjai, magukra valamit is adó polgárai komolyan vették.
A farsangzáró hamvazószerda már a nagyböjt kezdete. Ilyenkor a templomokban elvégzik a hamvazás szertartását is. A hamu egyébként már az Ószövetségben is a bűnbánat szimbólumaként szerepelt, a hamvazkodás pedig kezdetben csak a nagy bűnösök, a nyilvános bűnbánók szertartása volt. Az őskeresztények ilyenkor hamut szórtak vagy szórattak a fejükre. Később előfordult, hogy a haldoklók is hamuval hintették meg magukat. Amikor a nyilvános vezeklés megszűnt, a XIV. század táján, a hamvazás szertartása, mint a nagyböjt kezdete általánossá vált.
A nagyböjti időszakot a hívő emberek körében mindenekelőtt e keresztény tartalom tölti ki. Régebben ezt a tilalmak szigorú rendje jellemezte. Ilyenkor óvakodtak a húsételek és a zsíros eledelek fogyasztásától. A XIX-XX. század fordulója eleink még negyvenöltek, azaz negyven napon át csak egyszer étkeztek naponta. A böjtöléssel már az Ószövetségben is találkozunk. A zsidó pészahnak például ilyen misztikus, böjtöléssel összefüggő jellege a minden kovásztól való tartózkodás. A böjtölés számtalan megnyilvánulási formáját lehetne még említeni a népi vallásosságból. Ehelyett csak egyet mondunk itt el: elődeink komolyan vették az önmegtartóztatást, a bűnhődést és a megbánást. Ilyen értelemben érdemes emlékeinket kutatnunk, s tanulnunk őseink emberi tartásából, a keresztény hitüket is erősítő cselekedeteikből.
Tudjuk, sokat változott s változik folyamatosan a világ. A hit igazságai azonban még mindig szilárdak, s mélyítésük nem könnyű dolog. Sokszor az alapigazságok betartása sem. Amint említettük: az élet sokszínű és összetett. Ilyen Isten országa is. Benne az öröm, a vigalom váltakozik a fájdalommal, a visszafogottsággal. A farsang a böjttel. Mert mindkettő fontos szerepet játszhat életünkben. A keresztény embernek azonban meg kell találnia a mértéket, a lélek egyensúlyát. S azt, hogy a mások feletti meggondolatlan ítélkezés helyett inkább önmagával nézzen szembe, tartson bűnbánatot és önvizsgálatot. Tudjon megbocsájtani s folyamodjon maga is megbocsátásért. Gyarlóságaink minősítését pedig bízza a Mindenhatóra. Arra, kinek fia életét áldozta értünk: bűneinkért és hitünkért. A nagyböjti időszak is azt szolgálja elsősorban, hogy felkészüljünk Jézus kínhalálának, értünk vállalt szenvedésének megértésére.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51237″}
