Szlovákiában augusztus 29-én a szlovák nemzeti felkelés évfordulójának ünnepe van. Történészkörökön kívül kevésbé ismert az a véletlenszerű, ám tragikus történet, amely a felkelő szlovák partizánok pénztárosának halálát jelentette, ezen keresztül viszont hozzájárult több száz magyar és német nemzetiségű polgár bestiális kivégzésének nyilvánosságra hozatalához.
Köztük a Kelet-Szlovákia felé tartó kilencven felvidéki magyar levente halálának kiderítéséhez. Ennek történetével a ligetfalui tömeggyilkosságokat kutató Dunajszky Géza helytörténész, közíró szavai alapján ismertetjük meg olvasóinkat.
Pozsonyligetfaluba, a II. világháború után megérkezett Prágából egy formálisan cseh katonai különítmény, a 17. gyalogezred, amelyről kiderül, hogy egytől-egyik szlovákok. Az Eduard Kosmel vezette különítmény hivatalos célja, hogy megszűrje a határon belépni szándékozó civileket és a hazatérő volt katonákat. A valóságban ez úgy történt, hogy kifosztják a határon átkelőket, ami viszont még ennél is borzalmasabb, végrehajtják az etnikai tisztogatásra szóló parancsukat. Valódi céljuk, hogy Csehszlovákiát a csehek és a szlovákok nemzetállamaként tartsák meg, és a visszatérő német, valamint magyar nemzetiségű őslakosokat kiiktassák az új állam polgárai közül.
Dunajszky Géza helytörténész Fotó: Szalai Erika
A katonák a 17. gyalogezredhez tartoznak, s már túl vannak egy vérengzésen. Különítményük Prágából indult, és útközben a csehországi Přerovnál legyilkolják – akkor még Karol Pazur vezetésével – a velük egy állomáson álló szerelvény összes utasát, akiknek a bűne csak annyi, hogy a kényszermunkából hazafelé tartó dobsinai és környékbeli németek illetve magyarok. Köztük gyermekek, sőt csecsemők is vannak. Így érkeznek meg a Duna jobb partjára 1945. június 20-án.
Miután a különítmény befészkeli magát Pozsonyligetfaluba, legfontosabb feladatukként internálótábort hoznak létre a megbízhatatlannak tartott pozsonyi magyarok és németek számára. Katonáik Pozsony körzetében járőröznek. Tevékenységükről a hivatalok szemérmesen nem vesznek tudomást, s bűneik talán feledésbe is merültek volna, ha nem követnek el egy politikai baklövést is, amellyel magukra vonták a hamarosan pozícióba kerülő új hatalom figyelmét.
A Pozsonyon átutazók között van ugyanis Ernest Bakušan is, aki civilben a Tiso-féle pozsonyi nyugdíjpénztár egyik igazgatója. Kettős életének fő feladata viszont az, hogy a felkelők pénzügyeit koordinálja. Poggyászában több kiló aranyat, valamint a Tiso-féle állam ötszázasainak kötegeit viszi. Kosmel katonái azonnal lekapcsolják, megkínozzák, de inkognitóját nem fedi fel. 1945. július 17-én a ligetfalui erődrendszer 12-es bunkerénél, ami akkor a szlovák – magyar határvonalat jelenti, hátulról leterítik.
A részletek már egy későbbi per tanúvallomásaiból derültek ki, a partizánok ugyanis nem feledkeztek meg pénztárnokukról. A hatalomra kerülve egyenesen Gustáv Husák, az akkori szlovákiai különmegbízott, az országrész korlátlan ura irodájából jön a parancs, hogy egykori segítőjük eltűnésének körülményeit bíróság vizsgálja ki. A bíróság több száz tanút idéz be, s bár a bíróságot csak a Bakušan-téma érdekli, a tanúk mindent elmondanak, ami azokból a szörnyű napokból az emlékezetükben megmaradt.
Bedřich Smetana, a véreskezű hóhér, aki csak névrokona a híres zeneszerzőnek Fotó. D.G. képtára
Azt is, hogy a pénztárnok kivégzésének napján érkezett Ausztria felől 90 magyar levente, akik messziről, egészen Drezda mellől tartanak hazafelé, az egykori Magyarország területére, de szülőföldjük azóta már Szlovákiához tartozott. Gyalog, a vasúti sínek mentén tartanak Pozsony irányába, egyenesen a halálbrigád karjaiba, akik rövid vallatás után megkínozzák és kifosztják, majd szekéren, egy-egy fordulóban tizenötösével viszik a vesztőhelyre őket, ahol a német gépfegyverrel lőgyakorlatozva, élő céltáblának használják a fiúkat.
A bíróság elrendeli Ernest Bakušan holttestének kihantolását. Akit a ligetfalui erődrendszerben keresnek, szinte valamennyi kivégzés helyszínén, annak a teteme nem kerül elő, megtalálják viszont a 90 levente maradványát, a törvényszéki orvos igazolja a kivégzések tényét. Ekkor derül fény arra is, hogy a céltáblának használt leventék közül többet élve temettek el.
A per következtében megtalálták a magyar leventék holttesteit Fotó: D.G. képtára
A Bakušan-per során kiderült, hogy a kivégzések tényleges irányítója Bedřich Smetana (aki Friedrich Schmitzelből csehesítette a nevét) volt, és igazolódik az is, hogy minden a táborparancsnok Eduard Kosmel tudtával történt. Sajnos, a későbbiekből azt is tudjuk, hogy a Pazúr-Kosmel-Smetana trióból Karol Pazúr pár éven belül amnesztiával szabadult, Kosmel sem ülte le az ítélet teljes idejét, Smetana pedig idejekorán megszökött a börtönből, Izraelbe távozott, ahonnét a 2007-ben kiadott cseh Interpol körözésre sem jött hír felőle.
Számunkra az biztos, hogy ha a partizánok pénztárosa ügyében formálisan ítéletet is hirdettek, és a gyilkosokat néven nevezték, a magyar leventék, illetve a polgári halottak mind a mai napig végtisztesség és jogorvoslat nélkül fekszenek a ligetfalui rögök alatt. A mostani Szlovákiának kell annyi erőt vennie, hogy megmutassa, az ország felnőtt az európai normákhoz, és jogutódként szembe tud nézni ezekkel a bűnökkel, és ki kell mondania, hogy megköveti az áldozatokat, a hozzátartozóktól bocsánatot kér és akár formálisan kárpótolja is őket.
