Plavčan számára legördült a függöny az oktatási tárca színpadán. Utoljára még kijött a függöny elé, hogy egy utolsó Istenhozzádot mondjon, aztán eltűnt a színről. Itt maradt viszont utána a sértődöttség. A fiatal, ambiciózus, nem mellesleg kellőképpen hiú Danko századost, akinek politikai csillaga eddig töretlenül haladt egyre csak felfelé, koalíciós partnerei ugyanis porig alázták, amit egykönnyen biztosan nem tud lenyelni.
Már csak azért sem, mert nem az a harcos fajta. Még annyira sem, mint Procházka volt, akinek csillaga szinte egyik percről a másikra hullott alá, magával rántva az ifjú és becsvágyó köztársaságielnök-jelöltet is – talán örökre – a nagypolitika süllyesztőjébe. Pedig Andrej Danko is hatalmas ambíciókkal vágott bele a nagypolitikába, nem titkolt vágya volt ugyanis, hogy – ha eljön az ideje – elfoglalja Robert Fico székét a kormányhivatalban, aminek hiúságában nyilvánosan is hangot adott. Nem kellett volna.
A Fico és Danko közti kapcsolat így már egy jó ideje repedezett. A kormányfő többször is rövidebbre fogta Danko pórázát, aki igyekezett kiszabadítani a fejét a hurokból, de rövidesen nyilvánvalóvá vált a számára, hogy már nem lehet mindent a régire visszacsinálni. Mígnem eljött az oktatási tárca uniós alapokkal kapcsolatos korrupció szagú ügye, ami kezdetben még nem is tűnt olyan vészesnek, úgy látszott, a kormánykoalíció ebből is ügyesen kisiklik majd, mint ahogyan tette ezt a többi hasonló ügy során.
Robert Fico azonban egy idő után úgy döntött, megint az igazságosztó szerepében tündökölve próbál meg kimászni ebből a kalamajkából. Mintegy két héttel ezelőtt Bugárral együtt ultimátumot adtak Dankónak: vagy megoldja az oktatási tárca uniós alapokkal kapcsolatos botrányát, vagy majd ők segítenek neki ebben. Értsd: akár el is vehetik az oktatási tárcától az uniós alapok forrásainak szétosztását, és Pellegrininek adhatják azt (akinek egyébként sincs nagyon mit csinálnia).
Az ezzel kapcsolatos további események aztán gyors egymásutánban követték egymást, az elindítójuk tulajdonképpen az volt, hogy Danko idegei felmondták a szolgálatot, s bejelentette, hogy felmondja a koalíciós szerződést, a végeredmény meg Fico felszólítása után Plavčan miniszter lemondása lett. Hasonló lépésre az SNS-szel szemben Robert Fico már korábban is elszánta magát, például a gázkibocsásáti kvóták botránya vagy az ún. faliújságtender esetében.
Úgy tűnik, a kormányfőnek hirtelen ezúttal is nagyon fontos lett, mint vélekedik az oktatási tárca uniós alapok szétosztásával kapcsolatos botrányáról a közvélemény. Pedig nem is olyan régen még egészen másként beszélt. A botrány kipattanása után koalíciós partnerével, Bugár Bélával együtt kiállt Plavčan meg az SNS mellett, az ellenzék követelménye – azaz a tárca elvétele a nemzeti párttól – szóba sem jöhetett. Pedig már akkor is tudni lehetett mindent az ügyről, amit ma, újabb lényeges információ azóta nem került felszínre. Hacsak az nem, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF is bejelentette, hogy felülvizsgálja az ügyet.
Ekkor már Fico számára is nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a botrányt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni, ahogyan tették ezt az összes többi kormánykorrupció-gyanús üggyel. Itt lépni kell, azaz valakinek el kell vinnie a balhét, s ez a valaki Plavčan lett. Még ha sokak szerint Plavčan miniszter igazából csak egy bábu volt a tárca élén, a döntéseket Danko és Fico emberei hozták a tárcával kapcsolatos fontos kérdésekben. Ha ebből a szemszögből szemléljük a dolgokat, akár azt is mondhatnánk, valahol érthető Danko és az SNS sértődöttsége, amit elsősorban az okoz, hogy az oktatási tárca uniós alapokkal kapcsolatos botrányáért kizárólag őket teszik felelőssé, pedig a Smerhez közelálló vállalkozók is az ügy végső haszonélvezői közé tartoznak. A nemzetiek azért is sértve érezhetik magukat továbbá, hogy a Smer helyi szinten szinte semmilyen tisztségbe nem engedi a szakembereiket.
Mi akár azt is mondhatnánk, végeredményben mindegy, mi késztette Robert Ficót a döntésre, a lényeg, hogy legfelső szinten valamilyen lépés született ebben a korrupciógyanús koalíciós ügyben. Ez azonban nagyon felületes és egyoldalú vélekedés lenne. Robert Fico ugyanis messze nem ennyire az elvek embere a többi korrupciógyanús ügyben, amelyek közül némelyik már évek óta húzódik. Pedig a közvélemény – sokkal nyomatékosabban: tömegtüntetések formájában is – a tudtára adta, nagyon is elégedetlen azzal, hogy az adócsalással gyanúsított vállalkozó, Ladislav Bašternák ügyébe belekeveredett smeres miniszter, Robert Kaliňák még mindig a belügyi tárca élén van.
Ebben az ügyben Robert Fico kormányfő számára azonban valami miatt nem elvi kérdés, hogy nyilvánvalóvá tegye kormánya korrupcióellenes küzdelmét. Kaliňák mellett a végsőkig kiáll, akkor is, ha az az ügy láthatóan – a Smer pártpreferenciáinak csökkenésében is megnyilvánulóan – ártott a pártnak, no meg az egész kormánykoalíciónak is. Fico ez esetben mégsem keményített be, és Kaliňák mindmáig gúnyosan ott mosolyoghat rajtunk meg az egész országon a miniszteri székében.
Vannak, akik úgy vélik, ha Andrej Danko némiképp meg szeretné tartani az arcát, most a belügyminiszter Robert Kaliňák fejét kellene követelnie Ficótól. Bár ezzel a lépésével akár a kormánykoalíció végét is veszélyeztethetné, politikailag azonban mindenképpen hasznot húzhatna az ügyből. Az előrehozott választásokba ugyanis olyan pártelnökként mehetne, aki szembeszállt a túlságosan is magabiztos Robert Ficóval, azzal a politikussal, aki az ő embereit tönkreteszi, a sajátjai kártékony tevékenysége felett viszont rendre szemet huny. Egyébként Danko nagy valószínűséggel lehúzhatja a rolót, s a legjobb amit tehet, hogy távozik a nagypolitikából.
A tisztánlátás kedvéért annyit még mindenképpen hozzá kell fűzni ehhez az ügyhöz, hogy az SNS és a Smer közti összetűzés messze nem a korrupcióelleni küzdelemről szól. Ebben az esetben is főleg a pénzről, a hatalomról és a nagyobb befolyásról van szó csupán. Az SNS végeredményben nem más, mint a Smer kicsiben. Csak éppen ideje lenne már, ha valaki jól orron koppintaná azt a politikust, aki „a saját fejével szerzi a pénzt“ a pártja számára.
Az ügy „hozadéka” még az is, hogy Andrej Danko és Bugár Béla kezdeti nagy barátsága, ami ugyan korábban megrendült már egy kicsit, most nagy valószínűleg teljesen odalett. De a józanul gondolkodó ember, aki tudta, hogy nincs itt szó másról, csak érdekbarátságról, s csak ki kell várni a megfelelő pillanatot, hogy vége szakadjon, nem is várt semmi mást. Fico és Danko közt már korábban is parázslott a tűz, Bugárnak pedig el kellett döntenie, hogy ebben a küzdelemben kinek a pártjára áll. S a döntés kimenetele egy pillanatig sem volt kétséges számára, Bugár tudja ugyanis, hogy az esetleges előrehozott választás akár végleg eltemethetné.