A nemzet csalogányára születésének 165. évfordulóján, szeptember 8-án a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya által szervezett koszorúzási ünnepségen Blaha Lujza mellszobra előtt emlékeztek.
Eredetileg Reindl Lujzának hívták, színpadra azonban – még kislányként – Kölesi Lujza néven lépett, mert korán árvaságra jutván egy Kölesi nevű színész vette pártfogásába. A Blaha a férje neve volt, aki karmesterként tett szert némi ismertségre, s amellett, hogy valamelyes egzisztenciát teremtett Lujzának, zenei fejlődését is nagyban segítette. Szükség is volt rá, mert Lujza a Népszínházhoz szerződött le, amely nevéhez híven népszínműveket tartott repertoárján, azokban pedig sokat énekeltek a szereplők.
Lujza Szigligeti Csikós című népszínművében aratta első sikerét, s csakhamar a magyar színpadok legfényesebb csillaga, „a nemzet csalogánya” lett. Sikereinek titkát megfejteni mai ésszel bizony nem könnyű, mert bár csodálatos énekhangja volt, színésznői kvalitásai hagytak kívánnivalót maguk után. Érdekes módon talán annak köszönheti általános népszerűségét, hogy bájos arcával és teltkarcsú alakjával, állandó csacsogásával tényleg olyan volt, mint a népszínművek Marcsája.
A szerzők pedig egy idő után kifejezetten az ő alakjára írták darabjaikat, amelyek hatalmas sikerrel mentek. Az igazság az, hogy nem igazán értékálló színművek voltak ezek – hiszen ki emlékszik ma már a Csingilingi-csárdás című remeklésre -, de a közönséget ez nem érdekelte. Az Ördög pilulái című darab például több mint százötven előadást ért meg, azaz körülbelül ötvenezer ember látta – az 1880-as években!
Blaha Lujzát rajongói istennőként imádták, a körülrajongott művésznő azonban általában befürdött a férfiakkal. Amikor például a derék karmester, Blaha után özvegyen maradt, egy Soldos Sándor nevű földbirtokos szerezte meg a kezét, aki fűt-fát ígért a csodálatos asszonynak. A fényes esküvő után az újdonsült férj négylovas hintón vitte haza Lujzát a kastélyába, ahol azonban nem a személyzet, hanem a végrehajtók várták az ifjú párt, s nemcsak a birtokot foglalták le, de még a hintót is.
Négy év múlva váltak el, az ismét szabaddá lett művésznőt pedig megintcsak férfiak százai próbálták oltár elé vezetni, s ez végül Splényi Ödön bárónak sikerült. Dönci báró igen kedves, jóravaló ember hírében állt, egyetlen hibája kártyaszenvedélye volt, s bizony sokszor előfordult, hogy adósságokat csinált – emlékezett meg Blaha Lujzára az Évfordulónaptár.
Rimaszombati megemlékezés a nemzet csalogányára
A magyar dal nagyasszonya születésének 165. évfordulója alkalmából szobránál, a katolikus templom mögötti téren gyűltek össze. A koszorúzási ünnepséget a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya rendezte. A műsort Polgári Mária vezette, aki a következő szavakkal köszöntötte a szép számban megjelent emlékezőket: 1850. szeptember 8-a aranybetűkkel íródott be a zenei világ történelemkönyvébe, megszületett az a leány, aki később egy nemzet, a magyar nemzet csalogányává vált. Blaha Lujza nem csupán egy név volt, hanem fogalom, mely egy szóban fejezte ki az utolérhetetlen bájt, a soha meg nem tanulható művészetet.
A megemlékezést Pósa Lajos: Áldd meg Isten szép hazánkat című versével kezdték, melyet Páko Mária zenésített meg, és a Gitáros sokk Együttes adott elő. Nem véletlenül esett a választás Pósa Lajos versére, hisz igaz barátság kötötte a művésznőhöz. Blaha Lujza volt a híres Pósa Asztalnak az egyetlen női tagja olyan hírességek mellett mint Gárdonyi Géza, Feszty Árpád, Dankó Pista vagy Lányi Géza.
Ünnepi beszédet Tóth Csilla, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke mondott. Kiemelte, hogy a magyar színjátszás nagy alakja talán nem is ismerte igazán Rimaszombatot. „Mi mégis sajátunknak tartjuk őt. Büszkék vagyunk rá, szívesen mutatjuk meg a Fő terünket díszítő mellszobrát, mint ahogyan sok más hírességegünket is minden városunkba érkező vendégnek. Blaha Lujza a Nemzeti Színház első örökös tagja, a népszínművek üdvöskéje Rimaszombat szülöttje, aki vándorszínek gyermekeként látta meg a napvilágot” – idézte fel.
Mint mondta: „ma már, mikor Blaha Lujza egy legenda könnyű azt gondolni, hogy a Debrecentől Budapestig a város a lába előtt hevert. A közönség imádta őt, a kritika annál kevésbé. Saját állítása szerint ő nem a közönségnek játszott, hanem játszott vele. Tudta, amikor kilép a színpadra neki csak egy dolga van, elbűvölni a közönségét. Igazi örömöt számára az éneklés jelentett, sorban aratta a sikereit. Népszerűsége a mai viszonyok között is szokatlan. Blaha Lujza egészen kiváló volt” – emlékezett. A legendás színésznő a háború nehézségeit megszenvedve 1926-ban, 76 évesen hunyt el.
Az ünnepi műsorban a Blaha Lujza nevét viselő vegyeskórus két népdalt adott elő Szíjjártó Jenő feldolgozásában, Piros alma mosolyog és Ungvár-megye címmel. Ezután Ady Endre: Blaháné című versét ifj. Mács Zoltán mondta el. A műsorblokkot Kodály Zoltán: A szép énekszó múzsájához zeneműve zárta, melyet szintén a Blaha Lujza Vegyeskórus adott elő Sósik Szilárd karnagy vezényletével.
A mellszobor talpazatánál a megemlékezés koszorúját a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya, a Gömör-Kishonti Művelődési Központ, Rimaszombat Város Önkormányzata, a Csemadok Rimaszombati Alapszervezete, a Blaha Lujza Vegyeskar, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete, a Magyar Közösség Pártja Rimaszombati Járási Elnöksége képviselői helyezték el. A megemlékezés Bodonyi András: Hazám, hazám, Te széles Felvidék című szerzeményének eléneklésével ért véget. Az érdeklődék megtekinthették a Három rózsa kávéházban a Blaha Lujza életútját bemutató kiállítást.
A rimaszombati koszorúzási ünnepség az utókor tisztelgése volt Blaha Lujza szívből fakadó művészete és elvarázsoló személyisége előtt.
HE, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT érhetők el. {iarelatednews articleid=”4288,7938″}
