Megtartották II. lelkinapjukat a szepsi Boldog Salkaházi Sára egyházi intézmény és a szádudvarnoki Szent István Alapiskola pedagógusai Pásztor Lorenzo atya vezetésével március 5-én.
Az atya elmélkedésében a személy, az egyéniség és a személyiség önazonosságáról szólt. Az önazonosság tudatának fontosságáról, a szembesülés és a helyes fogalom alkotásáról, önmagunkról, a másikról és Istenről, aki ugyan titok, de feltáruló, az őszinte bűnbánat kegyelme által. A manapság divatos tendenciák veszélyére is figyelmeztetett, buzdítva a feltétel nélküli készség bátorságára.
A félelem és a hit mindig is küzdött egymással az emberi szívben. A félelem nem annyira a bátorság hiánya, mint inkább a bizalomé. Az ember mivel fél, ezért szívesen tagad. Akiről azt állítja, hogy nincs, attól nem kell félnie. Az Istentől való félelem tehát hamis istenkép következménye. Elsőként Ádámnak és Évának voltak hamis istenképei. Ők egy olyan Istenben hittek, aki elvesz, és nem olyanban, aki ad. Olyan Istenben, aki elrabolja a szabadságot ahelyett, hogy lehetőséget adna. Olyan Istenben, aki inkább a saját törvényével törődik, nem pedig gyermekei örömével. Egy ítélkező Istenben hittek, akitől menekülni kell, és nem hozzáfutni. Olyan Istenben, akiben végül is nem lehet megbízni.
Az ilyen hamis istenképből születik meg a félelmek félelme: a félelmetes istenarc, aminek árnyéka egészen ráborult Ádám megrettent szívére. Ennek megváltoztatására jött Jézus Krisztus. Azért jött, hogy fénnyel, világossággal töltse be az ember szívét.
A sötétség viharában joggal félünk, mert úgy érezzük, hogy Isten magunkra hagyott minket. Úgy tűnik, hogy Isten alszik, pedig mi azt szeretnénk, hogy Ő azonnal közbelépjen. Ő ezt meg is tenné, hiszen ott van mellettünk, de nem cselekszik helyettünk, nem vesz ki minket a viharból, hanem támogat bennünket a viharban. Dietrich Bonhoffer evangélikus lelkész ezzel kapcsoltan ezt írta: Isten nem a szenvedéstől ment meg minket, hanem a szenvedésben, nem a fájdalomtól véd meg, hanem a fájdalomban, nem a kereszttől ment meg, hanem a kereszt által. Isten nem csupán megoldást hoz a gondjainkra, többet, saját magát, önmagát adva a mindent adja nekünk.
A nagyböjt nagyon jó alkalom tanulgatni, hogy a félelemlegyőzés leghatásosabb módja a hit. A lelki napok egyik legszebb küldetése az, hogy elősegítse a félelemtől való megszabadulást. Aki hitátadással foglalkozik, annak a félelem ellen kell nevelnie, meg kell szabadítania a rábízottakat a félelemtől. A félelem ugyanis szomorú kereszténységhez, örömtelen Istenhez vezet. Ellenségeskedés helyett befogadásra kell nevelnie, mintegy angyalként megszabadítani a rábízottakat a félelemtől. Minden bűn közül a legelső a hit elleni bűn.
Az elmondottak fényében könnyebben érthető, hogy az Úr Jézus elsősorban nem lemondást és áldozatot kér tőlünk, nem azt akarja, hogy feláldozzuk önmagunkat a kötelesség vagy az erőfeszítés oltárán, hanem hogy belépjünk a szívünkbe, megértsük és megismerjük azt, amit legjobban szeretnénk, ami boldoggá tesz minket. A boldogság keresése Isten keresése, és az Isten iránti szenvedély abból ered, hogy fölfedeztük Krisztus szépségét. Isten nem azért vonz minket, mert teljhatalmú, nem azért vonz, mert örök vagy tökéletes, hanem Krisztus arcával és történetével vonz magához. Krisztus a jó, a szép és boldog élet embere, aki olyan szabad, mint senki más, és úgy szeret, mint senki más. Ő a jó hír, és azt üzeni: mindenki jobban élhet. Ennek kulcsa az evangéliumban rejlik.
Isten neve öröm, szabadság és teljesség, ezért igyekezzünk Őt úgy hirdetni, hogy az vonzó, érdekes és szép legyen a ránk bízottak számára. A pedagógusoknak és mindazoknak, akik gyermekekkel foglalkoznak kedves kötelességük, hogy visszatükrözzék Isten derűs arcát, hogy a világosság forrásaihoz, a végtelen pereméhez vezessék őket. Olyan Istent keressenek, aki után érdemes vágyakozni, mert boldoggá teszi a szívünket.
Gábor Bertalan, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”59817,57590,57510″}
