Megjelent a Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművész életútját ismertető könyv, melynek ünnepélyes bemutatóját november 21-én Budapesten, majd december 16-án Szentendrén tartják. A könyvet első alkalommal Felvidéken a november 30-i párkányi, vetítéssel egybekötött esten vásárolhatják meg az érdeklődők.
A napokban jelent meg a Kairosz Kiadónál az az interjúkötet, amely Szvorák Katalin rendhagyó életútját ismerteti. Simon Erika interjúalanya a 130 oldalas könyvben számtalanszor említi a szűkebb és tágabb hazát, a Kárpát-medenceiséget, gyökereit, szülőföldjét. A felvidéki származású énekesnő szülővárosát is életre kelti Komlós Aladár piacról írott versével, ahol az apró Szvorák Kati nagyanyjával nemcsak tojást árult, de vásznakat is, hogy Szabó Gyula arra festhesse legszebb műveit. Anyai nagyanyjának testvére itt tanult Hubaynál, de a pinci parasztközösség annyira kivetette a festő-zenélő, Nyugatot járató lepkegyűjtő rokont, hogy a balassagyarmati „Sárga-ház” dühöngőjében fejezte be életét. A művésznő édesanyja, a kulákparaszt leánygyermek Losoncon vett zongoraórákat. Apai nagyapjának testvére a Forgách grófok komornyikja volt, a másik testvér pedig a szocializmust építette a jáchymovi uránbányában.
Pinc a felhőtlen, szabad gyermekkort idézi. Ez az alig pár száz lelket számláló közösség indította őt útnak. Szomorúan jegyzi meg Szvorák Katalin, hogy a ma már zömében szlovák lakosokkal betelepített falunak se iskolája, se óvodája nincsen, mégis nosztalgiázva vette át a szlovák polgármester által adományozott díszpolgárságot. Édesapja a Pinc melletti Szélhegyen gyermekeskedett egy nagy juhászdinasztia tagjaként, így nem véletlen, hogy Szvorák Katalinban a juhász felmenőitől örökölt szabadságérzet egyre erősödik, miközben a paraszti anyai ágtól örökölt alázatot is gyakorolja, ugyanis a népdalhoz mindkettő elengedhetetlen. Tőzsér Árpád személye szintén megelevenedik, hiszen a költő nagyapja és az övé minden bizonnyal a szemközti domboldalon legeltethette nyáját.
Különös szeretettel nyilatkozik a füleki iskolák karizmatikus tanárairól és a számára feledhetetlen néptáncosról, koreográfusról, „Taki”-ról, azaz a tibai születésű Takács Andrásról, akinek köszönhetően, mint a fülekpüspöki Palóc Táncegyüttes tagja, ráérezhetett a népzene igazi ízére, erejére. Ekkortájt pattant biciklire, hogy első népdalgyűjtő útján megismerhesse a medvesaljai Motyovszki Teréz nénit. Később a Zoborvidéken is gyűjtött. A „Vétessék ki szóló szívem” kezdetű balladát olyan idős asszony énekelte neki 1982-ben, aki annak idején ifjú leányként még Kodálynak is dalolt. Különös szeretettel emlékszik vissza népdalismeretének elsődleges forrására, a fáradhatatlan népdalgyűjtőre, Ág Tiborra.
Külön fejezet illeti a könyvben a füleki évek összegzését, ahol valóban megtört Szvorák Katalinban minden falusi idill és varázs. Mégis otthonra lelt ebben a „kusza” városban, hála az iskolának, ahol énekléssel kezdték mindennapjaikat. Ennek az alma maternek köszönhető, hogy imádott rajzolni, festeni, hét évig hegedült, távolugrásban versenyt nyert, röplabdázott, szavalt, szerkesztette a pionírok faliújságját, rajzaival díjakat nyert. A Szabadság, szerelem operettben Judit szerepét alakította gimnazistaként, de táncdalokat is énekelt ötórai teákon, orosz népdalokat szovjet laktanyákban. Sokszor kísérte harmonikán Gál Jenő, aki később Prágában egyetemi tanár lett és egy ideig ő volt a Cseh Kulturális Intézet igazgatója Budapesten. Komoly sikereket ért el a Totó vezette zenekar kíséretével előadott Kovács Kati számokkal, a szlovák táncdalversenyeken is feltűnést keltve. A Zlatá guličkán is szerepelt.
„A versenyeken tanultam meg örök másodiknak lenni, mert minden versenyen előnyt élveztek a többségi nemzethez tartozó társaim. Őket díjazottként nemzetközi úttörőtáborokba küldték, nekem egyszer sikerült a Tátrába eljutnom” – emlékszik vissza az énekesnő.
Mikszáth jó palócait, Szvorák, a szintén jó palóc, örökre szívébe zárta. Márait kassai polgár férje hozta közelébe. Gyakorta visszatérő vers életében: Batta György Egy mondat a szeretetről című költeményének üzenete.
Őszintén szól Magyarországra kerüléséről: Odaát „magyarka” voltam, a csallóközi magyaroknak a „korcs” nyelvet beszélő palóc, Magyarországon pedig, hol szlovák, hol cseh lány, olykor csehszlovák, – még az elit Eötvös Kollégiumban is.” Oldalakon keresztül ecseteli azt a rendkívüli eseményt, amikor 1980-ban csehszlovák állampolgárként könnyek között átvehette a Parlamentben Pozsgai Imrétől a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést.
Többször említi a könyvben Gábor Bertalan szepsi esperest, akinek Szvorák Katalin az első templomi koncertjét köszönheti a kassai Csámborgó Zenekarral. Az ő inspirációjára adta ki saját költségén kétezer példányban a Kottás Harangszó énekeskönyvet is.
Külön fejezetet szentel Komlós Aladárné, Palotai Erzsinek, a Kassáról elszármazott művésznek, aki Katalin első lemeze ajánlójában a „napsugár kishúgának“ nevezte őt. A könyv nemcsak az egykori Monarchia nosztalgikus felevenítése, de a mindenkori kisebbségek önvallomása is, az ökuménia dalban-énekben való életben tartója. Nem véletlen, hogy Szvorák Katalin a szlovák nyelvtörvényre a párhuzamos szlovák-magyar Vox Humana albummal reagált, melyet száz számozott példányban jelentetett meg, Rudolf Schuster köztársasági elnök ajánlásával.
A könyv egy boldog ember önvallomása, akit Fortuna szekere ide-oda röptetett, hogy megtalálja élete értelmét a családon, a daloláson és tanításon keresztül szolgálni és örömet, vigaszt, reményt nyújtani az embereknek.
Morzsák a könyvből:
… A paraszti elődöktől örököltem az alázatot, a juhász felmenőimtől a mérhetetlen szabadság érzetét. A népdalhoz mindkettő elengedhetetlen…
… Az egész faluközösség szocializált. Ez a pici falu volt nekem kis gyermekként a világ közepe, ahol a magyar nyelv egészen más többlettartalmat, áthallást kapott, mint az anyaországban…
… Szabad voltam, mint a madár, hiszen még óvodába sem jártam…
…A zarándok földbe tapossa a sivár globalizációt, a médiák diktálta testi-lelki megbetegedést kiváltó trendeket, ráébred arra, hogy az örökkön tetszelgő, álvilágot gerjesztő létforma csak egy ideig járható…
…egy-egy vidéki zárt település – mondjuk egy partiumi, vagy kárpátaljai falvacska – tucatnyi templomi közönsége és őszintesége felér egy tengerentúli reklámos „óperenciával”, vagy a Bobby McFerinnel történt duettezésemmel. Pályám nem szokványos sikertörténet…
…A magyar himnuszt akkoriban otthon, csöndben négy fal között könnyezve énekeltük…
…A legtöbb ember menekül a csend elől, nem tud vele mit kezdeni, mert így szembesülnie kellene önmagával. A legtöbb ember önmaga elől menekül…
…odaát „magyarka” voltam, a csallóközi magyaroknak a „korcs” nyelvet beszélő palóc, Magyarországon pedig hol szlovák, hol cseh lány, olykor csehszlovák…
…A hatalomgyakorlók kártyajátékában aduászok a nemzetiségek…
…Nekem a legféltettebb kincsem az anyanyelvem, mely védelemre, óvásra szorult, s mivel gyakorta meg kellett érte küzdenem, ezért oly drága nekem az énekelt anyanyelvvel együtt…
… Énekléskor számtalan boldogsághormon termelődik, hiszen az ember testét átjárja a dallam…
…Mára már teljesen hatodrangú, hogy a pályámon mikor számítok egyáltalán hírértéknek…
… Az ember saját magát ismeri legkevésbé, nekem is rejtély a benső hangot megszólaltató erő…
… Mindig a magam magányos ösvényét tapostam, ahol olykor rám is tapostak. Ma már látom, hogy ez az ellenszeles ösvény sokaknak példaértékű járandó-járható utat jelentett, üzenetet hordozott…
…nevelni csak töredékesen lehet, mert születésünkkor már magunkkal hoztunk mindent, ami lesz belőlünk és a nevelésből csak az marad meg, ami ellen a bennünk lévő adottságok nem lázadnak…
…aki a saját kultúráját tiszteli, becsüli, a másét nem tudja gyűlölni. A megbékélés nem lehet illúziókergetés…
… felemeltem a karmesteri pálcát, a tyúkok illedelmesen gyülekezni kezdtek és egymás mellé telepedtek a tyúklétrán…
… Lelki emberként élek, mert szinte kizárólag csak az ösztöneim diktálják a lépéseimet földi vándorutamon…
