Új – képzőművészeti – sorozatának első darabját jelentette meg a napokban Balázs F. Attila Art Danubius nevű kiadója. A 15 x 15 centiméteres, 90 oldalas kis album Lipcsey György, a most hatvanéves szobrászművész életművének a keresztmetszetét nyújtja, mintegy hetven válogatott munkáját sorakoztatva fel – színes reprodukciókkal.
Munkácsy-díjas alkotónk bő negyvenéves tevékenységét maga a művész négy nagy korszakra, illetve csoportra osztja. Az első időszakot – 1970–1994 között – Tömbök és vonalak címen mutatja be a könyv, érzékeltetve Lipcsey György élettel, anyaggal, alkotással viaskodó-gyürkőző negyedszázadát. Ez a korszak voltaképpen a népi fafaragó hagyományok nyomdokain indult, majd az ellenséges világnak hátat fordító, védekező-összebújó figurák kerülnek ki műhelyéből. Később a művész geometrikus elemekké redukálta a fatömböt, és ebbe véste bele mintegy negatív sziluettként az adott motívumot.
Az írásomat „behálózó” versidézetek a Lipcsey György munkásságát idéző hosszúversemből valók. Íme, az első korszakból egy részlet:
Lóistráng-inakkal gyürkőztem a fával,
éreztem, akáctörzs, diórönk is rám vall –
hold érlelt, égverés, szél tépte hajtásom,
gyökéríz volt napom, könnyízű az álmom:
miként a teremtés, az Isten és a kör,
körbegondolt voltam, fájdalmas és tömör.
A második korszak – 1995–2005 – Vészjelek és Elememlékek címen tíz évet fog át. A művész előző munkáiból szinte törvényszerűen forrtak ki az égre mutató, vastüskékben végződő karmos kő-vas fái, az elidegenedésre, a fenyegetettségre, a magányra, a pusztulásra utalva; e lecsupaszított gallyakból készült szerkezeteket a „tömör és az áttört, a zárt és a nyitott, a kemény és a lágy, a szerves és a szervetlen, az élő és a holt ellentétpárok” jellemzik:
Halott és eleven:
kő meg fa beszél,
és velük peng, suhog
márvány és kötél,
vaskarom-lombsátor
suhog: Itt vagyok!
Kővadon tüskéje
feketén ragyog,
világtengely-póznák
mennyekbe nyílnak,
celőkék, dorongok
Istenért nyúlnak.
A harmadik korszak – 2006–2013 – a Romtornyok és a Csend-Élet címet viseli, s a művész bronz kisplasztikáit mutatja be, melyeknek szerkezetei vitorlákra, piramisokra, tornyokra, ipari műemlékekre emlékeztető asszociációkat keltenek, az emberi esendőségre s egyben az emberi nagyságra és vágyakra emlékeztetve. Ezekből a formákból nőttek ki aztán a térbeforgatott geometrikus elemekből konstruált emberi figurák,
kik gyötrődve kirobbannak
a roncsok közül és élnek:
térbeforgatott-sugárzók
és megszabadított-szépek,
s vért keverve kövek közé
holnapokat raknak egyre,
vért kevernek, verítéket,
új meg új formát teremtve:
épp amint a kezdetekben,
földből fakadón, szilárdan,
emelvén a Déva várát
láthatatlanul-kitártan,
és amint bronz-Anonymus
– örökös szókat keresve –
karcolgatják históriánk
rendíthetetlen egekre.
Végül a könyv negyedik részében – 1991–2013 – Lipcsey György köztéri szobrainak néhány darabja szerepel, mutatva szobrászunk mély történelmi érdeklődését és elkötelezettségét:
Vajk, alias Sanctus Stephanus Rex Vajkán
nyírfák alatt, csöndben, ezer évet dajkál,
s Városomban csakúgy ő áll önnön terén,
sámán bronzpántokkal koronázva fején.
Nagymegyeren Mátyás királyunknak kezén
holló vigyáz tudást és reneszánsz reményt,
s Csallóköz közepén a fenséges madár
dicsőségoszlopon évezred óta áll –
évezred óta vár végső szabadságra:
körbelengi hite és tündérszép álma
s Bartók, az ősvilág vándora, a tiszta
forrásban fürdik és tigrisszeme mintha
irdatlan magasban kerubokat látna –
könnyeket indít el tengerző magánya.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57814,57195,51251″}
