Kassán az augusztus 20-ai ünnepségek második része a Szent Gellért Pasztorációs Központban folytatódott, ahol ünnepélyes keretek között megnyitották Márton Áron, a legendás erdélyi püspök életét és munkásságát bemutató vándorkiállítást.
Zsére és Barka községek után, hozzánk is eljutott az „emberkatedrális” küzdelmeit ismertető tárlat az idei Márton Áron év keretében. Pásztor Zoltán püspöki helynök üdvözölte az egybegyűlteket. Szerinte, nincs méltóbb hely e kiállítás bemutatására, mint a pasztorációs központ, mely annak az embernek viseli a nevét, akire Szent István tragikus sorsú fia nevelését bízta.
Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke távollétében Okos Márton, az esemény egyik kezdeményezője mutatta be a tárlatot. Először azonban felolvasta Gaal levelét, ebből idézünk:
„Az isteni Gondviselés mindig képes arra, hogy… Nehéz időkben olyan vezetőket, hősöket, szenteket küld nekünk, akik megmutatják számunkra a helyes utat.” Ilyen ember volt Erdély püspöke is, akinek „gazdag életműve, különleges személyisége előtt tisztelegve” hirdették meg az emlékévét.
A megnyitó szónokai, Pásztor Zoltán (b), Szesztay Ádám és Okos Márton (j). Fotó: Balassa Zoltán
„A kiállítás anyagán keresztül betekintést nyerhetünk a püspök életművébe, és ez talán arra is bátorítást adhat számunkra, hogy hozzá hasonlóan magunk is próbáljunk életünk valamilyen területén példaképpé válni környezetünk számára.”
Megnyitóbeszédét Okos azzal folytatta, hogy amikor a magyar kormány Szent Márton-emlékévnek nyilvánította a 2016-os esztendőt, akkor közösen Gaallal azon töprengtek, kellene egy olyan személyiséget is találni, akinek köze van a magyarsághoz, hiszen az 1700 évvel ezelőtt született szentről ez nem mondható el.
Olyat kerestek, aki összefogja a Kárpát-medence magyarságát. Így jutottak el Márton Áronig, aki 120 éve született. Mivel sorsukban számos párhuzamosság található, így összefogják az elmúlt 2000 évet. Amikor a szent született, keresztényüldözés folyt.
Erdély püspöke a kommunista keresztényüldözést élte meg. Az előbbi hivatásos katona volt, az utóbbi katonaként szolgált az első világháborúban. Mindketten rájöttek, nem a császár, vagy a király a legnagyobb úr, van azoknál nagyobb is. Amikor erre rájöttek, Krisztus katonáivá szegődtek. Márton Áron boldoggá avatási eljárása most zajlik.
Majd egy másik párhuzamra világított rá. „Nekünk erdélyieknek Márton Áron ugyanazt jelenti, mint a felvidékieknek Esterházy János.” Mindketten a századfordulón születtek, a határok átléptek fölöttük, s így kisebbségi sorba jutottak. Ebben a helyzetben embertársaiknak segítettek. Először a barna, majd a vörös diktatúrát kellett elszenvedniük.
Az első és második bécsi döntés után Magyarországra mehettek volna fényes karriert csinálni, de ők tudatosan a kisebbségi sorsot választották. Esterházy nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt, Márton Kolozsvárott a Szent Mihály-templomban fölszólította a magyar kormányt, ne deportálja a magyar zsidókat. (Ezért halála után megkapta a Jad Vasem kitüntetést.)
Mindketten megjárták a kommunista börtönöket. Esterházy a csehországi Mírovban hunyt el, sanyarú körülmények között… Márton Áron püspöknek azért a Vatikán némi védelmet jelentett, így ő megélhette, hogy kiszabadult. Igaz, nemsokára házi őrizetben kellett élnie tíz évig, de azután kapott még a munkára néhány évet.
Okos Márton hozzátette, ez a harmadik felvidéki helyszín, ahol a kiállítást bemutatják, mely megjárta Bécset és Kolozsvárt, és bemutatták a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón is.
Szesztay Ádám főkonzul örömét fejezte ki, hogy ennyien jöttek el a kiállításra. Ez kishitűségét cáfolja.
A kiállítás-megnyitó résztvevői Fotó: Balassa Zoltán
Jó, hogy éppen augusztus 20-án került erre sor, így is kiállunk a keresztyén Európa mellett. Láthatjuk, hogy határon túli személyiségeink milyen örökséget hagytak ránk. Célt tűztek ki, és eszközöket adtak. A keresztyénség a machiavellizmus tagadása. De a keresztyénségnek vannak korlátai is, az olyan eszközök, amelyek használatát semmilyen cél nem szentesítheti! Fontos, hogy ez az üzenet eljusson a nem-magyarokhoz is. Imádkozzunk azért, hogy amit örököltünk, a magyarságból ki tudjon sugározni a többi népre!
Pásztor Zoltán elmondta, szeptember 15-ig tekinthető meg a kiállítás és azt megnyitottnak nyilvánította. Ezután megtekinthettük a 17 pannón dokumentált göröngyös életutat a szülőfalutól a temetésig.
Márton Áron élete
Csíkszentdomokoson született 1896. augusztus 28-án. Szülőfalujában és Csíksomlyón tanult, Gyulafehérvárott érettségizett. Kitört az első világháború és behívták. Hadnagyként szerelt le, négyszer sebesült meg. A Székely Hadosztálynál is szolgált 1919-ben. Emiatt hadifogoly lett.
A papi szemináriumban mindenki számára világos lett, nem mindennapi lelkész lesz belőle. 1939-ben szentelték püspökké. Jelmondata Non recuso laborem lett. Nem futamodom meg a munkától. „Amit Isten keresztként vállamra rakott, ha vérző térdekkel is, vinni fogom.” Ehhez tartotta magát egész életében.
Első körlevelében a következőket fogalmazta meg: „Az idők változnak, az eszmék és rendszerek születnek és egymás után széthullnak, az emberek jönnek és eltűnnek, de Krisztus mindig változatlanul ugyanaz. S nekünk egyetlen vágyunk és feladatunk, hogy a zűrzavar mélyéről is ezt a Krisztust megtaláljuk, és a bizonytalan életet a krisztusi bizonyosság kimozdíthatatlan alapjaihoz kössük.”
Nemsokára egyházmegyéje kettészakad a második bécsi döntés következtében. Magyarország náci megszállása után Kolozsvárott szentelt papokat. Ekkor mondta: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát… Értesültem, hogy híveim… aggodalommal kísérték a zsidók ellen az utóbbi időkben végrehajtott intézkedéseket” és keresztény érzésük „ösztönösen tiltakozik, ha … az emberi személy méltóságát megalázzák.”
Márton Áron szászrégeni bérmaútja során Fotó: romkatregen.ro
Majd az éppen felszentelt papokhoz fordult: „Kedves Fiaim!… lehet, hogy vértanúságra avatlak fel titeket… De a szent hivatalunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.” Vallotta, a püspök ereje papjaiban található.
A háború után a román miniszterelnöknek címzett levelében és egy memorandumban figyelmeztetett, a Teremtő tanítása szerint a kis népek létjoga éppoly erős, mint a nagyoké. 1945-49 között foglalkozott az emberi és kisebbségi jogokkal, a szolidaritással és más közérdekű kérdésekkel, de a világháborúért viselt keresztény felelősséggel is.
Amit előre látott, bekövetkezett. Letartóztatták, de erre felkészült. A püspököt életfogytiglanra ítélték koholt vádak alapján. Börtönévei alatt titkos egyházkormányzat irányította a katolikusok életét. Sokan közülük börtönben pusztultak el. Hogyan tekintett később ezekre az évekre?
„Jóságában az Isten elvitt szeretetének iskolájába, a börtönbe, hogy ott megtanítson igazán szeretni minden embert, egyik vagy a másik nemzethez való tartozásától, vallási hovatartozásától függetlenül.” Ott is térített. Gyilkos, életunt embereket varázsolt újjá.
A szabadulást csak úgy volt hajlandó elfogadni, ha nem kötik feltételekhez. Engedtek neki! 1955-57 között egyházmegyéjében szabadon mozoghatott, de azután jött a tíz évi házi őrizet. Ez azt jelentette, hogy csak a székesegyházban prédikálhatott. De számosan utaztak föl vasárnaponként, hogy hallhassák bátorító szavait. Nekünk hivatásunk van ebben a világban – hirdette.
„Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.”
1967-ben feloldották a házi őrizetet. Bérmaútjai diadalmenetté váltak. 1980. szeptember 29-én, Szent Mihály napján hunyt el. Temetésére október 4-én került sor.
Utolsó körlevelében fogalmazta meg hitbéli végakaratát: „Szeretett híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül.”
