Az a normális, ha különböző eseményekről különbözőek a nézetek, és elfogulatlanul úgy is beszélnek róluk. Az úgynevezett Lex Szávayval kapcsolatban ez valahogy nem sikerül, bár tulajdonképpen inkább vicclapba való az, ha nem az volna megint a poén, hogy a mi hátunkon csattan az ostor.
Az történt ugyanis, hogy egy jobbikos országgyűlési képviselő irodát nyitott Dunaszerdahelyen. Erre több se kellett Szlovákiának meg az egész szlovákságnak, menten begyulladt, és sürgősen ellentörvényt hozott, nehogy már egy idegen, mint mondják: baráti országból külföldi propagandát harsogjanak, ami ezt a jól működő barátságot veszélyeztetné.
Persze eszébe jut az embernek, vajon miféle szokás lett Szlovákiában hanyatt homlok ellentörvényeket fabrikálni, ha Magyarországról olyan jön, ami Szlovákiával összefüggésbe hozható és állítólag a szlovák hiúságot sérti. Legutóbb a kettős állampolgársággal kapcsolatban történt ez (ami a Fidesz részéről sem volt túlzottan meggondolt lépés), most ezzel a képviselői irodával kapcsolatban tört ki a botrány.
Mivel az ördög mindig a részletekben bujkál, nézzünk kissé a fedő alá. Akad ott néhány dolog, amit nem látni, mégis repesztené a fazekat – és hát nehéz megérteni. Például azt, hogy miért gondolja a Jobbik, hogy nekünk az jó, ha minálunk irodát nyit egy képviselőjük. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ettől Szlovákiában begurulnak. Márpedig ha így van, eleve provokációról volt szó. Ha a Jobbik annyira szívén viseli a szlovákiai magyarok sorsát, tehetne érdemben hasznosabb dolgokat is. Például ha a szolgálni kívánó képviselő, Magyarországon a szlovákiai magyar írók könyveit propagálná (és árulná). Ilyen könyv ugyanis magyarországi könyvesboltokban legföljebb véletlenül található (a hazai könyvkiadás nehézségeiről, buktatóiról nem is beszélve). Életünkről, gondjainkról pedig a magyarországi széles közönség szinte semmit sem tud, a médiában csak „ünnepnapokon” fordulunk elő (nem olyan rendszerességgel, mint Erdély, a Délvidék, vagy a most „érdekes” Kárpátalja). Ezen javítani (pártpolitikától mentesen!) Budapestről is lehet, nem kell ahhoz látványosan Dunaszerdahelyen irodát nyitni.
A másik, ami értetlen ámulatba ejti az embert: miért látnak Szlovákiában azonnal vöröset, ha Magyarországról valami odatéved. Egyrészt nem hiszem, hogy egy irodával túl sok vizet lehetne zavarni, de azt sem, hogy ha egy német vagy amerikai képviselő tenne ilyet, az is ekkora felzúdulást okozott volna. A magyarázat egyértelműnek tűnik: az ok a magyar komplexus és a gátlások halmaza. Ha nem így van, helyesbítsen bárki, érdeklődéssel várom. Mert az indoklás, hogy ez a szlovák állam szuverenitását veszélyezteti, kész röhej, s talán a vad melldöngetők sem hiszik el, csak jó populista dumának tartják.
Aztán itt vannak még ezek a bevett klisé-besorolások. Például hogy a Jobbik extrémista párt. Persze: a neve is jelzi, hogy erősen jobboldali – de extrémista? Az Iszlám Államot is extrémistának tartják, némi különbség talán azért mégis van. Nem lehetne pontosabban differenciálni? Ráadásul ott van Kotleba pártja is – vagy az nem veszélyezteti Szlovákia szuverenitását, biztonságát, becsületét? Nem volna hasznosabb, ha azzal foglalkoznának? A Jobbikkal ellentétben Kotlebának mégis közvetlen befolyása van a szlovák valóságra. Csak nyilván nem olyan veszélyes, mivel Kotlebának egy nagy előnye van: ő nem magyar. Mert sajnos mindig ez a vége, a magyar kártya mindig jól jön, talonba akár, sok minden magyarázható vele, sok minden ráfogható, jólesik végül, ha ilyen-olyan gondot úgy söpörnek a szőnyeg alá, hogy másba rúgnak. Akkor is, ha csak egy kicsit. Megszoktuk már, hogy a hátunkat kell tartanunk mások miatt. Tulajdonképpen hálásak lehetnénk a jobbikos képviselőnek, hogy hosszabb idő után ismét szóba kerültünk. Holott meggondolt (és visszafogott!) politizálással többet lehetne elérni.
Aich Péter, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58000,57377,56958,57107,56819,56810″}
