Ján Bicko, nyugdíjas elektromérnök, a szlovákiai ruszin mozgalom egyik volt vezetője ma 72 esztendős. A szlovákiai ruszin közösség múltjáról és jövőjéről Pozsonyban beszélgettünk.
Trianon előtt még nem volt biztos, hogy a döntően ruszin lakosságú Kárpátalja is Csehszlovákia része lesz, de a békediktátum végül Prága fennhatósága alá helyezte ezt a területet. Bár ígéret volt rá, de a több százezres nemzetiség – a szlováksághoz és a magyarsághoz hasonlóan – nem kapott autonómiát.
A területet 1939 márciusában a Magyar Királyi Honvédség vette birtokba, ahol hamarosan megépítették az Árpád- és a Szent László-vonalat, amely ma Kárpátalja turisztikai nevezetességei közé tartozik. Megalkotása olyan jól sikerült, hogy néhány hét alatt csak a Tatár-hágónál több szovjet katona esett el, mint a Don-kanyarban – magyar.
A második világháború végén, 1945 júniusában a területet, mint „ősi ukrán földet” csatolták a Szovjetunióhoz. Az évszázadok óta itt élő szláv lakosságot ettől kezdve kötelező volt ukránnak nevezni, bár a történelmi hagyományoknak megfelelően az itt lakók eredetileg inkább ruszinnak vagy orosznak tekintették magukat – egészen addig, amíg nem találkoztak az első világháborúban a cár, majd a másodikban pedig Sztálin katonáival. Akkor a pillanat tört része elég volt arra, hogy rájöjjenek, nincs sok közük az oroszokhoz!
Volt, aki ukránnak kezdte magát tekinteni, de volt, akinek ezzel kapcsolatban kétségei voltak, különös tekintettel arra, hogy a századforduló körül az innen Amerikába vándorolt szláv népesség magát többnyire ruszinnak tekintette, ám ezt a „nemzetiséget” nemcsak a szovjet időszakban, de ma sem ismeri el az ukrán állam valóban létezőnek. Pedig a Kárpátalján élő szláv lakosság legalább fele ilyen eredetű.
Érdekes módon az itt élőket – a galíciaiakkal ellentétben – kevésbé fertőzte meg az a fajta magyarellenes sovén pánszlávizmus, ami sok szlovák politikusnak a második világháború után elvette az eszét. A határmegállapító bizottság döntése nyomán azonban Szlovákiában is több tízezer ruszin maradt, akiknek a sorsa részben jobb, részben rosszabb, mint a felvidéki magyaroké.
Ján Bicko a szlovákiai ruszin mozgalom egyik volt vezetője 1972 óta él Szlovákiában, ugyanis ide nősült. Először mérnökként Kassán a kohászati műveknél dolgozott, majd 1974-ben Pozsonyba, a Szlovák Tudományos Akadémia Kibernetikai Intézetébe került. Innen ment nyugdíjba és itt lett 1990-ben néhány hónapra a pozsonyi parlament ruszin képviselője.
Születésnapi beszélgetés Ján Bickóval
Nem könnyű megállapítani a szlovákiai ruszinok létszámát, hiszen a Szovjetunióval ápolt baráti viszony miatt azokat inkább ukránként illett volna a csehszlovák államnak nyilvántartania, viszont a Kárpát-medencében élő ruszinok ukránnak sohasem nevezték magukat.
Attól függően, hogy milyen szertartásokra járnak, és milyen nyelvet használnak, Szlovákiában maximálisan 210 000-re lehet tenni a ruszinok számát, viszont tagadhatatlan, hogy mára a többségük elszlovákosodott. Azért sem könnyű meghatározni, hogy mennyien vagyunk, mert bár sokan vannak köztünk, akik saját tájszólásukat használják, ugyanakkor a népszámlálások alkalmával már szlováknak vallják magukat. Valójában 30-40 000 embernél nem fog többet találni ma Szlovákiában, aki azt vallaná, hogy az anyanyelve a ruszin. De ténylegesen ennél azért többen vagyunk.
Ruszinnak vagy ukránnak nevezni ezeket az embereket Kárpátalján is gondot jelent, pedig az őshonos szláv népesség az ottani lakosság fele. Ez azt jelenti, hogy a területen élő 1,1 millió emberből 200 000-en magyarok, a fennmaradó bő 1 millió fele őslakos szláv, a másik fele pedig Ukrajnából betelepedett ukrán. Mi a helyzet a Szlovákia keleti területén élő ruszinokkal?
Ukrajna keleti fele csak 1654 után lett Oroszország része. Azelőtt egy hetman igazgatta ezt a területet, aki ezredesei segítségét vette igénybe, mint ma Porosenko kormányzói, csak ők a hetmannak voltak alárendelve. Eléggé kaotikus állapotok uralkodtak, aztán jöttek az oroszok és a maguk módján rendet csináltak. Szerintem Ukrajna egy tákolmány, ami úgy jött létre, hogy a lengyeleknek nagyobb területre volt szükségük és keletre is terjeszkedni akartak, ezért vezettek hadjáratokat nemcsak Kijev ellen, hanem tovább is. Amíg a lengyelek nem kezdtek el terjeszkedni, az egész népesség ruszinnak tartotta magát, mivel a Kijevi Rusztól eredeztették magukat. Ekkor a lengyelek kieszelték, hogy ti ukránok lesztek, u krájá, vagyis „határmentiek”. Ukrajnában most ezt másként magyarázzák – azt mondják, hogy Ukraina – a mi területeink – ezt jelenti, de ez nem igaz. Az Oroszországtól leválasztott területek – ez a helyes értelmezés! Ebből jött valójában aztán az ukrainci. Ezért aztán a magyarok akárhogy is akartak magyarosítani bennünket, szlávokat a királyságukban, nem volt sikerük. Még annyi sem, mint a szlovákokkal. Mert a ruszinok mindkét egyháza különbözött a magyarok egyházaitól, ráadásul a szertartási nyelvük is más volt!
Azért a magyarok között is vannak görög katolikusok, sőt ma már többen vannak, mint a zsidók, bár abban teljesen igaza van, hogy ortodoxok a magyarok között nincsenek!
Csak a szerbek, legfeljebb a románok azok – a ruszinokon kívül.
Vagyis a felekezeti megoszlás a szlovákok között pont annyira tarka, mint a magyarok között! Leszámítva persze a reformátusokat, mert az eredetileg egy magyar egyház, bár van ma már Szlovákiának néhány olyan települése, ahol elszlovákosodott reformátusok élnek, de ők eredetileg magyarok voltak.
A magyar görög katolikusok szerencséje volt az elmagyarosodás, mert ez megmentette őket a második világháború után a szovjetizálástól, vagyis nem kellett „visszatérniük” az ortodoxiához, a pravoszláviához.
Miért, Szlovákia területén az itteni ruszin lakosságnak kötelező volt visszatérnie a pravoszláv egyház kebelére?
A kommunisták döntöttek így, mivel Moszkva akarata ez volt. A moszkvai pátriárka a központi bizottsággal együtt úgy döntött, hogy a szláv országokban vissza kell térni az ortodox egyház kebelére! Vagyis néhány évszázaddal az ungvári unió után, aki görögkatolikus lett, annak ismét pravoszlávvá kellett válnia. Viszont ugyanekkor Magyarországon nem volt érdeke a szovjeteknek, hogy a már magyar ajkú görög katolikusokat moszkvai ortodox vezetés alá helyezzék – ettől féltek. Ehelyett igyekeztek nagy erővel elszigetelni a magyar görög katolikusokat. Legyenek csak, miközben természetesen a titkosrendőrség szemmel tartotta őket. Ilyen szempontból be kellett húzniuk a farkukat és kész. Szlovákiában viszont az ukrajnaihoz hasonlóan kezelték őket. Ukrajnában a pravoszlavizálást 1947-ben Galíciában kezdték el. „Elintézték” a magas rangú görög katolikus papságot – vagyis elküldték őket a Gulágra, akik beadták a derekukat, azokat Moszkva alá rendelték. Kárpátalja 1949-ben került sorra – emlékezzünk csak vissza Romzsa Tódor meggyilkolására! Szlovákiában pedig 1950-ben történt meg a csehszlovákiai görög katolikusok „visszapravoszlavizációja”!
Ön, amikor népszámlálás van, mit szokott bediktálni a számlálóbiztosnak, ha megkérdezik a nemzetiségét?
1990 óta hivatalosan is megengedett, hogy ruszinnak valljuk magunkat. Akkor engem a parlamentbe is kooptáltak és a szlovák parlament ruszin képviselőjeként ültem ott 1990 júniusáig. Egyébként Szlovákiában 1968-ban engedték meg először, hogy a görög katolikusok visszatérhessenek eredeti hitükhöz, bár továbbra sem szűnt meg a nyomás. Én soha nem titkoltam görög katolikus mivoltomat, hiszen édesapám görög katolikus lelkész volt, aki továbbra is gyakorolta a hivatását Kárpátalján. Mivel Szlovákiában valamivel szabadabbak voltak a viszonyok, mint a Szovjetunióban, a családomat is szerettem volna áthozni Csehszlovákiába, Munkácsról. Először a húgomat sikerült – Észtországból. Olga húgom ugyanis eredetileg negyedéves volt az orvosin az ungvári egyetemen. Őt is elkezdték piszkálni, de a családnak és jó magyar ismerősömnek köszönhetően, akinek voltak kapcsolatai Észtországgal, sikerült oda átmennie. Elmentünk a dékánhoz a tartui egyetemen és elmagyaráztuk Raudan híres neurológus-professzornak, hogy miről van szó, hogy minket Kárpátalján üldöznek, amire ő elvörösödött és azt mondta: sokat nem beszélünk, maguk szabaduljanak meg tőlük, az én dolgom pedig felvenni a hölgyet ide az egyetemre! A tartui egyetemet mindenki be tudta fejezni, akit máshonnan a politikai tevékenysége miatt kidobtak a Szovjetunióban, annak köszönhetően, hogy Észtország volt a legerősebben szovjetellenes beállítottságú része a Szovjetuniónak.
Milyen a szlovákiai ruszinság mai helyzete, hiszen ha 220 000 görögkatolikus van, de 30-40 000 főt lehet valójában ruszinnak tartani, akkor ez azért elég drasztikus különbség, nem?
Siralmas. A magyaroknak ugyanis, mint nem szláv népnek, nem sikerült a másik szláv népet asszimilálni, viszont az imént ismertettem, hogyan sikerült a lengyeleknek a ruszinokból ukránt csinálni. Az oroszok az ukránoknál megint más, részben sikeres módszerekkel próbálkoztak.
Milyen a szlovákiai ruszinság és a magyarság viszonya?
Mi úgy viselkedünk a magyarokkal, ahogy a szlovákok, vagyis a magyarok nekünk nem barátaink. Nekünk ha megengedik a népviseletet, a néptáncot, a népdalt, akkor azzal mi elégedettek vagyunk, az nekünk elég. Hogy nincsenek iskoláink, ez szomorú, de végül is egy-két iskolánk azért csak van, ami megnyugtató a ruszinok számára. Emiatt én nem tudok lelkesedni azért, ahogy nálunk ruszin ügyben állnak a dolgok.
Akkor ezek szerint úgy látja, hogy a Szlovákia területén élő ruszinság a szlovákságba való beolvadásra van ítélve?
Sajnos, úgy látszik.
Gecse Géza, Felvidék.Ma
