Említettem már előző visszaemlékezéseimben, hogy pedagógusként több társammal együtt fontosnak tartottuk az aktív közéleti munkálkodást, elsősorban a népművelés területén.
Szerettük volna eltüntetni vidékünkön is ama fehér foltokat, amelyeket a kultúra hivatásos és fizetett munkatársai maguk után hagytak. Tették ezt vagy tudatosan, vagy kényelemből, illetve szűklátókörűségből. Mert sem szakmailag, sem gyakorlatilag nem nőttek fel például ahhoz, hogy szűkebb körükben felkarolják a képzőművészetet, tárlatokat, kiállításokat rendezzenek. S ezt feletteseik sem várták el tőlük. Sőt, örültek, ha úgymond, semmi „izgató” nem történt házuk táján. Bizony, így volt ez városkánkban is. Pedig Ipolyságon is nagy szükség lett volna a képzőművészeti tárlatok szervezésére, a helybeli alkotók munkájának odafigyelésére. Hiszen a hetvenes-nyolcvanas években még nem volt itt se múzeum, se galéria.
Az általam vezetett Honti Közművelődési Klubnak tehát kiemelt célja és feladata volt az, hogy teret adjunk a képzőművészeknek: egyéni és csoportos kiállításokat, tárlatokat rendezzünk a városban. Ez nem volt egészen egyszerű dolog, mert biztosítani kellett a megfelelő termet s a nélkülözhetetlen minimális anyagiakat. S akkor még nem működött a pályázati rendszer; az úgynevezett társadalmi szervezetek az államtól semmilyen anyagi támogatást nem kaptak.
M. Nagy László kiállításának megnyitója (Csáky K. archívuma)
Elképzeléseinket azonban e téren is sikerült megvalósítanunk. Néhány év leforgása alatt a klub 9 képzőművészeti tárlatot, egy néprajzi és több dokumentumkiállítást rendezett. Ezenkívül egy-egy beszélgetést is szervezett művészeinkkel, köztük Nagy János szobrászművésszel és a városban élő Jasensky-Kutak keramikus-házaspárral.
1979-ben Szlovákiában elsőként mi rendeztük meg Nagy János kiváló szobrászművész, 1980-ban pedig Varga Lajos grafikusművész önálló tárlatát. Továbbá M. Nagy László, Gyökeres György és Borzi László fotóiból is rendeztünk önálló kiállításokat.
Bemutattuk Kutak Adrienn kerámiai alkotásait, elsőként biztosítva számára rangos bemutatkozási lehetőséget. De teret adtunk a helybeli amatőr képzőművészeknek (Id. Szkladányi Endre, Rondík József, Balla Judit, Pokorný Lajos, Gyurász Lajos), s kiállított nálunk Fekete Zoltán, Janiga József is.
Kiállításainkat összesen 8200 látogató tekintette meg. Talán mindez meggyőzően bizonyítja, hogy az esztétikai nevelés terén is komoly munkát vállaltunk magunkra. Hisz a kiállításokat bárki megtekinthette, s részt vehetett a tárlatok megnyitóin is. Kiállításainkat igyekeztünk szakmailag is a legjobban megrendezni. Valamennyi tárlathoz sokszorosított szórólapot készítettünk, 5 kiállításunknak nyomtatott katalógusa, egynek pedig nyomtatott meghívója is volt. Méltóképpen előkészítettük a megnyitókat is: értékelve a kiállító munkásságát, színvonalas műsorral egybekötve a szép alkalmat.
A kiállítások katalógusai (Csáky Károly repr.)
Hogy munkánkkal jó szolgálatot tettünk a köznek, s az érdeklődők széles táborának igényeit is kielégítettük, azt a vendégkönyvbe írt sorok is bizonyítják. Az ipolysági amatőr festők tárlata kapcsán például Szkladányi Endréné, az alapiskola egyik osztályfőnöke így vallott élményeiről, benyomásairól: „A kiállított anyag a tanulók tetszését megnyerte, a képzőművészeti alkotások iránti érdeklődést felkeltette. Így a látogatás hasznos volt. Köszönjük a művészek és a rendezők fáradozását.”
Természetesen tárlatunkat a város szlovák nemzetiségű lakosai és a helybéli szlovák iskolák tanulói is megtekintették. Egy ilyen látogató bejegyzéséből idézem az alábbiakat: „ Takýchto akcií by malo byť viac – na masovejšom základe. Vďaka za usporiadanie výstavy.” (Ilyen rendezvényekből több kellene – tömegesebb részvétellel. Köszönet a kiállítás rendezéséért.)
Lévén Ipolyság fontos határátkelőhely, kiállításainkat nem egy alkalommal olyanok is látták, akik csak rövid ideig tartózkodtak a városban, vagy átutaztak errefelé. Erről tanúskodik ez a bejegyzés is: „Nagyon köszönöm, hogy Budapestre való visszautazásom előtt még megtekinthettem ezt a rendkívül érdekes és mély impressziókat adó szép kiállítást. Dr. Huszka Jenő. Budapest.”
Id. Szkladányi Endre, Rondík József, Pokorný Lajos (Fotó: Csáky K. arch.)
M. Nagy László kiállításának kapcsán íródtak ezek a sorok, akárcsak a losonciak egy csoportjának eme bejegyzése: „Kellemes, nem hétköznapi érzésekkel távoztunk erről a szép kiállításról”.
A klub a kiállításokat sokszor úgy szervezte, hogy a beléptidíjakból, a katalógusok eladásából származó pénzből a kiadások költségeit is fedezni tudta. Sőt, nemegyszer a tárlat bevételt is jelentett a Csemadoknak.
Sajnos, néhány év múlva az effajta tevékenységünket a város népművelési otthona, illetve annak igazgatója letiltotta. A felsőbb szervekre hivatkozott, akik szerint egy-egy tárlatot 5 évvel előre kellett volna tervezni, s csak felsőbb engedéllyel lehetett volna a Képzőművészeti Szövetség tagjainak alkotásait is kiállítani.
Varga Lajos grafikus tárlatnyitóján Vas Ottó szaval (Fotó: Csáky Károly archívumából)
Ennek helytelenségére a klubvezető többször is felhívta a Csemadok-vezetők figyelmét, utalva a szervezet alapszabályzatára, mely kimondja, hogy a Csemadoknak joga van kiállításokat, tárlatokat szervezni. S tudtommal akkor a Szlovákiai Képzőművészeti Alap által díjazott és értékelt képeket különösebb engedély nélkül is a közönség elé lehetett vinni.
Sajnos, a Csemadok-vezetés egy része tudomásul vette a fenti kijelentést, a klubvezetőnek pedig már nem volt ereje a további hadakozáshoz. A tárlatok így nem szerepeltek többé a klub programján. Nos, ha valaki megkérdőjelezi a hozzánk hasonló lámpások, illetve pislákoló mécseskék ilyen-olyan magatartását, cselekvőkészségét, az utóbbi esetekről, eljárásokról is tudnia kell.
