A minap Czajlik Józseffel, a Kassai Thália Színház igazgatójával készült érdekes interjút olvastam, aki elmondta, hogy az idei évadot Kassán a negatív identitás témájára építik föl.
Egy kilencvenes években készült tanulmányra hivatkozva elmondta, hogy a szlovákiai magyarság körében általános probléma, hogy nem tudjuk magunkat úgy meghatározni, hogy kik vagyunk, hanem csak úgy, hogy kik nem vagyunk. Nem vagyunk szlovákok és nem vagyunk magyarországi magyarok.
Érdekes lenne egy újabb tanulmány tanulságaival szembesülni, de nem hiszem, hogy húsz év alatt javult volna a helyzet, sőt… Elég, ha csak a magyarság több mint százezres fogyatkozását tekintjük, hiszen egy közösség számára a kapaszkodót éppen az önmeghatározás jelenti.
Hogy kik vagyunk…
Nem vagyok szakember, és ezért mélyebb elemzésbe se szeretnék belemenni, de a negatív identitás ezzel szemben azt jelenti, hogy egy ellenséges világ vesz minket körül. Hiszen ők mások, mint mi. És mi nem vagyunk ők.
És a megnyilvánulásokat olvasva különböző fórumokon, ez a tétel sajnos tökéletesen igazolódik. Ez az állapot pedig hosszú távon fenntarthatatlan. Hiszen az emberek mégiscsak arra vágynak, hogy szövetségeseket találjanak a túléléshez, nem pedig arra, hogy permanensen harcoljanak egy ellenséges világgal.
És itt nem hallgatható el politikusaink felelőssége sem, akik „jó magyarra” és „rossz magyarra” osztják a szlovákiai magyar társadalmat, annak alapján, hogy kik az ő választóik, és kik nem. Így azonban csak felgyorsítják a szlovákiai magyarság amúgy is kétségbeejtő fogyását.
Azok, akik „rossz magyarnak” vannak elkönyvelve, előbb-utóbb megunják bizonygatni, hogy ők „jó magyarok”, és másik közösséget választanak. Olyat, ami elfogadóbb.
Így fogyunk el!
