Vajdaságban a hagyományos, gyapjúba, illetve mostanában vattába öltöztetett agyagbáránykák számos családnál a karácsonyfa alatt kapnak helyet.
Sajnos, készítésükkel már nagyon kevesen foglalkoznak, így ez a kézműves mesterség is kihalóban van, habár ezek a kedves kis figurák délvidéki hungarikumnak számítanak, ugyanis helyet kaptak nemzeti értékeink külhoni értéktárában.
Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, muzeológus, a zentai Rozetta Kézműves Társaság elnöke elmondta, Bálint Sándor (1904-1980) magyar néprajzkutató és művészettörténész A szögedi nemzet című monográfiájában a karácsonyi ünnepkörhöz kötődően számolt be a bárányka készítéséről.
Józsi bácsi és a „rozettások” (fotó: Tóth Lívia)
Valamikor a mi tájainkon a karácsonyfa nem fenyőfa, hanem glédicsfa, koronatövis volt, és az alá tették az agyagbáránykákat, amelyeket a gyermekek ajándékba kaptak. „Ezt a felnőttek székföldből formálják, báránygyapjút ragasztanak rá, vékony fácskából vagy gyufából van a lába, borsból pedig a szeme” – írta Bálint Sándor, aki azt is hozzátette, régebben karácsony estéjén az ablakba rakták, a gyermekeknek pedig azt állították, hogy a Jézuska hajtotta oda a kis jószágokat. Manapság a karácsonyfa alá, a Luca-búza mellé kerülnek – mondja Nagy Abonyi Ágnes.
Ágnes nagyon örül annak, hogy a karácsonyi agyagbárányka készítésének a szokása továbbra is él a Vajdaságban, a Tisza menti Zenta város környékén. Mivel a betlehemi jelképek közé tartozik, arra is alkalmas a bárány, hogy a szülők a gyermekeknek elmeséljék Jézus születésének történetét. Van, aki az egész betlehemi jelenetet teszi a fa alá, mások csak a bárányokat, kosokat és juhokat, juhásszal, szamárral, kutyussal kiegészítve.
Az új nyáj (fotó: Tóth Lívia)
A zentai Városi Múzeumba már az ötvenes években bekerült az agyagbárányka és a pásztor a szamár hátán ülve. Akkoriban még többen készítették, asszonyok és férfiak egyaránt. Az érdeklődők a piacon vásárolhatták meg, mint ahogyan most is csak a karácsonyi vásárokon, rendezvényeken kínálják ezeket a kézműves termékeket. Vannak madaraink is, amit díszként aggattak a fára. Ezeknek szintén agyagból volt a testük, a szárnyuk és a farkuk pedig színes papírból. A madár ugyan nem kapcsolódik a betlehemi jelképekhez, de szintén kedves, hangulatkeltő figura. Sajnos, a madarak teljesen kimentek divatból, az agyagbárányka és a krepp papírból formázott angyalka viszont bekerült a vajdasági hungarikumok közé – mesélte a néprajzkutató.
Nagy Abonyi Ágnes
„A karácsonyi angyalkák és báránykák jelentősége művelődéstörténeti szempontból is fontos. A múlt század népi vizuális kultúrájának a lenyomatai, ahol jellemző módon az új keveredik a régivel, a szakrális a profánnal, azaz a népművészet, a korabeli divat és a 19. század végi és a 20. század eleji nyomdatechnika termékei keverednek a barokk korban Európa-szerte megjelenő szentimentális angyal- és bárányábrázolás maradványaival” – olvashatjuk dr. Raffai Judit néprajzkutató indoklását a Vajdasági Magyar Értéktár honlapján (www.ertektar.rs).
Napjainkban már csak Rác Szabó József számít Zentán a báránykák mesterének, de ő is azt szeretné, ha valaki minél előbb megtanulná és átvenné tőle ezt a tevékenységet. Erre főleg a megromlott egészségi állapota miatt kényszerül. Éppen ezért a Rozetta Kézműves Társaság úgy döntött, felkéri, adja tovább tudását az egyesület néhány érdeklődő tagjának. A műhelymunka jó hangulatban telt, és máris megvan az eredménye: az idei zentai karácsonyi vásárban a kézműves társaság egyik tagja saját készítésű, gyapjúba öltöztetett agyagbáránykákat is árult. Látszik, hogy az alapokat a mestertől tanulta, de ezek a kis jószágok már az ő elképzelése alapján születtek meg.
Az új nyáj az idei karácsonyi vásárban (fotó: Tóth Lívia)
Józsi bácsi szívesen mesélt az agyagfigurák gyúrásáról, öltöztetéséről, a szükséges kiegészítőkről, és meg is mutatta a különböző fortélyokat. Elmondása szerint ahhoz, hogy a kisebb-nagyobb bárányokat és a juhászt decemberben a karácsonyi vásárban kínálhassa, már hónapokkal előbb hozzá kell fognia az elkészítésükhöz. A téli hónapokban inkább a kellékeket szerzi be, legyártja, befesti a kiegészítőket – az apró csengettyűket, pásztorbotokat –, később meggyúrja a figurákat – néha akár százat-kétszázat is egyszerre –, amelyek a nyári melegben kiszáradnak, befesti őket, majd következik az öltöztetés és a díszítés.
A mesterséget az édesanyjától tanulta el, aki sajnos már meghalt. Ő is több mint tíz éve csinálja, és az elmúlt időszakban rengeteg agyagbáránykát eladott. Nem csak Zentán és környékén vásárolták, hanem Magyarországra, Németországba és Svájcba is vittek belőlük.
Nagy Abonyi Ágnes azt is elárulta, az agyagbárányka a legtöbb családban csak dísz volt, a karácsonyi ünnepek után gondosan elcsomagolták. Ahol viszont megengedték, ott a gyerekek szívesen játszottak vele. Az sem gond, ha elpiszkolódnak, mert a vatta vagy kártolt gyapjú nincs hozzáragasztva a testhez. Józsi bácsi báránykáinak a bundáját a „derekukon” és a nyakukon színes papírszalag fogja össze, ami az ő kézjegyét tükrözi.
