Annyi ellentétes hír özönlik ránk ezzel az újkori népvándorlással kapcsolatban, hogy az ember, ha nem kritikus elmével fogadja, már nem tudja, minek adjon hitelt. S ami ennél is rosszabb: szinte kendőzetlen agymosás folyik a tömegtájékoztató eszközökben, mintha abban versengenének, melyikük tud, visszaélve az emberek jóindulatával és jó szándékával, több szánalmat kelteni a migránsok iránt.
Mintha nem akarnák észrevenni azt a szemétdombot, amit a migránsok maguk után hagynak eldobálva azt, amit a segítőkész emberek számukra összegyűjtöttek. És továbbra sem keresi senki a választ arra, honnan van e szegénynek mondott menekülteknek olyan sok pénzük, hogy a hosszú úttal összefüggő kiadásokat, az embercsempészeket, okostelefonokat stb. finanszírozni tudják. Elkerüli ez is a tömegtájékoztatás figyelmét, mert hiszen ez nem illene be a szánalomkeltésbe, ilyennel nem lehet a segítőkész közönséget még több együttérzésre serkenteni a megbolondított, igazából csúnyán átvert migránsok iránt.
Sajátos dolog ez a migránsok iránti együttérzés. Ennek a hangulatkeltő igyekezetnek valami célja kell legyen, ok nélkül ez sincs. Mert ha nem volna, szimplán primitív butaságnak kéne tulajdonítani, hiszen ha meggondolja az ember, miért nem elégednek meg ezek a háborús menekültnek tartott emberek az első biztonságos állammal (ahol nincs háborús veszély), akaratlanul is több kérdés merül föl, elsősorban az, miért akarnak mind Németországba, illetve Dániát átugorva Svédországba kerülni? A megoldás kézenfekvő: mert ott kapják a legtöbb, legkiadósabb anyagi támogatást. De persze továbbra is politikai menekültnek tartják őket a „segítőkész” emberek, nem gazdasági menekültnek vagy spekulánsnak.
Az egésznek az a pozitív oldala, hogy Európában még nem halt ki az együttérzés. A negatívuma ennek az, hogy képtelenek vagyunk – a tömegtájékoztatás és a politikusok hangulatkeltésének következtében – különbséget tenni: ki az, aki tényleg segítségre szorul, ki nem, ki az, aki megérdemli, s ki az, aki majd visszaél ezzel. Mert az az igazság, hogy nem ismerjük ezeket az embereket. Ha valaki úgy véli, hogy saját kritériumaink szerint ítélhetjük meg őket, nagyot téved. Márpedig ezt tesszük. A cigányok itt élnek velünk már néhány évszázada, de még mindig nem vagyunk képesek igazán szót érteni velük, pedig keresztények ők is. Most pedig ide jön ez az iszlám tömeg, amelynek egészen más a kultúrája, a szokása, értékrendje, erkölcse, ráadásul fennáll a kockázat: elég, ha csak egy potenciális merénylő akad köztük. Hogyan gondolják a nagy együttérzők, hogy ezek integrálódnak? Közben pedig itt vagyunk mi, kisebbségi magyarok: velünk ugyan miért nem éreznek együtt? Látott már valaki olyan demonstrációt, ahol az ország többségi nemzete kiállt volna mellettünk? Például hogy „ne vegyétek el a magyarok iskoláit”? Azzal kezdődött, hogy azt bizonygatták, jobb lesz a magyar gyereknek a szlovák iskola. Ezt sajnos sokan elhitték, annyira, hogy egyre kevesebb gyerek maradt a magyar iskolában. Ezután jött álságosan az, hogy „csak” a kisiskolákat akarják (pénzügyi gondokra hivatkozva) bezárni – arról már persze nem volt szó, hogy ez elsősorban a magyar iskolákat érinti. Ugyan ki állt ki mellettünk iskoláink érdekében? Vagy látott-e valaki olyan demonstrációt, hogy „engedjétek meg a magyaroknak a vasútállomások anyanyelvi elnevezését”? Ez még pénzbe sem kerülne az államnak, megszerveznénk ezt saját zsebünkből.
Ha a vadidegen afrikai, ázsiai migránsok mellett eléggé kétes, gyakran ellenmondó, manipulált hírek alapján annyira ki tudnak állni az emberek, s annyira megértőek, mellettünk ugyan miért nem lehet? Micsoda szelektív együttérzés ez? Ha bárkinek problémája van ezen újkori migránsokkal, azonnal leembertelenezik, lefasisztázzák, de aki a magyarok mellett próbálna kiállni, azt hülyének nézik, aki viszont (szép csomagolásban) ellenünk vagy kárunkra mond vagy tesz bármit, az derék hazafi.
Ezzel nem akarok hangulatot kelteni azok ellen, akik tényleg segítségre szorulnak, távol álljon ez tőlem, de megkülönböztetni a tényleges (nem manipulált!) helyzetnek megfelelően talán mégis helyén való volna. Nem hiszem, hogy a közeljövőben lenne olyan demonstráció, amely a magyarok mellett volna, de megelégednénk azzal is, ha a mi jogainkat, elvárásainkat is tiszteletben tartanák. Elég régóta vagyunk már itt, és dolgozunk is itt, sőt adót is fizetünk. Vagy a szelektív szemlélet következtében ezt még nem lehetett észrevenni?
Aich Péter, Felvidék.ma
Fotó: mti {iarelatednews articleid=”55148,54317,53928″}
