A Denník N napilap hasábjain Petőcz Kálmán politológus, publicista, az egykori Magyar Polgári Párt tagja Bugár Béla és a Most-Híd választás utáni fordulatát és a szlovákiai magyar közösség helyzetét elemzi.
A Szlovákiában élő magyarok attól frusztráltak, hogy mindig akad valami fontosabb, mint az ő gondjaik – írja Petőcz. A választás utáni fordulat Bugár Béla és a Most-Híd stratégiájában arra is ösztönözhetné a szlovák közéletet, hogy nagyobb érdeklődést mutassanak az itt élő és a többségi társadalom hideg közönye miatt gyakran bánkódó félmilliós magyarság sorsa iránt.
Az egyetlen magyarokat érintő téma, amely képes volt hosszabb ideig átlépni a szlovák közélet ingerküszöbét, az úgynevezett autonómiatörekvés, amelyről senki sem tudja pontosan, mit is jelent. Tapasztalhattuk ezt a 2009-es köztársaságielnök-választás során is, amikor Iveta Radičovát az erre a témára alapozott negatív kampánynak köszönhetően is „lőtték ki”. Egyébként az akkor magyar autonómiával ijesztgető kampány hátterében álló politikai párt az SNS volt…
Bugár szaltója
A magyar kisebbség képviselőit a szlovák közélet évekig nem annak alapján értékelte, hogy szakképzettek, illedelmesek, becsületesek vagy igazmondóak-e, hanem elsősorban annak alapján, hogy autonómia-pártiak-e, avagy sem. A szlovák média közkedveltségi pálmáját a múlt század 90-es éveinek közepétől egészen 2016 márciusának közepéig Bugár Béla vitte el. Azért mert (állítólag) autonómiaellenes és a szlovák-magyar együttműködés pártján áll.
„A kisebbségi érdekek leginkább ellenzékből érvényesíthetők”
Ám Bugár Béla 1994-ben, a magyar kisebbség képviselőinek komáromi nagygyűlése után még más véleményen volt. A Szabad Újságnak adott interjújában (1994. április 13.) még úgy fogalmazott, „a kisebbségi érdekek leginkább ellenzékből érvényesíthetők”, és „ha értékeljük az 1990-1992 közti időszakot, a kisebbségi jogok terén nem beszélhetünk átütő sikerekről, sem pedig kedvező megoldásokról, annak ellenére, hogy az akkori kormánynak a Magyar Polgári Párt színeiben magyar nemzetiségű tagjai is voltak”. A Magyar Polgári Pártot kemény bírálattal illette a komáromi nagygyűléshez való ambivalens hozzáállása miatt, a szlovák érdekeknek való „alávetettsége” miatt és az akkori Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés Politikai Mozgalom alkotta magyar koalíciótól való „elkülönülése” miatt is.
Azaz míg 1994-ben Bugár azt állította, hogy a kisebbségi politikai képviseletnek ellenzékben kell lennie bármilyen – tehát demokratikus és Európa-párti kormánnyal – szemben is, most kormánykoalícióra lép olyan pártokkal, amelyek a saját előző értékelése alapján nem eléggé Európa-pártiak és kisebbségellenes politikát folytattak. S teszi ezt a Most-Híd élén, amelyet az egységes Magyar Koalíció Pártjából való kilépés után alapított, miközben az MKP-t hosszú ideig a Szlovákiában élő magyar kisebbség érdekeinek egyetlen hatékony érvényesítési eszközének tartotta. (Közben az általa vezetett MKP része volt Mikuláš Dzurinda jobboldali kormányainak, később pedig a Most-Híd a szintén jobboldali Radičová-kormánynak.) Ez az a valóban nagy fordulat („szaltó”), ami Bugár Béla eddigi politikai karrierjét keretezi.
Újabb bukfenc
2009-ben Bugár sokkal nagyobb bukfencet csinált, mint amiért húsz évvel ezelőtt a Magyar Polgári Pártot bírálta. Egyenesen egy szlovák-magyar pártot alapított. Ez a döntése a szlovák demokratikus közélet számára – már amennyire a magyar ügyek iránt egyáltalán érdeklődik – mérhetetlenül szimpatikus volt. Hiszen melyik valóban liberális demokrata és európai ember ne támogatná a szlovák-magyar együttműködést és megbékélést? 2009-ben ugyan több szlovák kommentátor sem volt teljesen meggyőződve a Bugár MKP-ból való távozásáról szóló legenda igazáról (sejtették, hogy személyes és lobbista érdekek is állhatnak a hátterében), „a szlovák-magyar együttműködés” eszméje azonban meggyőzte őket arról, hogy be kell állniuk Bugár mögé, és el kell határolódniuk a „maradék” MKP-tól.
Ennek a cikknek a szerzője minden erejével a szlovák-magyar együttműködés mellett van, maga is tett már e téren ezt-azt, gyakran egyes magyar polgártársai fel is róják neki, hogy túlságosan „szlovákpárti” és liberális. Ennek ellenére úgy véli, egy szlovák-magyar pártot „üzemeltetni” a mai szlovákiai feltételek mellett, olyan, mint erőnek erejével közös osztályba erőszakolni a fehér és a roma vagy az egészséges és a súlyos fogyatékkal élő gyereket. A befogadókészség jelszava alatt.
Igen, a befogadókészség a fizikai integráció formájában is kívánatos, ha adottak hozzá a megfelelő személyi, anyagi, jogi, műveltségi és mentális feltételek. Ezek azonban itt nem alakultak ki, néhány civil szervezeten és akadémikuson kívül valójában nem is áll senkinek sem érdekében a kialakításuk.
Különböző elvárások
A szlovák és magyar tagság, a szlovák és magyar választói réteg, a szlovák és magyar közélet elvárásai a Most-Híd mint „szlovák-magyar” párt irányában különbözőek (néha homlokegyenest eltérőek). A szlovák elvárások afelé irányulnak, hogy a Most-Híd még „polgáribb” párt legyen, hogy a választási listáján több szlovák legyen, hogy még többet foglalkozzon az általános politikával és kevésbé összpontosítson a kisebbségi témákra.
Hasonló elvárások ugyanilyen határozottsággal azonban sohasem hangzanak el a többi párttal szemben. A „szlovák” pártok választási listáin nincsenek kisebbségi jelöltek, vagy ha mégis, csak mutatóban. Programjaikban nem található koherens elképzelés az emberjogi és kisebbségi kérdések megoldásáról. Paradox módon, éppen az SNS és a Sieť az egyedüli „szlovák” pártok, amelyek választási programjaikba a nemzetiségi kisebbségeket is belefoglalták. Egy mondatban.
A kisebbségi kérdések lényegéről a Most-Híd szlovák támogatóinak sem volt mindig világos elképzelése. Hajlandók voltak határozottan kiállni a nyilvánvaló diszkriminációval és megalázással szemben, mint például Malina Hedvig esetében. Ez már önmagában is dicséretes. Ám a Szlovákiában élő magyarok kisebbségi jogainak aktív támogatását illetően többé-kevésbé abban az őszinte hiszemben voltak, hogy e téren a helyzet kielégítő, az alkalmi feszültségeket nem a hosszú ideje megoldatlan gondok okozzák, hanem a „radikális” politikusok mesterségesen gerjesztik azokat.
Magyarul a „liberális demokráciát” ugyanis polgári demokráciának hívják
Még nagyobb nehézségbe került Bugár azután, hogy pártját „polgárivá” keresztelte át. Magyarul a „liberális demokráciát” ugyanis polgári demokráciának hívják. A „polgári” megjelölésnek tehát egyértelmű a jelentése és az értelme. Csakhogy Szlovákiában a „polgári elv” értelme a nyilvános vitákban az elmúlt huszonöt évben teljesen deformálódott. Az itt meghonosodott értelmezésben a „polgári jelleg” nem a liberális demokrácia, a jogállam elveihez, az emberi jogok tiszteletben tartásához és a polgárok közéletben való hatékony részvételéhez való ragaszkodást jelenti, hanem szinte kizárólag a nemzeti különbségek leküzdésének, a nemzeti kisebbségek többségi nemzethez való alkalmazkodásának követelménye tükröződik vissza benne.
Ennek az általánosító véleménynek a szemléltetésére éppen a Most-Híd párt egyik megválasztott képviselője szolgáltatott kiváló példát, aki az egyik párttársának azt rótta fel, hogy a saját (magán!) blogját nem szlovákul vezeti, vagy legalább nem fordít le azonnal mindent szlovákra. Mert ez állítólag nincs összhangban a párt polgári jellegével. Ha a párt szlovák tagjainak is ilyen elferdített elképzelései vannak a polgáriságról, vajon mit vár Bugár a koalíciós partnereitől?
A jól gondolt tanács, hogy a Most-Híd jobban nyisson a szlovák közösség felé, az ilyen helyzetben naiv. Jobb esetben. Bugár nem teheti meg ezt, s nemcsak azért, mert ezzel elvenné a „saját” magyarjaitól a helyet. És végképp nem azért, mert a párttól ezzel az indokkal elfordulnának a magyar választók. Azokat nem zavarják a szavazólistán a szlovákok. Ám ha a párt szerveiben túlsúlyba kerülne a szlovák elem, a fontos kisebbségi követelményeket sem biztos, hogy támogatná.
A frusztrált magyarok
Másrészt viszont a szlovák közvéleménynek nem kellene igazságtalannak lennie Bugárral szemben, de az MKP-val szemben sem. A magyar kisebbségi képviseletnek és a magyar választóknak jelentős részük van abban, hogy a szlovák társadalom az elmúlt huszonöt évben a demokrácia, az európai és transzatlanti integráció útjára lépett és azon is maradt (legalábbis eddig).
A magyar választópolgár jelentős mértékben becsapottnak érzi magát. A „saját” pártjai, de az állam által is. A fejlesztési ösztönzők Dél-Szlovákiában minimálisak, a munkanélküliség magas, növekszik a megbetegedés aránya, a képzett ifjúság elhagyja a szűkebb szülőföldjét. Mindez, persze, a déli régiókban élő szlovákokat is érinti. A többségi társadalom részéről azonban a kisebbségi identitás különlegessége, illetve a magyarok követelményei és vágyai iránti megértés a fagypont körül lebeg. Még huszonöt évvel a „Bársonyos” után is.
A magyar kérdés Szlovákiában még mindig szinte kizárólag politikai kérdés, nem pedig emberjogi kihívás
A magyarok attól frusztráltak, hogy mindig akad valami fontosabb és előbbre való, mint az ő helyzetük: egyszer a demokrácia építése, majd Csehszlovákia felbomlása, később pedig az új fiatal ország építése, aztán meg a romák, a menekültek… és mindenki. Ennek a frusztrációnak az egyik paradox következménye, hogy gyakran maguk is negatívan viszonyulnak más kisebbségi csoportok jogaihoz. Pedig az elvárásaik olyan egyszerűek, olyan könnyen teljesíthetőek és Európában másutt olyan magától értetődőek és szokványosak. Csak ha lenne politikai akarat! A magyar kérdés Szlovákiában még mindig szinte kizárólag politikai kérdés, nem pedig emberjogi kihívás. Ennek következtében lehetetlen „közönséges” emberjogi eszközökkel megoldani bármilyen kisebbségeket érintő kérdést.
A magyar közösség válságban van Szlovákiában. Nemcsak arról van szó, hogy húsz év alatt a magyarok száma több mint százezerrel csökkent itt. A válság abban is megnyilvánul, hogy sok magyar nem ment el választani: a magyarok választási részaránya legalább 10 százalékkal alacsonyabb volt, mint a szlovákoké, néhol 15 százalékkal is. Előfordulhat, hogy mindezek ellenére a Most-Hídnak a jelenlegi kormányfelállásban valamit mégis sikerül keresztülvinnie a magyar közösség meg a társadalom egésze számára is. Bárcsak így lenne, ezt kívánjuk. De előfordulhat az is, hogy a következő választásnál az elkedvetlenedett magyarok is megtalálják a maguk Kotlebáját. Aztán majd két Kotlebánk lesz. Valóban vidám perspektíva.
Petőcz Kálmán: Maďarská otázka opäť na programe dňa? (Dennik N, ford.: dé)
