A dél-honti település az Ipoly folyó alsó szakaszának egyik szurdoka és a Fekete-hegy lejtője közt fekszik, a túlparti Helemba szomszédságában. A falu első írásos említését ugyan több forrás is (Wikipedia-lexikon; Dercsényi, 1958:431) 1262-re teszi, ám Györffy György szerint a Damasa név már 1138-ban is felbukkant egy okiratban, melyben arról olvashatunk, hogy „a dömösi prépost helembai halászainak halászó helye az Ipolyban Damás(á)tól a Béla-patakig tartott“. (1987:189) Középkori várát többször is lerombolták és felépítették, mígnem a török alatt, a XVII. század közepén szinte teljesen elpusztult maga a település is.
A törökpusztítás után Privigye környéki szlovákokat telepítettek ide, s a falu a mai Ódamásd dűlőben épült újjá. Innen aztán 1804 táján költöztek át a lakók a régi-új Damásdra, azaz a mai község belterületére. A gyakori népmozgások és vándorlások nyomai felfedezhetők a temetők történetében is, pontosabban azok is tükröznek egyet s mást a sorsfordító eseményekből.
Korcsmáros László helytörténész említi kéziratos munkájában a Szob közelében települt Ódamásd temetőjének fakeresztjét, melyen egy pléh Krisztus volt. A kereszt fája később tönkrement, a korpuszt pedig egy élő fára tették. Ezt még maga a kutató is látta 1952-ben, amikor gyalog járt Márianosztrára a faluból. (1995: 148) Ódamásd egyébként a Szobról Márianosztra felé vezető útnál, a most is meglévő Mária-kút előtt, a Damásdi-patak völgyében települt.
Ugyancsak Korcsmáros László munkájában olvashatunk arról a két kőkeresztről, melyet az öreg faluból hoztak be a damásdiak új helyükre. Az ipolydamásdi Újabb temető központi keresztje (Előtte a mostani öregtemetőben lehetett.) homokkőből készült, egy magas, téglalap alakú, kiszélesedő főben végződő oszlopon áll. Maga a kereszt INRI-feliratos, díszes, legömbölyített szárvégű, rajta az ugyancsak homokkő korpusszal. Krisztus testén ágyéktakaró, előre fordított fején töviskorona; a kezek vízszintesen, lábfejei egymásra helyezve vannak a keresztszárra szegezve.
A kereszt oszlopán ez a dedikáció olvasható: „Ex voto/ GEORGIUS/ GERMANI/ curavit/ 1787/ transuat/ 1806“. Vagyis: a keresztet 1787-ben állíttatta hálából Germán György, s áthelyezték 1806-ban. Láthatjuk tehát, hogy egy-egy közösség ragaszkodott régi emlékeihez, s ha módjában állt, olykor áthelyeztette azokat.
A damásdi temetőkben is látható néhány szép sírjel, régebbi és újabb egyaránt. Vannak itt még fedeles fakeresztek, háromkaréjos szárvégű díszes kovácsolt vaskeresztek, de láthatók kő- és márványkeresztek is természetesen. A temető tükrözi a település nemzetiségi jellegét: a sok szlovák hangzású név a hajdani betelepítés tényét bizonyítja például. Elég, ha csak az olyan neveket említjük, mint a Gyatyel, Petyerák, Zimony, Ziman, Orgován, Huszák, Csimár stb.
A több helyen is tapasztalt szokás, hogy esetenként a háborúban elesett családtagnak is állítanak sírjelet, itt szintén megfigyelhető. Az egyik legömbölyített szárvégű kőkereszten a katonakép alatt ez a felirat olvasható: „Emlékére/ Gyatyel Pálnak/ ki 1915. máj. 22-én/ 29 éves korában/ Galícziában hősi halált halt/ Vitéz harcos Isten véled/ Békés legyen nyugvóhelyed/ Csináltatta hű neje és kis árvái“.
A Szob felé vezető főút jobb oldalán áll a világháborús emlékmű. Egy nagyobb mészkőtömbön látható az égő gyertyaalakzat, mellette a virággal díszített kőlap, ezzel a szöveggel: „A két /világháború /Ipolydamásdi /áldozatainak /emlékére /1997“.
Egy régi, háromkaréjos szárvégű kovácsolt vaskereszt ovális pléhtábláján ez a felirat olvasható: „Itt nyugszik/ Orgován Pál/ és neje/ Szegedi Mónika“. Egy legömbölyített szárvégű kőkereszt vastáblás feliratán ez áll: „Petyerák Ottília/ élt 25 évet/ Megh. 1938. pár. 28./ Béke porodra“. A keresztszárban végződő, téglalap alakzatú díszes homokkő sírjel feliratán ezt olvassuk: „Itt nyugszik/ Istenben boldogult / Huszák Imréné/ élt 45 évet/ Meghalt 1927./ március 21-én/ Béke hamvaira// Szeretettel emeltették/ férje és gyermekei/ Emléke szívünkben/ örökké élni fog“.
Az előzőhöz hasonló a következő fényképes sírjel, melynek dedikációja így hangzik: „Itt nyugszik/ Istenben boldogult/ Zimony János/ Megh. 1914. decz. 8-án/ élt 56 évet/ Állíttatta hű neje Orgován Mária/ Férje és maga számára/ és kedves gyermekei/ Béke poraira“. Egy téglalap alakú műkő síremlék bal oldalát fekete márványlappal és Krisztus-fejjel díszített keresztalakzattal egészítették ki. Fehér márvány emléktábláján ezt olvassuk: „Csimár Imre/ 1889-1939/ Bíró Mária/ 1896-1952/ és lányuk/ Anna“.
