Igazuk van azoknak, akik azt mondják, nem csak a tanítóknak és a nővéreknek rossz ebben az országban. Való igaz: másoknak is. Ez azonban nem felmentés arra, ahogyan a kormány ezzel a két embercsoporttal szemben az utóbbi időben viselkedik. A sztrájkoló tanítókat alapvető jogukban sértve megfélemlíti, a nővéreket meg végső elkeseredettségükben felmondásra kényszeríti.
Persze, a társadalom ebben a kérdésben is megoszlik, mint általában minden lényeges kérdésben. Nem vagyunk egyformák. Olyan véleményeket is olvastam, hogy a gyerekét iskolába járató szülő, a sztrájkoló pedagógus szemére veti, hogy az nem a kötelességével foglalkozik, nem az ő gyerekét oktatja, amikor azt kellene tennie. S persze, ott vannak a közömbösek, talán belőlük van a legtöbb. Mintha a társadalmi szolidaritás – tisztelet a kivételnek – kiveszett volna. Pedig mi, többiek sem mehetünk el emellett csak úgy, „az engem ez nem érint” közömbös ember arckifejezésével. Mert igenis, bennünket is érint, mindnyájunkat. Kit az iskolába járó gyerekein keresztül, kit meg a maga vagy a családtagja ilyen-olyan orvosi ellátásra szoruló nyavalyáján keresztül.
Azt mondják a statisztikák, az egészségügyben már így is kevés a nővér, a még meglévők eddig is sokszor erőn felüli teljesítményt igénylő túlórákra kényszerültek. Akik maradtak, lassan kiöregednek, elfogynak. A fiatalok meg, a jobb fizetés reményében inkább külföldön vállalnak munkát. Nem könnyű munka az övék, nem is munka: hivatás. Még ha sokszor sokunknak kellemetlenek is a tapasztalatai e téren. Az állandó feszültség, a túlórák, a túlhajszoltság maradandó hegeket vésnek az emberek lelkébe, még a leginkább elhivatottakéba is. Nem kell hozzá zseninek lenni azonban, hogy az ember kikövetkeztesse: ha eddig sem volt ideális a helyzet a leromlott állapotú egészségügyben, akkor az ezután csak még rosszabb lehet számunkra.
A miniszter meg? Cáfol, nincs probléma, mondja, és büntetőfeljelentést emleget rémhírterjesztés címén. Illetve emlegetne, ha éppen az eszébe jutna, hogy mi is a nővérek bűne. Olyannyira felkészült, hogy a kamerák elé kiállva, pókerarccal teszi fel suttogva a kérdést a szóvivőjének: „…miért is teszünk tulajdonképpen… büntetőfeljelentést?” A jó mikrofonok azonban rögzítették ezt is, a tévé meg persze, le is hozta. Ország-világ láthatta, milyen felkészült is a Smer egészségügyi minisztere. Már csak abban bízok, hogy a választópolgárok is látták mindezt, s józan paraszti ésszel megfelelő következtetést vonnak majd le belőle március 5-én.
Dunajszky Éva, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59075,58734,58548,58334″}
