Az olvasott magyar embernek a Nógrád megyei Horpács hallatán elsősorban Mikszáth jut eszébe. S akik e faluba zarándokolnak, mindenekelőtt az itteni múzeumot, az egykori Mikszáth-házat keresik fel.
Csak kevesen tudják, hogy eme helynek további látnivalói, emlékei is akadnak még. A történetíró és genealógus Nagy Ivánról már szóltunk egyik írásunkban. De hátra vannak még a Mikszáth-utódok és a feleség, Mauks Ilona, illetve az országosan ismert nógrádi politikus, a nagy műveltségű, olvasott és tájékozott nemesember, Madách Imre legjobb barátja, a versírással is foglalkozó Szontagh Pál.
A közeli Szécsényben született (1820) Szontaghnak, a főrendház egykori tagjának, a reformkori Nógrád megyei nemesi ellenzék egyik vezetőjének erős kötődései voltak a Felvidékhez. Szülővárosában apja a Forgáchok jószágigazgatója volt. A gimnázium retorikai osztályát 1832-1833-ban Eperjesen végezte, majd Losoncra került, ahol olyan jónevű tanára volt, mint Homokay Pál. S képességeinek fejlesztéséhez hozzájárult az ugyancsak tehetséges és jól ismert Fabó András, aki egyben a család házitanítója volt. Jogi tanulmányai után 1840-ben Libetbánya követe a pozsonyi országgyűlésen. Két évvel később szolgabíró a Szécsényi járásban. 1848-ban fogalmazó a bécsi magyar külügyminisztériumban. Mivel segít Bem tábornok bécsi kimenekítésében, két év börtönre ítélik, s Olmücben raboskodik. Kiszabadulása után a Nógrád megyei horpácsi birtokán gazdálkodott.
Mint tudjuk, a helységnek Mikszáth révén több irodalmi vonatkozása is lett. Ilyen a Szontagh Pál kutyái című novella is, melyből idézünk most néhány sort a hangulatkeltés végett, és hogy érzékeltessük a birtokvásárlás körülményeit meg annak indítását is:
„Szontagh Pál „grund“-nak hítta a maga horpácsi tuszkulátuimát, melyet az ő halála után ősszel én vettem meg, hogy ott és úgy végezzem az életet, ahogy kezdtem: gerendás kúriában, melyben ha az egyik ablakot nyitom ki, a trágyadomb szaga özönlik be az udvarból, ha a másik ablakot nyitom ki, akác- és rozmaringillat oson be a kertből.“
Nos, később e helyett a klasszicista kúria helyett építtette Mikszáth mégis az „új kastélyt“, de a Szontgah-ház megmaradt továbbra is a birtokukban. Ezt aztán az egyik Mikszáth-fiú alakíttatta át, s lett belőle egy szép kastélyszerű építmény, amely ma is áll. Rajta egy fehér márvány emléktábla van, melyen ez olvasható: „E házban élt SZONTAGH PÁL 1850-1904 között/ Gyakorta látogatta itt barátja, MADÁCH IMRE / Emlékükre állíttatta a/ Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága 1983-ban“.
Emléktábla a felújított Szontagh-házon
Az uradalom Mikszáthot megelőző gazdája a birtokon kívül sok mindenre ügyelt és összpontosított még Horpácson. Talán csak „a politikai cselekvés hiányában“ húzódott ide, s a földeknél is többet foglalkozott könyveivel meg az őt felkereső barátokkal. Eljött ide többször Madách Imre is, magával hozva gyermekeit meg a nagy szeretettel nevelt rokont, Balogh Károlyt is. Nagy szerencse ez, hiszen most az utóbbi leírásai, visszaemlékezései alapján hitelesen be tudjuk mutatni Nógrád egyik szellemi központját, melyet többek közt így örökített meg a Madách-rokon:
„Szontaghnak Horpácson, Nógrád megye nyugati csücskében volt birtoka. A falu közepében, jegenyefáktól szegélyezett tágas udvar hátsó terében állott a magas zsindelyfedelű, öt-hat szobás régi földszintes épület; mögötte a nagy fáktól árnyékolt kert, jobbra-balra gazdasági épületek.
A ház pitvarából nyíló szobák egyikéből siet elénk törökös „schlafrock“-ban, házi sapkával a fején, csibukkal kezében a vendégszerető házigazda egy-egy Horpácson tett látogatásunk alkalmával, s vezet be a tágas dohányzóba. Sűrűn megrakott könyvpolcok, az íróasztalon egész garmadája napilapoknak, bel- és külföldi folyóiratoknak, revueknek, s a szépirodalom legújabb termékeinek, afféle zseniális rendetlenségben, ami csak növeli Szontagh otthonának kedélyességét.“
A tudományok igazi kis szentélye volt hát a horpácsi hajlék, ahová érdemes volt betérni még Madáchnak is, hiszen gazdája maga is mindig szellemi töltést és töltekezést végzett: gondoskodott olvasmányokról, magyar és idegen nyelvű szépirodalomról, filozófiai munkákról, tudományos művekről stb.
A barátkozások és látogatások természetesen kölcsönösek voltak: Szontagh szintén sűrűn megjelent Madáchnál Alsósztregován Gúnár nevű lován. S nem hiába nevezte őt Madách „lelkem jobb felének“, barátsága ugyanis végigkísérte az életutat: „az ifjúkor szellemi érlelődésétől a halálos ágyig“.
Találkozgattak még Pesten is, szerepeltek együtt a gyarmati megyeháza ülésein, bejárták Sztregova környékét; szinte minden állomásukon sokat társalogtak. S ha épp nem lehettek egymás közelében, levelet váltottak. Egyes feltevések szerint Szontagh adta volna az ötletet Az ember tragédiája címéhez, s talán róla is mintázta a drámaíró Lucifer alakját. Persze, a nézetek és vélemények e tekintetben ütköznek, ám az biztos, hogy a nagy művet a szerző elsők közt mutatta meg Szontaghnak, az ő biztatására küldte el a drámát Aranyhoz; s jelen volt a barát a sztregovai kastélyban akkor is, amikor Arany ott járt.
Szontagh Pál horpácsi síremléke és szobra. (Fotó: Csáky Károly)
Ki is volt hát valójában ez az ember?
„… Egyszerű, igénytelen, nemes kristálytiszta karakter, nagy műveltséggel párosult hatalmas ítélőtehetség. Egy ambuláns bibliotheka! – szokták róla mondani ellenségei. – Egy rest genie – szidják a barátai. – Ő pedig mindezzel nem sokat törődik. Csak egyért bosszankodik nagyon, ha azt mondják, rossz tarokkista. – Szontagh azokból az emberekből való, akiknek már nem lesznek folytatásai az új generátióban. Jöhetnek nagyobbak, de tiszteletre és szeretetreméltóbbak aligha, s hozzá hasonlók pedig éppen nem“ – írták róla a korabeli lapokban.
Horpács lett aztán a végső állomása és nyughelye is Szontaghnak. 1904-ben hunyt el, sírja a községi temetőben látható, a Mikszáthok sírkertje mellett. A kovácsoltvas kerítéssel körülvett, fekete márvány, csúcsíves háromlépcsős obeliszken ez olvasható:
„Itt nyugszik/ IGLÓI/ SZONTAGH PÁL/ a király valóságos/ belső titkos tanácsosa/ a haza önzetlen szószólója/ Született 1820. szept. 12./ Meghalt 1904. jun. 15.// Nyugtalanul fürkész, forr, kétkedik/ és tagad a fej./ Áhitatos hitben lel nyugalmat/ a szív. /Szontagh Pál// Csak Istenben nyugoszik/ az én lelkem, mert ő vagyon/ az én szabadulásom“/ LXII-Zsolt./
Háza s a Mikszáth-ház előtti parkban ma már Mikszáth, Mauks Ilona és Nagy Iván társaságában ott látható az ő mellszobra is, ifj. Szabó István alkotása. Ha tehát Horpácson járunk, hajtsunk fejet Szontagh Pál szelleme, illetve az ő itteni emlékei előtt is!
