Szóltam már arról, hogy pedagógusként, illetve magyartanárként hogyan kapcsolódtam be a közéletbe, milyen kulturális tevékenységet fejtettem ki régiónkban. Azt is említettem, hogy mindezért egykor nem igen osztogattak dicséretet; a megszállott „lámpásnak” ehelyett arra kellett vigyáznia, nehogy elfújják a lángot, eltapossák a pislákoló mécseseket.
A Csemadok, melynek keretében a munkát végeztük, szintén ki volt szolgáltatva, a politika függvényében tudott csak létezni. No meg az ilyen-olyan kulturális intézmények, pártszervek megfigyelésének, szigorú felügyeletének fókuszában. Azonban a szűkös lehetőségeket is ki kellett használni, s olykor még néhány sikeres lépést is meg lehetett tenni.
Mikszáth portréja az emlékházban (Fotó: Csáky Károly)
Harminckét évvel ezelőtt, 1984-ben szerveztük meg például először a Mikszáth Kálmán Irodalmi és Kulturális Napokat. Örülni tudok most is annak a szellemi műhelynek, amely az évek során kialakult Mikszáth szülőföldjén. A nagykürtösi kis szabadegyetemnek, a lelki-szellemi megmerítkezéseknek és zarándokutaknak. Hogy szívesen jöttek közénk az írók, a művészek, a kutatók és a tudósok, a kultúra egyszerű fogyasztói – távolabbi tájakról, sőt az anyaországból és Kárpátaljáról is. Már az első tíz évben rendeztünk-szerveztünk 40 író-olvasó találkozót, 32 irodalmi, 5 történelmi-társadalmi témájú, 2 néprajzi, 2 művészeti és 3 pedagógiai-pszichológiai tárgyú előadást. Tartottak nálunk 9 előadói estet, 6 színházi bemutatót, rendeztek 6 kiállítást és több honismereti kirándulást.
Talán joggal mondhatjuk, hogy tevékenységünkkel nemcsak szlovákiai magyar viszonylatban tudtunk jelen lenni, hanem sikerült beírni magunkat, szülőföldünket az egyetemes magyar kultúrtörténetbe is.
A felújított Mikszáth-ház ma (Fotó: Csáky Károly)
Annak is örülök, hogy a megkezdett munkának volt folytatása, máig ható kisugárzása is. Hogy megszépült a Mikszáth- és Madách-ház, van a nagy palócnak szobra szülőfalujában, emléktáblája Nagykürtösön. Hogy magyar tábla is emlékeztet Madách Imrére Sztregován. S hogy immár nemcsak az első vonalbeli emberekről, a nagyokról tudunk, hanem Pajor Istvánról, Gyürky Antalról, Ipolyi Arnoldról, Szeder Fábiánról, Kubányi Lajosról, Kubinyi Ferencről, Sőtér Kálmánról és másokról is. Az is örömmel tölt el, hogy Balassinak szintén van táblája a kékkői várban, Krúdynak Kovácsiban, hogy Mikszáthról, Ipolyiról, Balassiról iskolát neveztek el a régióban.
Természetesen a kudarcokból, bírálatokból, támadásokból is kijutott bőven az évek során. A nyakkendőt hiányoló szocialista kultúrattaséról már szóltam az előzőekben. Az ő intézményében hangzott el ama figyelmeztetés is, miszerint szemmel kell tartani tevékenységemet a Csemadok apparátus dolgozóinak, mert az a hosszú hajú, bajuszos Csáky egy „Národný buditeľ“, azaz nemzetébresztő. Megnyugtattam a Csemadok Nagykürtösi Titkárságának akkori főnökét, hogy ne ijedjen meg, ez egy megtisztelő minősítésnek is felfogható, hiszen a szlovákság igen büszke volt hajdan az ő hasonló fiaira, akik nemzetük jogaiért szálltak síkra, nyelvük, irodalmuk, egyszóval kultúrájuk felvirágoztatására törekedtek. S közülük többen a járás északi felében is megfordultak. Janko Kráľon, Rotaridesen kívül még sokan mások.
Mikszáth és Szklabonya egy képeslapon. A szerző repr.
S hogy mért kaptam én ezt a kitüntető titulust? Nos, többek közt azért is, mert amikor 1978-ban Mikszáthék hajdani szklabonyai házában megnyílt az emlékkiállítás, „Öröm és töprengés egy ház körül“ címmel írtam egy bíráló cikket akkori napilapunkban, amit a Szabad Európa Rádió is beolvasott. Az írás pedig arról szólt, hogy amit csináltak, nem méltó Mikszáth szelleméhez, a „tót atyafiak és jó palócok“ írójához. Ugyanis a kiállított tárgyak, dokumentumok, képek alatt (mellett) egyetlen magyar nyelvű szöveg sem volt. Hosszas harc után sikerült elérni, hogy legyen egy magyar nyelvű hangos tárlatvezetés, illetve egy ilyen hangzóanyag, amit aztán egy magnetofonról játszottak le a látogatóknak. Az általam írt magyar szöveget akkor Vas Ottó előadóművész, Ági lánya és Trevalecz László versmondó olvasta rá a szalagra.
A szerző Mikszáth sírjánál Budapesten
1987-ben aztán újra átalakították a házat, de az is csak felületes munka volt: a kitapétázott falak penészedtek, mert az alapokat elfelejtették leszigetelni. Mígnem a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának felügyelete alá nem került az épület, és annak irányításával teljesen megújult a ház, melyet Sipos Szilvia kurátor irányításával szépen be is rendeztek. Már nemcsak a régi termek látogathatók, de megnyílt a ház hátsó traktusa is. A rendezők megpróbálták megidézni a Mikszáth-korabeli hangulatot.
Én persze még mással is kiérdemeltem az említett minősítést. Többek közt azzal is, hogy a járási lapban rendszeresen reagáltam a nemzeti kisebbségünket ért méltánytalanságokra, jogaink csorbítására.
Csáky Károly Mikszáth-könyvének borítója A szerző repr.
Például arra, hogy a pedagógusok számára meghirdetett egyik alkotópályázat felhívását az itteni szervek megcsorbították, kihagyták belőle azt, hogy a magyar pedagógusok anyanyelvükön is írhatnak pályázati munkákat (prózát, verset, tanulmányt). No de ezt a kicsi szeplőt is elviseltem, s örülök annak, hogy a nemzetiségi kultúra terén e régióban is sok minden másként és talán jobban is alakult, mint az említett időszakban.
Közben Mikszáth Kálmánnal szülőföldjén címmel egy kis kötetet is megjelentethettem a Katedra Könyvek sorozatban, elsősorban a pedagógusok és diákok számára, hogy még közelebb kerülhessen hozzájuk is a nagy palóc író.
