Kis falurajz a helységről
Az Ipolyság–Zólyom közti főút mentén, a Selmec-patak völgyében települt Felsőszemeréd neve egykor a faluban élt nemesi, illetve főúri családok, újabban pedig az itt feltárt rovásírás révén vált szélesebb körben is ismertté.
A község nevét illetően megállapították, hogy az a régi magyar Szemere személynévnek -d képzős származéka. (Kiss L., 1988. 91. l.) A falut először „IV. Béla királynak évszám nélkül Selmecbányán kelt parancsa említi”. (Borovszky S. szerk., 1906. 43. l.) A valószínűleg 1260–1270 közt kelt okiratról Györffy György is ír, közölve többek közt, hogy Mikónak és két szolgájának megidézése az alábbi latin szöveg formájában maradt fenn a királyi levélben: „Mikou de Zemered, Pentek et Martinum servos eiusdem”. (Györffy Gy., 1987. 253. l.) A Magyar Országos Levéltárban őrzik azt a pontosan datált /1276/ okiratot, melyben a helység neve ilyen szövegkörnyezetben fordul elő: „pribi viri de Zemered”. (MOL.DL-69 298)
A szemerédi egyház papjának jövedelmét 1332-ben 1 márkára becsülték, amiből 6 garas pápai tizedet fizetett a plébános. Ebből megállapíthatjuk, hogy Felsőszemeréd akkoriban már a jelentősebb települések közé tartozott Hontban. A Budát és a bányavárosokat összekötő út mentén kiépült falu 1526 előtt is őrizte rangját, bár az adóösszeírásokból kiderül, hogy csak közepes nagyságrendű falu lehetett, s évi 7140 akcse adót fizetett, ami közel 110 forintnak felelt meg, s 33 adófizető személytől hajtották ezt be.
A török iga alóli felszabadulás után minden bizonnyal igen elnéptelenedett a helység, amit a falu 1770-es Urabariális tabellája is igazol, hisz mindössze csak 10 egész telkes jobbágy és 8 házas zsellér nevét tartalmazza. Ez a környező falvakhoz viszonyítva igen alacsony szám, s a lakosság létszámát később is csak az uradalmi cselédek növelték.
Ifjabb Palugyay Imre monográfiájában 1850-es népszámlálási adatokat közöl. A 359 lakosból 333 katolikust és 19 evangélikust írtak össze akkor. Huszonnégyen német, hatvanegyen szlovák, kétszázötvenkilencen magyar nemzetiségűnek vallották magukat. A németek az uradalmi család tagjai, a szlovákok pedig az ide hozott cselédek voltak. (1855. 632–633. l.)
1890-ben a 612 felsőszemerédiből 507 volt a magyar. E nyelvhatár menti falu magyarsága is rohamosan csökken. 1991-ben a 685 lakosból már csak 449 /65,55 %/ vallotta magát magyarnak, s mára ilyen értelemben ennél is rosszabb a helyzet: a magyarok csupán 54,34 %-át teszik ki az összlakosságnak.
Felsőszemeréden hajdan több kastély, illetve kúria is volt. A legnagyobb, a Wilczek-kastély – romos állapotban bár, de még ma is áll. A monumentális épületet a főút melletti hatalmas angolparkokban építették 1763-ban. Eredetileg barokk stílusú volt, a XIX. században azonban klasszicista stílusúvá alakították. Felsőszemeréden egykor a jó nevű Ivánka családnak is volt kúriája. A családtagok 1944-ig laktak itt. Ezt követően az épületet a felismerhetetlenségig átalakították, majd lebontották. Helyén ma iskola áll. A kúria téglalap alakú földszintes klasszicista épület volt, tizenhárom tengelyes főhomlokzattal, középen háromtengelyes lapos rizalittal, előtte háromszögű timpanonnal és oszlopos portikusszal.
Felsőszemeréd és az Ivánkák
Az Ivánkák családfáját a 12. századig vezethetjük vissza. Az első adománylevelet II. Andrástól kapták, kivel Endre, a család őse a Szentföldön járt, s ott tüntette ki magát hősiességével. A Túróc megyei család egyik ága a XVIII. században telepedett le Hontban. Ekkor kerülhettek az Ivánkák Szemerédre, ahol később szép mintagazdaságuk volt.
Ivánka Imrén kívül a családnak több neves tagja is volt. Közéjük tartozott Ivánka Zsigmond is, a falu jeles szülötte /1817–1902/. Ő volt a Honti Ellenzék „legerősebb tehetségű szónoka”. 1848-ban a pozsonyi országgyűlésen Korpona városának követe volt. A szabadságharc után Kossuthtal külföldre menekült. Hazatérésekor a Deák-párt soraiban találjuk. A gazdálkodás mellet értekezéseket és gazdasági cikkeket írt. (Csáky K., 1998.)
A család legtöbb tagját – lévén evangélikus vallásúak – nem a községben temették. A temetőben ugyanis még több régi kősírjel is áll, de közülük csak egy utal az Ivánkákra, mégpedig a báró Ivánka Lászlónéé.
