Az Egyesült Királyság népe döntött: a szuverén, önálló létet választotta állampolgárainak többsége. Szél ellen, elvárások ellen, zsarolások ellenére. Feltehetőleg sokan érezték úgy, ez az unió már nem az az unió, amelybe egykoron beléptek, hiszen jó ideje már nem szárnyakat ad, hanem nyirbálja azokat, ahogy a szabadságjogokat is.
A brüsszeli központ sem olajozottan működő kiszolgáló-szolgáltató gépezet, hanem hatalmi központ, az eurobürokraták önálló életet élnek, diktálnak, minél több hatalmat igyekeznek megkaparintani, magukhoz ragadni, túl sokat intrikálnak és lobbiznak a színfalak mögött, gyakran nem tudni, kinek a céljait szolgálják a tagállamok akaratával, a tagállami népesség érdekeivel szemben.
Nem gondolom, hogy a kezeletlen bevándorlási anarchia volt az oka a brit többség döntésének. Ez is csak egy csepp volt a pohárban, mely túlcsordult. Az unió európai gazdasági közösségnek indult, szabadkereskedelmi övezetnek, amelyben ki-ki éli a maga életét, a maga megszokott rendje, hagyományrendszere szerint. Sajnos, mára a legkevesebbet éppen ezzel törődött: a kölcsönösen előnyös, tisztességes, a válságokon egymást átsegítő gazdaság, az élhető Európa eszméje halt el. A brit népszavazás eredménye mutatja, nemcsak mi, a poszt-kommunista térség tagállami polgárai csalódtunk hatalmasat, hanem a nyugati, boldogabb népek is.
Hallgatom a szakértők és „szakértők” fejtegetéseit, az emberi jogokat és demokráciát féltők kifakadásait Cameron felelőtlenségéről, amiért népszavazást ígért a briteknek az EU-tagságról, és ezt az ígéretét be is tartotta.
Ebben a fejre állt világban – ez az Európai Unió napjainkban! – lehet az ígéret betartását felelőtlenségnek, a demokráciát pedig – a népakaratot – antidemokratikusnak bélyegezni.
Pedig hát volt itt korábban is jó néhány komoly repedés, népszavazáson bukott meg a konvenció által szorgos munkával összerakott EU-alkotmány, meg még néhány más dolog is. Világos volt, hogy a régi nagyok sem akarnak szuperállamot. Intő jelek voltak bőven, s egyre szaporodtak. A tavaly beindult exodus idején a saját közös jogszabályaikat szegték meg az uniós „öregek”, miközben ostorozták azokat, akik igyekeztek ezeket betartani. Szóval: volt min elkedvetlenedniük a briteknek (is).
Az „öregeknek” főként, akiket még az unokáik jövőjével is igyekeztek megzsarolni a népszavazási kampányban a brit tagság megőrzése érdekében. Főként a „fiatalok”, a hatvanas és hatvan pluszos brüsszeli ifjak, akiknek fogalmuk sincs, mi az, hogy jövő, mert csak a saját holnapukat, legfeljebb holnaputánjukat látják. A britek – az öregek főleg – tudják, mit jelent(het) BIRODALOMnak lenni, őrzik, ami ebből még megmaradt, és talán azt is tudják, mikor jött el az ideje szakítani a rossz, elhibázott közösködéssel. A jövő érdekében.
Melyet talán nehezebb lesz újra megalapozni, mégis el kell kezdeni a munkát. Annak érdekében is, hogy az elvénült Európa elkezdjen fiatalodni, ha már egyszer az unokákat emlegetik az unokátlan nagyszülők tíz- vagy százezreinek, millióinak… Öreg fejjel ugyanis az ember kezdi meglátni az igazán fontos dolgokat. A saját bőrén tapasztalja meg, hogy a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlása még az internet, a skype és a humanoid robotok világában sem oldja meg az elementáris emberi szükségleteket.
Egykoron az európai közösséget a béke, a békesség és az alapító országok népének minél jobb megélhetése hozta létre. Volt idő, amikor államférfiak kézfogásával pecsételtek meg szerződéseket, súlya volt az adott szónak és a konszenzusnak. A globalizáció azonban felülírt mindent, elsősorban a jó erkölcsöket, az „élni és élni hagyni” elvét, s magát az európai közösséget is átformálta.
Az az Európai Unió, amelynek térségünk országai a tagjává váltak, már nem az a közös európai ház volt, ahová kívánkoztunk, és végképp nem az, ahová annak idején a britek betársultak. Ők most távoznak. És majd kialakítják a saját új viszonyrendszerüket az Európai Unióval meg a többi országgal, a saját elképzeléseik szerint. Pánikba esnünk pedig nekünk sem kell, mert Nagy-Britannia nem szűnt meg, csak átalakulóban van.
Át kéne alakulnia az Európai Uniónak is, értékrendjében, tisztességében, erkölcseiben, de az európai polgárokhoz való viszonyában is. Hiszen csupán azért, mert valaki Brüsszelben azt gondolja: az unión kívül nincs élet, attól ez még nem válik alapigazsággá.
Nekünk, magyaroknak van egy óriási előnyünk, jól ismerjük a régi magyar szólást: „Extra Hungariam non est vita…” (Magyarországon kívül nincs élet…), s a saját bőrünkön kellett okulnunk belőle. A britek is tudják: birodalmak kiépülnek, virágoznak és megbuknak. A nemzetek, melyeknek történelmük van s az agymosásoknak ellent tudtak állni, nem hisztériáznak, nem pánikolnak. Dolgoznak, terveznek, készülnek a jövőre.
Mert a brexittel a jövő kezdődött el.
