Az egykor híres fazekas község idén második alkalommal elevenítette fel a fazekasság múltját. Falunapjuk keretén belül, augusztus 12-én az utódok és az utolsó mesterek mutatták be edényeiket, amelyeknek egykor megbecsült helyét a tömegtermékek foglalták el a polcokon.
„Boldogult gyerekkoromban, amikor a 4. osztályt kijárva Pelsőcre kerültünk alapiskolába, bizony rossz néven vettük, ha a környező falvak gyerekei rátósoknak csúfoltak bennünket, melléteieket. Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy erre talán büszkének kéne lennünk. Gyerekfejjel bele sem gondoltunk, hogy miért lenne vállalható a kétkezi munka becsülete? Mitől lehet büszke a munkájára egy ács, egy kőműves vagy egy lakatos? Aztán ahogy az ember feje lágya benő, és kezdi megbecsülni a munkát, másképp látja ezt is. Ma már büszke vagyok rá, hogy szülőfalumban, Mellétén annyi kincs van, ami más faluban töredékében sincs meg. Itt van máris a Mellétei-óceán, amely a geológusok körében fogalom. Az Árpád-kori templomunk, amely ugyan nem eredeti formájában, de alapjaiban biztos az Árpádok idejében épült” – sorolta fel Kövesdy Károly, a falu díszpolgára a kis teleülés értékeit.
Kövesdy Károly, Melléte díszpolgára tartott beszédet a fazekasságról (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)
„A mellétei fazék is eltörik”
A Magyar szólásmondások könyvében olvashatjuk a fenti szólást, amely bizony arról tanúskodik, hogy a mellétei fazék a legjobbak közé tartozott. A hagyomány szerint 1800 körül itatókút ásása során találtak a falu határában fehér agyagot, amelyre a licei és süvétei fazekasok felfigyeltek, és elkezdték edényfestésre használni. Ezt látva a faluból néhányan Süvétére adták gyermekeiket a mesterség elsajátítására. Mivel jövedelmező mesterség volt, hamar eltanulta az egész falu.
Napjainkra Mellétén már csak egy ember él, aki ismeri a mesterség csínját, azonban kora és betegsége már nem engedte, hogy ezt be is mutassa a rendezvényen, ahol a helybéli Oravecz család és a süvétei Szarka Ferenc fazekas mutatták be edényeiket.
„Elmondhatjuk, hogy Mellétében, Süvetén és Dereskben nagy hagyománya volt a kerámia gyártásának. Janko Burian mesternél tanultam ki a mesterséget. 1955-ben jártam Süvetén, majd be is nősültem. Nagyon megtetszett a fazekasság, hát kitanultam azt. Dereskből Bajusz bácsival, Mellétéből Kozsár úrral működtünk együtt. Egyszer megcsodáltam nála a tejes rátókat, hogy milyen magasak. Ő meg ezt mondta: „Ez a mi agyagunk magától megyen föl.” Tőle tudom, hogy Mellétében az agyagért mélyre kellett ásni, és úgy tartották, hogy mind a hét réteget össze kell vegyíteni a jó minőségű agyagért” ‒ nyilatkozta a Felvidek.ma-nak elmondása szerint az utolsó gömöri fazekas, Szarka Ferenc, akinek nem egy alkotása található a Rozsnyói Bányászati Múzeumban.
Szarka Ferenccel, elmondása szerint az utolsó gömöri fazekassal beszélgettünk Mellétén…
Rátósok
„A korongolást Gömörben, így Mellétén is míjelésnek hívták. A mellétei fazekasok legnagyobb mennyiségben tejes csuprot készítettek, amelyeket festetlenül, saját agyagszínükben hagytak, ezért vászon tejesfazéknak nevezték őket. Általában tarka mázas lett a tejesedény, majd díszítésül néhány vonalat, kígyóvonalat, zsinórt, vastag és keskeny párhuzamos sávokat húztak rájuk vagy babosra festették. A barna festésű így piros lett, de legjobbnak a fehér színűt tartották. A melléteiek szerint náluk volt legfinomabb az agyag, a tejsav nem bántotta, ezért tartották az ő tejes csuporjaikat a legjobb minőségűnek a környéken. A melléteiek áprilistól októberig járták Gömör megye városait és falvait, de távolabbra is mentek, mivel a csuprok mindenütt kelendőek voltak. Szekerük különbözött a dereski és a lévárti vándorárusokétól. A melléteiek deszkákból készült magasítót használtak kétoldalt és hátul, míg elől csak fele olyan magas volt a szekér. Ez azért alakult ki, mert Mellétének nagyon rossz útja volt, amelyen szinte csak üres szekérrel lehetett más faluba eljutni. Ezért egy-egy útra kevesebb edényt, csupán két-háromszáz darabot vittek.
Amint elhagyták a falujukat, máris kezdték árusítani az edényeket, más falvak árusaival szemben, akik olykor 3-4 nap után bontották csak meg az útra elkészített szekeret. A mellétei edényt nemcsak maguk a helyiek vitték szívesen, vettek tőlük viszonteladásra a licei és lévárti fuvarosok is, mivel a mellétei tejes csuprot mindenütt szívesen vásárolták. A XIX. század közepéről is találunk adatokat a gömöri fazekas falvakról. Fényes Elek felsorolja őket, megemlítve az egyes falvak nemzetiségét is. Anélkül, hogy részleteznénk: az egyik csokor Rimaszombat fölött és Jolsva alatt volt, a másik a Balog-völgyében, aztán a Túróc- és Kövi-völgyében (ide sorolta Deresket és Lévártot), végül a Murány folyó völgyében Melléte, Lice, Gice, Süvéte, Perlász, Naszraj, Mikolcsány, Migléc és Jolsva” – ismertette a fazekasság fényes múltját Kövesdy Károly.
Süvétei edény, Szarka Ferenc alkotása (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)
„Sajnos a gömöri fazekasságnak a mai napig nincs méltó múzeuma, tájháza, ahol össze lenne gyűjtve a környék legértékesebb kerámiája. A fazekak, korsók szétgurultak, bárhol megtalálhatók, csak itthon nem. Ami még akad, össze kellene gyűjteni, hogy gyermekeink, unokáink is láthassák, mivel foglalkoztak az őseik” – zárta történelmi beszámolóját a falu díszpolgára.
A rendezvény résztvevői a Gömöri Művelődési Központnak köszönhetően kipróbálhatták ezt az ősi mesterséget, és a korongon saját kezűleg formázhattak agyagból edényt.
