Vasárnap, március 8-án Magyarország kassai főkonzulátusán baráti eszmecserére került sor abból az alkalomból, hogy Surján László, a Charta XXI. megálmodója részt vett Esterházy János mellszobrának megkoszorúzásán. A beszélgetésre Szesztay Ádám főkonzul invitálta az ünnepi megemlékezés résztvevőit. A beszélgetésen részt vett Papp Ferenc, Miskolc Kulturális és Idegenforgalmi Osztályának osztályvezetője is.
Szesztay bevezetője után, Surján elmondta, mozgalmát a politikától távol kívánja tartani. Így Bugár Bélától és Hídjától is, mert a megbékélést nem úgy kell megvalósítani, ahogy ezt egy párt gondolja. Ugyanis ha pártpolitikai alapon közelítünk a szlovák-magyar megbékéléshez, akkor ha valaki ennek a pártnak a politikáját elutasítja, akkor úgy tűnhet, a közeledést is elveti. Másodrészt ez civil kérdés. A deklarációkkal valós megbékélést nem lehet elérni. A politikusok szép beszédeket tartanak. Tudják, mit kell mondani. Ján Čarnogurskýval többször tárgyalt. Ő is tudta, mit kell mondania, de tettei nem támasztották alá szavaikat. Mindennek ellenére, nagylelkűséget kell tanúsítanunk.
Látják a számtalan ellenérzést. A felvidéki magyaroknak meg kell önmagukat határozniuk a szlovákokkal szemben, ami eleve távolságtartást eredményez. Ahogy az egyik ember mondta, ha szlovák szomszédjától sót kér, azt megkapja. De ha arra kéri, hogy írja alá a petíciót, hogy maradjon meg a magyar iskola, arra nem lesz hajlandó.
Esterházy Lujzától is sokat lehet tanulni. Surján legszívesebben minden érettségiző diáknak a kezébe tenné azt a kötetet, mely a grófnő írásait teszi közzé. 1944. augusztusi cikkében arra hívja föl a figyelmet, hogy ne várjunk arra, hogy a másik lépjen. Tegyük mi meg az első lépést. Mit is imádkozunk a Miatyánkban? „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Sokan azzal érvelnek, hogy hány egyoldalú gesztust tettünk már. Tehetünk bármit, a szlovák fél a határmódosítástól fél. Így egy ördögi körben mozgunk. Teljesen reménytelennek látszik az ügy. Ezért egyéneket kell találni. Ha már a sót megkaptam a szlovák szomszédomtól, ne csak akkor keressük meg, ha kérünk valamit. Van aki azzal dicsekszik, hogy egyetlen szlovákkal sincs kapcsolata, vagy azzal kérkedik, hogy nem tud egy szót sem szlovákul. Az ilyen fiatal Magyarországra megy tanulni és nem jön vissza. Nagy hiba, ha nem tanuljuk meg szomszédaink nyelvét.
Kohlmayer Ferenc 1944 karácsonyán, tizenhat évesen találkozott Esterházy Jánossal, akkor, amikor visszaérkezett a nyilas fogságból Pozsonyba és intézte lemondását. Megtudta, a pozsonyi vár alatt magyar leventéket szállásoltak el. Egy teherautónyi ruhát és egyéb fontos holmit hozott számukra, ami lehetővé tette túlélésüket. Kohlamyer kezében könyvet talált. Érdeklődött, mit olvas. Szlovákul tanulok – volt a válasz. – Ez az fiam! Ezt kellene minden magyarnak tennie, hogy szót értsünk velük! Hazafelé jövet egy cseh katona vetkőztette le abból a ruhából, aminek hála túl tudta élni a viszontagságokat.
Majd két kiadványukat mutatta be, amelyeket uniós pénzekből adtak ki, így ezek könyvárusítási forgalomba nem kerülhetnek. Az egyik a Békességes szó, mely a Charta XXI Megbékélési és Együttműködési Mozgalom üzenetét közvetíti. Hét ország 58 polgára mondja el a véleményét ezzel kapcsolatosan. Többek között 45 magyar és hat szlovák. A békesség szelleme köti őket össze. A másik kötet címe Reconciliation, Látni és láttatni. Ebben tizenkét különböző nemzetiségű szerző szól hozzá ehhez a kérdéshez. Anyanyelvén és angol fordításban. Többek között Štefan Hríb is. Surján külön figyelmünkbe ajánlotta Herczku Ágnes írását. Ezt a kötetet minden résztvevő megkapta.
Majd önmagáról is ejtett néhány szót. Bár Kolozsvárott született, egyetlen rokona sem él Erdélyben, mert annak idején szülei ott kaptak állást. Apja Fiumében született. Ott sincs rokona. A nagyapját nevezték ki oda. Édesanyja szombathelyi. A nagyapja tiszta német volt, de vannak felvidéki gyökerei is. Arra a kérdésre, hogy hol van otthon, egyszer valaki azt vágta rá, Nagy Magyarországon.
A szlovákok létezésüket annak köszönhetik, hogy Magyarországon éltek. Hiszen a csehektől, morváktól, lengyelektől határok zárták el őket. Ha ezek nem lettek volna, akkor önálló identitásuk sem alakult volna ki. Tehát a történelmet nézve, ők az első számú szövetségeseink.
Az eszmecsere során előtérbe került az oktatás, a szlovák történelemkönyvek. Surján ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy az első olyan francia és német történelemkönyv, mely egyformán tárgyalja a múltat, csak 2006-ban jelent meg, holott e két nép között ezt a folyamatot jóval régebben kezdték el. Egy vegyes házasságban élő embernek el tartott egy darabig, míg párjával megértette, a magyarok nemcsak urak voltak, hiszen ez a sztereotípia él a szlovákokban, hogy a magyarok mind elnyomók voltak. Baj van a szlovák iskolák oktatásával – mondta az egyik tanárnő -, mert a szlovák diákok ellenségesen közelítenek magyar társaikhoz, nem értik mit keresnek itt. Tehát türelemre van szükség, hangsúlyozta Surján. Ő azt tapasztalja, az eliteknek van egymással bajuk, nem a kisembereknek.
Tartott már előadást Nyitrán, Nagyszombatban és Bukarestben is. Példaértékűnek mondta, hogy a Lumen katolikus rádió egri társával, műsorokat cseréltek és a hallgatóiknak egymás történelmét, nevezetességeit mutatták be egy éven keresztül.
A közép-európaiságnak van egy fontos gyakorlati jelentősége. Ha ezek az országok összefognak, akkor érvényt tudnak szerezni jogos elvárásaiknak, amit külön-külön képtelenek az Európai Unión belül megtenni mert gyengék.
Surján László tisztában van vele, hogy az út rögös és még nagyon az elején tartunk, de jó jelmondattal zárta a beszélgetést. „Magyarország határtalanul szereti szomszédait!”
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51523,50919,48487,48467,39520″}
