„Az én időmben minden fiatal várta a húsvéthétfőt. A fiúk éppúgy, mint a lányok. Sírt is az a lány, akit nem öntöttek meg annyian, mint ahányra számított” – emlékszik vissza nagyapám, Varga János, aki a maga 85 évével az Ung-vidéki Kaposkelecsény legidősebb emberei közé tartozik.
„Egész apró korunkban megkezdtük az öntözködést. Már az apánk ölében ülve meglátogattuk a rokonokat, a szomszédokat, a velünk egyidős lányokat. Aztán 6-7 évesen már csapatostul jártuk végig a falut” – tette hozzá.
Mint elmondta, a fiúk nagyhéten szokás szerint próbákat tartottak a réten, ahol eldőlt, ki melyik csapatban lesz, valamint, hogy melyik verseket mondják, illetve melyik nótákat éneklik majd. Minden csapatban volt egy „bevevő” és egy „kilökő”, akik felvették, esetleg eltanácsolták az egyes locsolkodni vágyókat. „Általában azoknak lett kiadva az útjuk, akik nem tudtak szépen dalolni” – jegyzi meg mosolyogva. Külön csapatokat alkottak azok a legények, akik közé csak a 16 évnél idősebbek csatlakozhattak. A legkisebbek a reggeli órákban, nem ritkán már hétkor úton voltak. A legidősebb legények csapatai csak ebéd után kezdték járni az utcákat, egymásba karolva, nótákat énekelve. Míg az ifjabbak illatos szappanos vízzel locsolkodtak és hímes tojást szedtek, az idősebbek vödörrel öntötték nyakon a lányokat. Nem ritkán az udvaron lévő tehénitató vályúba fektették a lányokat és úgy zúdították rájuk a hideg vizet, majd süteményt és pálinkát fogyasztottak.
„A hímes tojás persze nem úgy nézett ki, mint a maiak. Egyszerű főtt tojás volt, aminek a héját vöröshagyma levével, esetleg krepp papírral festett vízzel színeztük – vágott közbe nagymamám, Varga Éva. – Az ünnepi teríték alig változott az évek során. Emlékeim szerint sonka, kolbász, főtt tojás, sárgatúró, kalács és tormás cékla várta a locsolkodókat már a negyvenes években is.”
A jéghideg vízzel, vödörből locsolkodó nótázó legénycsapatokat az évtizedek során felváltották a kölnivel öntözködő ifjak, de mára ők is egyre kevesebben vannak. Húsvéthétfőn néha még fel-fel bukkan pár öltönyös fiú házról házra járva, kezükben parfümmel, de annál több a lelakatolt kapu, a zárt ajtó és a kiránduló család. Manapság ez a szokásos kép húsvéthétfőn. Ha így megy tovább, félő, hogy kultúrkörünk egyik legismertebb néphagyománya, a locsolkodás régiónkban is a karácsonyi kántálás, betlehemezés sorsára jut: kikopik.
